A következő napokban sokat melegszik az idő

Publikálás dátuma
2019.01.30 18:07

Fotó: Kállai Márton
A hétvégén már akár 15 fokot is mérhetünk.
Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható, mindössze átmeneti felszakadozások lehetnek. Elszórtan fordulhat elő gyenge csapadék: nyugaton hó, havas eső, keleten havas eső, eső valószínű. A déliesre forduló légmozgás mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.  Pénteken is többnyire borult időre számíthatunk. A ködfoltok reggel feloszlanak. Éjszaka, reggel elszórtan, majd északkeleten több helyen, késő délutántól a Dunántúlon is növekvő eséllyel várható csapadék: északkeleten (és kezdetben máshol is) hó, havas eső, helyenként átmeneti ónos eső, majd napközben egyre inkább eső lehet. A délkeleti, déli szél elsősorban a Dunántúl északi felén többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között várható, de az Északi-középhegység térségében néhány fokkal hidegebb valószínű. Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ónos eső miatt. 
Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, átmeneti felszakadozások lehetnek. Szórványosan alakul ki eső, zápor. A délkeleti, déli szelet nagy területen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében néhány fokkal gyengébb lesz a felmelegedés.
Vasárnap is borult lesz az ég, és – kisebb eséllyel keleten – többfelé várható eső, zápor. Az élénk délkeleti szél egyre nagyobb területen északkeletire, északira fordul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, sőt az Alföld keleti részén 14, 15 fok is lehet.

Kazahsztán, Kína: otthonos keleti diktatúrákba látogat Orbán Viktor

Publikálás dátuma
2019.04.20 10:50
Orbán Viktor a kazah miniszterelnökkel, Karim Maszimovval. A diktatúrának számító Kazahsztánban is otthon érezte magát a kormány
Fotó: Orbán Viktor /Facebook
A miniszterelnök elugrik az önként távozó diktátor után frissen átnevezett kazah fővárosba, hogy aztán Pekingben írjon alá kétoldalú megállapodásokat.
Orbán Viktor kedden Kazahsztánba utazik, ahol hivatalos látogatást tesz, majd április 25-28. között Pekingben Kína vezetőivel tárgyal, és részt vesz a második Egy övezet, egy út fórumon - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár szombaton az MTI-t.
magyar miniszterelnök a kazah fővárosban, Nurszultanban megbeszélést folytat Kaszim-Zsomart Tokajev államfővel és Askar Mamin miniszterelnökkel, valamint a tervek szerint találkozik Nurszultan Nazarbajevvel, Kazahsztán első elnökével is. Tegyük hozzá : Nazarbajev több mint három évtizeden keresztül diktátorként vezette a 18 milliós országot, személyisége pedig annyira rányomja bélyegét a kazah mindennapokra, hogy önkéntes visszavonulása után a parlament róla nevezte át a fővárost, a korábbi Asztanát is. 
Ez olyan, mintha a fideszes kétharmad hálája jeléül egyszerűen Orbánnak vagy Orbániumnak keresztelné át Budapestet.
Kazahsztán tehát továbbra is diktatúra, de mit tegyünk, ha Orbán inkább otthon érzi magát ott, mint Brüsszelben - ahogy ezt már egy 2015-ös látogatása során is elismerte.
Nurszultáni látogatása után Orbán Viktor csütörtökön Pekingben Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyal, majd kétoldalú egyezményeket írnak alá. A magyar kormányfőt Hszi Csin-ping kínai elnök is fogadja. Pénteken kezdődik Pekingben a második Egy övezet, egy út (One belt One Road, OBOR) fórum , amelyre 37 kormány-, illetve államfő, valamint más vezető jelezte részvételét. Kína külügyminisztere korábban elmondta: az eseményen olyan témák kerülnek a figyelem középpontjába, mint az összeköttetések fejlesztése, a növekedés új forrásainak feltárása, újabb együttműködési formák kialakítása és a fenntartható fejlődés.  Magyarország fő, az OBOR-hoz kapcsolódó projektje a Budapest- Belgrád vasútvonal megépítése lesz, ami több mint 700 milliárd forintos áron épülhetne meg. A projektre a kínai állam ad hitelt, ám azt nehéz lenne megmondani, hogy miért éri meg mindez: egy becslések szerint 130 évbe telne, míg a vasúti összeköttetés gazdaságilag megtérülne Magyarországnak, 

Több mint 5700-an szavaznának külföldön az EP-választáson

Publikálás dátuma
2019.04.20 10:04
llusztráció
Fotó: Népszava
A legtöbben a londoni külképviseletet jelölték meg, de sokan voksolnának Brüsszelben, Münchenben, Berlinben, Bernben, Hágában és Stuttgartban is.
Négy héttel a határidő lejárta előtt már több mint 5700-an jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 134 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni – írja az MTI. Az EP-választáson azok a magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok, akik a voksolás napján, május 26-án nem tartózkodnak Magyarországon, az ország 134 külképviseletén – nagykövetségén és konzulátusán – szavazhatnak. Ehhez május 17-én 16 óráig kell kérniük a külképviseleti névjegyzékbe vételt a lakóhely szerinti jegyzőtől. A kérelem benyújtható személyesen, levélben vagy a www.valasztas.hu oldalon.  A külföldön szavazó, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgárok kizárólag Magyarország külképviseletein szavazhatnak, levélben nem. A külképviseleteken a magyarországi szavazás napján, helyi idő szerint reggel 6 és este 7 óra között lehet voksolni, kivéve az amerikai kontinens külképviseleteit, mert ott – az időeltolódás miatt – május 25-én, szombaton lesz a szavazás. A Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldala szombat reggeli adatai szerint
eddig 5707-en jelezték, hogy a külképviseletek valamelyikén kívánnak voksolni az EP-választáson.
A legtöbben, 483-an a londoni külképviseletet jelölték meg, de sokan szavaznának Brüsszelben (474), Münchenben (274), Berlinben és Bernben (231-231), Hágában (229) és Stuttgartban (210) is. Még senki nem jelentkezett szavazásra Luandában és Havannában. A 2014-es EP-választáson 98 külképviseleten lehetett szavazni, most már 134-en. A 2018-as országgyűlési választáshoz képest új külképviselet nyílt az ázsiai kontinensen Kambodzsában (Phnompen), a Közel-Keleten Ománban (Maszkat), Afrikában Ugandában (Kampala) és Szudánban (Kartúm). Az amerikai kontinensen új külképviselet nyílt Kanadában (Vancouver), az Egyesült Államokban (Houston és Miami), Panamában (Panamaváros) valamint Uruguayban (Montevideo). A legtöbb új külképviselet Európában nyílt, összesen hét: Ausztriában (Innsbruck), Cipruson (Nicosia), Észtországban (Tallinn), Franciaországban (Lyon), Lengyelországban (Wroclaw), Luxemburgban (Luxembourg) és Máltán (Valletta).   2014-ben egy hónappal a voksolás előtt valamivel kevesebb, mint ezren voltak a külképviseleti névjegyzékben, a szavazás napjára ez a szám 7572-re nőtt.
Frissítve: 2019.04.20 10:06