Venezuela;újságírók;Donald Trump;

2019-01-31 06:46:09

Trump: Venezuelában „megkezdődött a harc a szabadságért”

Az amerikai elnök szerda este közzétett Twitter-bejegyzésében azt írta: megkezdődött a küzdelem a demokráciáért Venezuelában. Eközben újságírókat tartóztattak le, vettek őrizetbe és toloncoltak ki a dél-amerikai országból.

Egy külföldi újságíró eltűnt, mások őrizetbe kerültek

Nyoma veszett az EFE spanyol hírügynökség kolumbiai állampolgárságú riporterének Venezuelában, két francia újságírót őrizetbe vettek, két chilei újságírót pedig kitoloncoltak a dél-amerikai országból – jelentették hírügynökségek. Később kiderült, hogy az eltűnt riportert letartóztatták, továbbá az EFE két másik munkatársát is őrizetbe vették.

Carlos Holmes Trujillo kolumbiai külügyminiszter közölte: figyelemmel kísérik a Leonardo Munozzal kapcsolatos fejleményeket, akinek Caracasban veszett nyoma. Az EFE korábban jelentette, hogy megszakadt a kapcsolat a fotóriporterrel. A spanyol hírügynökség később tudatta: Munozt letartóztatták és a katonai elhárítás főparancsnokságán tartják fogva. A hírügynökség két másik munkatársát pedig a SEBIN venezuelai hírszerzés vette őrizetbe az EFE caracasi irodájában. Mindez a hirado.hu hírében olvasható. 

Az AFP francia hírügynökség diplomáciai forrásokra hivatkozó jelentése szerint Pierre Caillét és Baptiste des Monstiers-t, a francia TMC televíziócsatorna két riporterét kedden vették őrizetbe a venezuelai fővárosban, amikor az elnöki palotát filmezték.

Rolando Rodríguez, Venezuela legnagyobb sajtószakszervezetének a vezetője közölte: a két francia újságíróról őrizetbe vételük óta nem tudni semmit. A szakszervezeti vezető tudatta azt is, hogy a chilei TVN televíziócsatorna két riporterét, Rodrigo Pérezt és Gonzalo Barahonát, akiket ugyancsak az elnöki palota közelében fogtak el kedden, szerdán kitoloncolták az országból.

A chileieket két venezuelai újságíróval együtt vették őrizetbe. Utóbbiakat szerda reggel szabadon engedték. A hatóságok azzal indokolták az újságírók elfogását, hogy beléptek az elnöki palota „biztonsági övezetébe”.

Jorge Arreaza venezuelai külügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta: több külföldi újságíró megsértette a beutazási szabályokat Venezuelába, és nem kérték az illetékes hatóságok engedélyét az ország területén történő munkavégzéshez. Többen közülük megpróbáltak az elnöki palotába bejutni a szükséges akkreditáció nélkül.

Donald Trump: megkezdődött a küzdelem a demokráciáért

Megkezdődött a küzdelem a demokráciáért Venezuelában – írta szerda este közzétett Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó szintén Twitteren jelentette be, hogy az Egyesült Államok szankcióval sújtotta az Albanisa nicaraguai olajvállalatot, mert venezuelai nyersolajjal kereskedik.

Donald Trump szerda este Twitteren erősítette meg, hogy délután telefonon beszélt Juan Guaidóval, az Egyesült Államok által ideiglenes államfőként elismert venezuelai ellenzéki politikussal. Guaidó ezt már szerdán délután bejelentette Caracasban.

Mikroblog-bejegyzésében az amerikai elnök „történelminek” nevezte Guaidó várható elnökségét és megerősítette, hogy az Egyesült Államok „erőteljesen támogatja Venezuela harcát a demokráciája visszanyeréséért”. Egy következő bejegyzésben pedig –utalva a szerdai Nicolás Maduro hivatalban lévő elnök elleni, több tízezer főt számláló venezuelai tüntetésekre – kijelentette: „megkezdődött a harc a szabadságért”.

A Fehér Ház eközben bejelentette: Mike Pence alelnök pénteken részt vesz egy Juan Guaidó melletti szimpátiatüntetésen Miamiban. A megmozduláson részt vesznek Marco Rubio és Rick Scott republikánus szenátorok, Mario Diaz-Balart republikánus képviselő és Ron DeSantis, Florida republikánus kormányzója.

John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó szintén a Twitteren jelentette be, hogy az amerikai kormány szankciókat hozott az Albanisa nicaraguai magánvállalat ellen, mert venezuelai nyersolajjal kereskedik.