pénzmosás;Questor;Tarsoly Csaba;

2019-01-31 10:50:53

2,3 milliárdos pénzmosásért és hűtlen kezelésért is vádat emeltek a volt Quaestor-vezér ellen

A soltvadkerti szál 54 oldalas, 21 pontból álló vádirata nyomán akár 25 évet is kaphatnak a vádlottak.

A Quaestor-ügy soltvadkerti szálában a Fővárosi Főügyészség öt személlyel szemben nyújt be vádiratot csütörtökön, írja honlapján az ügyészség. A vád tárgya bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés és pénzmosás bűntette. A Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában benyújtott vádirata alapján Tarsoly Csaba és társai a 2007. évtől a 2015. évig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoporton befektetőinek – többek között – a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. Az újabb vádirat szerint a IV. rendű vádlott,

Tarsoly vállalta, hogy a Quaestor cégcsoporton keresztül, a Takarékszövetkezet vagyonából folyamatosan finanszírozni fogja az I. rendű vádlott fiának, a II. rendű vádlottnak a cégét, ezt pedig színlelt értékpapír-vásárlásokkal leplezik. Cserébe a Takarékszövetkezet vezetője vállalta, hogy esetenként a Quaestor csoport kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges forrásokat is biztosítani fogja a Takarékszövetkezet pénzéből. Ez utóbbi összegek a későbbiekben úgy áramlottak ki a Takarékszövetkezettől, hogy azokért cserébe ellenszolgáltatás nem volt, így a Takarékszövetkezetnél vagyoni hátrány keletkezett.

A megállapodása alapján a Quaestor csoportnál is meg kellett teremteni annak előfeltételét, hogy a Takarékszövetkezettől érkező pénzösszegeket a II. rendű vádlott cégének látszólag törvényesen adják tovább. Ennek érdekében az I. és a IV. rendű vádlottak úgy döntöttek, hogy egy Tarsoly által irányított cég a II. r. vádlott cégében többségi tulajdonos lesz, majd abban tőkeemelést hajt végre. A tőkeemelés forrása a Takarékszövetkezettől származó, fiktív értékpapírügylettel palástolt pénz volt.

Az I. rendű vádlott bevonta az elkövetésbe a Takarékszövetkezetnél szintén vezető pozícióban dolgozó III. rendű vádlottat, aki a színlelt értékpapír-vásárlásokra vonatkozó adásvételi szerződéseket és átutalási megbízásokat aláírta, valamint vezette a fiktív értékpapírok nyilvántartását.

A vádlottak 6 év alatt több mint 2,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a Takarékszövetkezetnek, amelyből több mint 500 millió forintnak az eredetét leplezték fiktív jogcímmel végrehajtott átutalásokkal és a házipénztárból való kivétellel.

Az 54 oldalas vádirat 21 vádpontban mutatja be részletesen az elkövetést. A Fővárosi Főügyészség csütörtökön

és más bűncselekmények miatt nyújt be vádiratot közvetlenül a Kecskeméti Törvényszékre. A vád tárgyává tett bűncselekmények büntetési tételének felső határa – a bűnszervezetre és a halmazati szabályokra figyelemmel – huszonöt év. A Fővárosi Főügyészség indítványozza, hogy az eljárást a Kecskeméti Törvényszék egyesítse egy olyan, előtte folyamatban lévő ügyhöz, amely jelen üggyel személyi és tárgyi összefüggést mutat.