Börtönt csináltak a köztévé székházából, rácsokkal tartanák kint Hadházyt és Szélt

Publikálás dátuma
2019.01.31. 13:41

Fotó: Facebook / Hadházy Ákos
A képviselők rácsokkal találták szemben magukat, mikor reklamálni mentek: a köztévé ugyanis abszurd érvekkel utasította el, hogy leadja a petíciójuk aláírására buzdító hirdetésüket.
Eredetileg "csak" egy az Európai Ügyészségért indított petíció támogatására felhívó hirdetést szeretett volna közzétenni Hadházy Ákos és Szél Bernadett a közmédiában. Ám Dobos Menyhérttől, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatójától egy egyoldalas levélben elutasító választ kaptak. Dobos szerint
a felhívás "nem tartalmaz konkrét közérdekű információra vonatkozó tájékoztatást", személyiségi jogokat sért, illetve azzal Hadházy "szerkesztői befolyást" próbál gyakorolni a közmédiára

- írja közösségi oldalán a független ellenzéki képviselő.
Széllel együtt ezért úgy döntöttek, ismét ellátogatnak a Kunigunda utcai székházba. Ám ott egy lezárt főbejárat fogadta őket, és a már megszokott módon, háttal sorfalat álló biztonsági őrök. Ám ezen kívül feltűnt egy hatalmas fehér rács is, mellyel az egyik folyosót torlaszolták el az MTVA székházában.
Szerző
Frissítve: 2019.01.31. 13:45

Támadásban az ÁSZ: 273 milliót vehetnek el a Jobbiktól, nem kap pénzt a Kutyapárt

Publikálás dátuma
2019.01.31. 13:22

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Pörölyként sújt le a pártokra a számvevőszék: a Jobbiktól tiltott támogatás ürügyén vonnának el százmilliókat, de szankció éri a DK-t és a Kétfarkúakat is.
Miután letarolta a Párbeszédet és a Momentumot, a többi pártot is átvilágította a volt fideszes országgyűlési képviselő, Domokos László vezette Állami Számvevőszék (ÁSZ). Az eredmény ezúttal is letaglózó: A Jobbiknál azt állapították meg, hogy 136, 4 millió forintnyi tiltott támogatást fogadtak el - az a döntést korábban Népszava előre jelezte. A megállapítást közleményében azzal indokolja a Számvevőszék, hogy a párt „(...) elszámolásában a bevételek között saját forrásként feltüntetett 171,0 millió Ft-ból 52,1 millió Ft-ot számviteli bizonylattal nem támasztott alá. A Jobbik a kampánytörvényt megsértve az elszámolásában a kampánykiadásai forrásaként 84,3 millió Ft összegben nem valós bevételeket, hanem hitel megnevezéssel tartozásokat és szállítói kötelezettségeket jelölt meg, amelyek nem képezhették a választási kampányra fordított kiadásainak forrását” - írják.
Tiltott támogatás elfogadásáról beszélnek a Demokratikus Koalíció kapcsán is, igaz, jóval kisebb tételről: a DK szerintük a „párttörvény előírását megszegve – jogi személytől kölcsönszerződés alapján – nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként a piaci ár alatt vett igénybe szolgáltatást, 430,0 ezer Ft kamatkülönbözetként tiltott támogatást fogadott el”.  

Fél mondattal kivégezni

A testület hozzáteszi, hogy a tiltott támogatás jogkövetkezményeiről tájékoztatták a DK és a Jobbik elnökét, valamint a Magyar Államkincstárat (MÁK) is. A semlegesnek tűnő megjegyzés valójában kegyelemdöfés lehet a Jobbik számára: a jogkövetkezmény ugyanis az, hogy a pártok az ÁSZ felhívására 15 napon belül kötelesek befizetni a központi költségvetésnek az ellenőrzés által tiltott támogatás összegét; a MÁK pedig ugyanekkora összeggel csökkenti majd a központi költségvetésből juttatott támogatásukat.
Vagyis a Jobbik két héten belül 273 millió forinttól eshet el, hacsak nem talál valamilyen jogorvoslatot,

míg a DK 860 ezer forintot bukik. Az ÁSZ döntésével szemben mindketten tehetetlenek, az ellen nincs apelláta, de a MÁK esetében még perelhetnek a forráselvonás miatt.

DK: csak egy "apróságba" kötött bele az Állami Számvevőszék

Sebian-Petrovszki László, a DK igazgatója az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta, az ÁSZ szerint a DK egy kölcsönszerződés alapján 430 000 forint értékű be nem vallott előnyt szerzett, és ezt az összeget, valamint ezzel azonos mértékű büntetést kell fizetnie. A DK szerint ez hazugság, ezt jelezték is az ÁSZ felé, ugyanakkor a párt kifogásolja, hogy az "európai jogállamokban elképzelhetetlen módon az ÁSZ döntéseivel szemben senki nem élhet jogorvoslattal".

"Reméljük - ha másra nem is - ez a büntetés legalább arra alkalmas volt, hogy az ÁSZ bizonyítsa Orbán Viktor iránti hűségét" - írta a pártigazgató a közleményben. Közölte továbbá, hogy büszkék az átlátható működésre, amely
"mindössze ennyi örömöt tett lehetővé az ÁSZ vezetőinek".

Reagált a Jobbik is, abszurd döntésről beszélnek

A hírre a Jobbik a szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményben reagált, ebben azt írják, a párt "szabályszerűen számolt el és bemutatja jelentéstervezetre adott válaszát." Állításuk szerint az ÁSZ jelentéstervezetében szereplő vádakra egy héttel ezelőtt válaszlevelét küldtek egy 624 oldalnyi pénzügyi melléklettel. Az anyagból szerintük világosan kiderül, hogy az ÁSZ által ismeretlennek minősített 52,1 millió forintnyi saját forrása a párt 2017. évi maradványösszege, az ezt igazoló bankszámlakivonatokat, egyenleg-igazolásokat és főkönyvi kivonatokat is csatolták. "A Jobbik 2017-es záró főkönyvén 323 bankszámlaszám szerepelt, melyeket a Jobbik mintavételre alkalmas formában rendelkezésére bocsátott a szervezetnek, ám az ÁSZ - saját módszertanával ellentétes módon - egyetlenegy mintavételt sem kért be ellenőrzésre. Összességében a Jobbiknak 2017. december 31-én 138 509 033 Ft állt rendelkezésére, amely jóval több mint az ÁSZ által hiányolt 52,1 millió forint." - írják.

A párt szerint még ennél is abszurdabb a 84,3 millió forintnyi szállítói hiteltartozás ügye, mely ugyanis két állami intézménytől származik: a Magyar Posta Zrt.-től, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól.
Magyarán az ÁSZ szerint a Posta és a kormányhivatalként működő NAV finanszírozta tiltott módon a Jobbikot

-érvel a párt.

A Jobbik, mint fogalmaztak, ezeket is egyértelműen - bizonyítékokkal - cáfolta az ÁSZ-nak, ám hiába. A párt szerint az abszurd döntés következtében veszélybe került az európai parlamenti kampányuk, hiszen a korábbi, általuk szintén vitatott, jelenleg Strasbourgban tárgyalt büntetés miatt a párt csődközeli állapotba kerülhet. A Momentum, a Kutyapárt és a Párbeszéd megbüntetését, valamint az ÁSZ e döntését a Jobbik vezetése a magyar demokrácia elleni támadásként értékeli, mellyel végleg lehullott a lepel az orbáni önkényről.
"A Jobbik felhívja az ellenzéki pártok és hazai, valamint a nemzetközi a közvélemény figyelmét arra, hogy 2019. január 31-én Magyarország véglegesen megszűnt európai értelemben vett jogállamnak lenni. A magyar ellenzék napjai meg vannak számlálva, ha hagyja magát."

- áll a közleményben.

Nyomozók kereshetik fel a Kutyapártot

A Magyar Kétfarkú Kutyapárt esetében – akárcsak a Momentumnál és a Párbeszédnél – az állami párttámogatás felfüggesztését javasolta a Számvevőszék; indoklásuk ebben az esetben is az volt, hogy a párt szabálytalanul költötte a kampánypénzeket, mivel nem küldtek be azokról bizonylatokat, az állami és más források pedig átláthatatlanul oldották meg.  Az MKKP esetében testület ügyészséghez is fordult, a vélt szabálytalanságok miatt.

Nyolc nap alatt már nem kell az elszámolás

Kovács Gergő, a Kétfarkúak vezetője először a Népszavától hallott az ÁSZ döntéséről, az indoklást pedig rögtön cáfolta is. „Korábban is mondtuk már, hogy az ÁSZ tavaly a nyár közepén öt napot adott rá, hogy minden bizonylatot, számlát elküldjünk nekik. A központi forrásokat ugye pályázatokra fordítottuk, úgyhogy 100 pályázótól kellett volna ennyi idő alatt begyűjteni minden dokumentumot – nekünk meg csak nyolc nap alatt sikerült” - mesélte a pártelnök.
Az MKKP nyolc nap múlva papíron és cd-n is beküldte elszámolását a Számvevőszéknek, ami visszadobta a dokumentumokat, mondván, hogy lejárt a határidő.

Ezután félévig próbáltunk még velük kapcsolatba lépni. Hiába - tette hozzá Kovács Gergő. Nem jártak jobban az ÁSZ online elszámolási felületével sem: még javában töltötték fel a kért dokumentumokat, amikor a honlap az ötnapos határidő lejártával elérhetetlenné vált. 

ÁSZ: "nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok"

A Számvevőszék közleményben reagált a fellépésükről szóló cikkekre is. Mint ebben írják, minden közpénzt használó szervezet felé – így pártok felé is – elvárás az átláthatóság és elszámoltathatóság biztosítása, a számviteli-, a párt- és a kampánytörvény pedig egyértelmű és kötelező előírásokat határoz meg a pártok számára. Egyúttal idézik Holman Magdolna ÁSZ-főtitkár  hvg.hu-n megjelent nyilatkozatát is: „Mi egy tükröt tartunk az ellenőrzött szervezetek elé. Lehet, hogy nem tetszik, amit látnak benne, de nem az a megoldás, hogy összetörik a tükröt, hanem az, hogy betartják a törvényi előírásokat.”

A Számvevőszék később már kifejezetten a Jobbik és a DK, a cikkben általunk is idézett közleményeire is válaszolt: "az Állami Számvevőszék határozottan visszautasítja a Demokratikus Koalíció és a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményeiben tett durva vádaskodásokat. Az ÁSZ egyúttal javasolja a DK és a Jobbik képviselőinek, hogy az Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény félrevezetése helyett, vállalják a felelősséget az ÁSZ által megállapított szabálytalanságokért." - írták, majd hozzátették, a két párt az ÁSZ jelentéstervezetére megküldött észrevételében sem tudta megalapozottan cáfolni az ÁSZ tényeken alapuló megállapításait.

A megbüntetett pártok vádjai közül külön kitértek az elfogultság kérdésére, tudatták ugyanis, hogy "az ÁSZ leszögezi, hogy számára nem léteznek ellenzéki vagy kormánypártok, kizárólag ellenőrzött szervezetek vannak, amelyek gazdálkodását a törvényi előírások szerint ellenőriznie kell."




Szerző
Frissítve: 2019.01.31. 18:52

L. Simon feleségének is jutott állami pénz a panziója fejlesztésére

Publikálás dátuma
2019.01.31. 13:17
Természetesnek tartja az államtitkár, hogy olyan cégeket hívott meg, amelyeket ismert FOTÓ: K 2 PRESS
45 millió forint jut a Kisfaludy Programból az agárdi panziót működtető, veszteséges cégnek, amelyben tavalyig a fideszes politikus is tulajdonos volt.
L. Simon László feleségének cége, a Simon és Simon Mezőgazdasági Kereskedelmi és Idegenforgalmi Kft. 45,5 millió forintot nyert el az agárdi Simon Panzió fejlesztésére - írta a 24.hu. (A Kisfalusy Program támogatásaiból - amelyet turisztikai, hotel- és panziófejlesztési célokra lehet elnyerni - egyébként Mészáros Lőrinc, Tállai András, illetve a Nógrádban képviselősködő Becsó Károly és Becsó Zsolt is részesült, mint ahogy Széles Gábornak is jutott a pénzből.)
A támogatott pályázat egészen pontosan a „Tematikus szolgáltatások körének bővítése és a szolgáltatási színvonal emelése a Simon Panzióban” nevet viseli. A cégnek tavaly januárig a volt államtitkár, L. Simon László is tulajdonosa volt, jelenleg pedig felesége, a korábbi fitneszedző Vass Eszter viszi a vállalkozást. A Simon és Simon Kft. főprofilja a mezőgazdasági termelés, elsősorban a gyümölcstermesztés, barackmagjával a lapok címlapjára is került, amikor a HVG megírta: nem éppen szabályosan, rákellenes, méregtelenítő, májtisztító, látásjavító hatásúként hirdette a portékát, és a feliratozással szemben nem volt tanúsítványa arról, hogy ökológiai gazdálkodásból származna. A hírportál cikkében emlékeztet arra, hogy L. Simonék családi cégei 2015-ben és 2017-ben is kaptak már állami támogatást.
Szerző