Melegek, leszbikusok és a köztévé: Csak a homofóbia gyógyítható

Ismét fellángolt a vita a homoszexualitás gyógyíthatóságától, amivel az a legnagyobb gond, hogy a vitázók soha nincsenek azonos térben és időben. A mai traumatizáló szituáción az állami televízió sem sokat segített.

A homoszexualitás gyógyításával kísérletező pszichológusok közül egy sem tette tiszteletét a Háttér Társaság hétfői rendezvényén. Nem voltak ott az M5 köztévé szerkesztői sem, akik egy titkos konferenciáról tudósítva nemrég változtatható állapotként, betegségként mutatták be az azonos neműekhez vonzódást. Pedig hajuk szála sem görbült volna; a Bem mozi közönsége nem revánsra vágyott, hanem eszmecserére.

Volna miről beszélgetni ott, ahol a kormánybarát napilap publicistája szerint a Billy Eliott című operett-előadás nemcsak melegpropaganda, de fertőző is. Utóbb a köztévé Ez itt a kérdés… című műsorában szabadult el a hétmérföldes homofóbia. A háromnegyed órás történetet érdemes visszanézni: oly vérfagyasztó izgalommal vezették föl a stúdióbeszélgetést, mintha a rák gyógyszerének feltalálói között jártak volna, akik azért nem mernek előbújni, mert félnek az ellenérdekelt gyógyszergyárak mesterlövészeitől. A műsor mintha egyetlen gondolatot akart volna közvetíteni, de azt nagyon: agresszív nyugati meleglobbi akadályozza a homoszexualitás gyógyítását.

Igenis, hogy, igenis

„Kevesen tudják, hogy a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból – mondja egy női hang, a Világmegváltó Tudományos Eredmény közlésének izgalmával. – Nem csoda, hogy ők azok, akik rengeteg támadást kapnak a fősodratú véleményt képviselőktől, és károsnak vagy egyszerűen áltudományosnak bélyegzik a munkásságukat. Félnek beszélni kutatásaikról, azokról az esetekről, amikor igenis sikerül visszavezetni a homoszexualitásból a heteroszexualitásba nem egy, nem két embertársunkat.”

Ezen a ponton ajánlatos megállni picit, s leszögezni, a tudomány nem tudja a pontos választ a szexuális orientáció kialakulására, de oda már 1973-ban eljutott, hogy a homoszexualitás nem betegség, így gyógyítani nemcsak nem érdemes, de veszélyes is. Kutatni persze lehet és kell is a kérdést, hiszen a nemi identitás, viselkedés változása is roppant figyelemre méltó téma. A férfi és a női szerepeket, identitásokat, orientációkat nem úgy kell azonban elképzelni, hogy van a férfi, van a nő, és közte minden más eltévelyedés, betegség. Az Alfred Kinsey nevéhez fűződő skálán a 0 jelenti a teljesen heteroszexuális embert, a 6-os a teljesen homoszexuálist, és a legtöbb ember valahol a kettő között működik. A belátáshoz elég, ha a nőies férfiakra és a férfias nőkre gondolunk, a világ – szerencsére – nem Arnold Schwarzeneggerekből és Paris Hiltonokból áll.

Veszedelmes sarlatánok

A titkos konferencián tárgyalt „reparatív, konverziós vagy helyreállító terápiás folyamatok” akár 5-10 évig is eltarthatnak. Ha az eseteknek mondjuk 10-20 százalékában „eredményesek”, mert a kliensek a Kinsey-skálán egyet lépnek a vágyott irányba, viszont az eltékozolt pénz és idő, valamint a kudarc miatt 60-70 százalékában alakul ki szuicid érzésük, akkor ezt korrektnek és méltányosnak bizonyosan nem nevezhetjük. Így foglalható össze annak a platformnak a valósága, amiről a Bem moziban tartott e heti fórumon Faix-Prukner Csilla, Lászlóffy Julianna és Németh Ádám pszichológus – utóbbi a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ-szekciójának az elnöke – is „méltatott”. Mindannyian régóta keresik a kapcsolatot a reparatív terápiát végzőkhöz, az októberi konferencia helyszínét és időpontját külföldi szakemberektől próbálták megtudni, hogy valamiképpen bejelentkezhessenek, de ez nem sikerült. Ez zárt közeg, mert bár vannak ilyen kezelések, egyetlen hirdetést sem lehet találni az interneten. Nem azért, mert bántódás érné őket, hanem mert a tudomány szerint a szexuális orientáció az ösztönös vágyakról szól, ezért megváltoztatása lehetetlen. A szexuális identifikáció már valamelyest mobilabb fogalom, és akár tudatosan is alakítható: „bár a nőkhöz vonzódom, de nem akarom bántani a családomat, eleget teszek a társadalom elvárásainak, és a férjemének is”. Ez egy elég szomorú, boldogtalan életet vetít előre, és ezen nem segít a konvenciók mögül elégedetten bólogató többség öröme sem. A harmadik kategória, a szexuális viselkedés változtatható a legkönnyebben, hiszen ezek egyszerű döntések arról, ki miként éli meg a szexualitását.

Boldogok a sajtókészítők

„Ha a tudomány képes befolyásolni a szexuális orientációt, akkor engem változtassatok meleggé! Mi ez az elcseszett őrület?” – kérdezte nemcsak a tört magyarsága miatt viccesen egy Kris Kristofferson-kinézetű felszólaló, utalva a dühöngő homofóbiára is. Egy szexuálpszichológus azt hiányolta, hogy szakmájának a képviselői kifelejtődnek a hasonló fórumokból. Egy pszichológus arról beszélt, hogy egy kliense „Ajax”-kaliberű, maszkulin, tradicionális csapat vezetője, és „szakmai” problémát okoz neki a nemrég felfedezett melegsége.

A Háttér-fórumon kiderült: a homoszexualitás gyakran traumatizáló közeget jelent az érintettek számára. Ezen nem sokat segít, ha a gyógyításukról titkos konferencián értekeznek, mert a nem heterók (szakmailag így pontos, annyiféle irányultság van a hetero- és homoszexuális orientáció között) sokkal érzékenyebbek a negatív kontextusra, mint a pozitívra. Ezért volna fontos, hogy a tudomány képviselői ne partizánakcióban kezeljék a lelkeket, és a műsorszerkesztők se egyoldalúsítsanak.

Buda Béla mondta egyszer, idézte a neves pszichológust a rendezvény moderátora, hogy ő a praxisában nem találkozott boldog melegekkel. A moderátor hozzátette: nyilván azért nem, mert a boldog melegek nem járnak pszichológushoz. Ahogy a boldog M5-szerkesztők sem járnak át a kérdés másik oldalára. De talán majd egyszer.