Lázár János;vagyonnyilatkozat;

2019-02-01 08:53:27

Lázár János 16 milliós műtárggyal kereskedett

Tekintélyes ingatlanvagyona tovább gyarapodott, és a földjein is egyre többet keres.

Lázár vagyonnyilatkozatában oldalakon át sorolja hódmezővásárhelyi, mindszenti és mártélyi ingatlanjait, szántóit, legelőit, erdőit, de akad mocsár és töltés is a vagyonelemek között, írja a 24.hu. 2018-ban vásárolt egy XIII. kerületi, 96 négyzetméteres ingatlant, és nyilatkozatába bekerült a batidai kastélyhoz köthető Grosswiese Befektetési Zrt. is, melyben részvényes. Úgy tűnik azonban, a kormánybiztos - aki már nem a Miniszterelnökséget vezető miniszter - megvált a 2016-ban vásárolt, 2013-as Mercedes-Benzétől. Friss nyilatkozatában így már csak a hat éves Land Rover Defender és a 2018-ban vásárolt BMW 5-ös maradt, szúrta ki a 444.hu.

A tavaly bevallott 25 millió forint értékű kötvényeihez képest már csak 5 milliónyi szerepel bevallásában. Eltűnt a 6,8 milliós életbiztosítás is a felsorolásból, készpénzből viszont több lett: a korábbi 4 millióhoz képest 6 millió. Bankszámláján szintén 6 millió forint van. Tartozásai csökkentek: az 55 milliós, pénzintézettel szembeni tartozása 35 millióra, magánszemélyekkel szembeni tartozását pedig 30 millióról 20 millióra sikerült törlesztenie.

Lázár eladott továbbá egy jelentős értékű műtárgyat 16 millióért. A földbérleti díjakból és osztalékból a tavalyi éves 10 millióhoz képest most 14,5 milliós bevételt jelölt meg.