A kiközösített zseni

Publikálás dátuma
2019.02.02 17:51

Leemage-Leonardo Cendamno
Száztizenegy év. Nem túl hosszú időszak és éppenséggel nem is kerek szám, de már többé-kevésbé elegendő a visszaemlékezés perspektívájához, a higgadt értékeléshez. 1908. január 15-én született jómódú, művelt családba egy kisfiú, aki később korunk egyik kiemelkedő fizikusa, és nem mellékesen nagy tekintélyű hatalom-mestere lett. Szerencsére még időben elhagyta szülőhazáját, majd a másodikat is, a természet-tudományokban abban az időben világhatalomnak számító Németországot. Így, zsidó létére elkerülte a szörnyű népirtást. Manapság, amikor egyrészt a világ egy újabb hidegháború kísértetével szembesül, másrészt pedig bolygónk egészségét, lakhatóságát komoly veszélyek fenyegetik, nagyon is időszerű emlékeznünk Teller Edére, akinek mindkét vonatkozásban igen jelentős szerepe volt.
Ezért éreztem igencsak aktuálisnak, hogy elővegyek egy szakmailag és stílusában is remek könyvet. Szerzője kiváló kémikus, az MTA rendes tagja, aki jeles tudományos munkája mellett számos roppant érdekes és élvezetes ismeretterjesztő-életrajzi könyvnek is szerzője, vagy pedig ugyancsak kémikus/akadémikus feleségével, Magdolnával (vagyis Magdival) közös alkotója. A vaskos kötet a nem egy vonásában vitatott élet Teller Edéről szól (Hargittai István: Teller. Akadémiai Kiadó, 2011). Érdekessége egyébként e súlyos, csaknem 600 oldalas kötetnek, hogy eredetileg angolul jelent meg 2010-ben az USA-ban: Judging Edward Teller. A Closer Look at One of the Most Influential Scientists of the Twentieth Century (Teller Ede megítélése. A XX. század egyik legbefolyásosabb tudósának közelebbi vizsgálata). A magyar változat egy évvel később jelent meg, Gács János kiváló fordításában.

Reaktorbiztonság és hidrogénbomba

Erős szemöldökű, negyvenes korú, dús hajú, éles, okos tekintetű férfi néz ránk e könyv borítójáról. Amikor én találkoztam vele, a kép készítéséhez képest sok-sok évtizeddel később, a dús szemöldök még bozontosabb lett, de a haj eltűnt, ám az éles, okos, kutató tekintet a régi maradt. Békés és napjainkig nagyon fontosnak ható témáról csevegtünk vacsora közben: az atomenergetikáról. Tellernek múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy az USA nagy tekintélyű állami reaktorbiztonsági bizottságának elnökeként elérte, állítsák le az országban a grafitmoderátoros, vízhűtésű nukleáris reaktorokat, illetve, ne engedélyezzék újak építését, mivel rendszerüknél fogva hajlamosak lehetnek a megfutásra. Teller előrelátását, igazát a szörnyű csernobili tragédia igazolta, mert a szovjet hatóságok és szakemberek (vagyis inkább a politikusok) nem fogadták el ezt a javaslatot. Ugyanakkor Teller már a jövőről is gondolkodott. Szerinte a napjainkban működő fissziós, tehát az atommag hasadásán alapuló reaktorok komoly biztonságtechnikai eljárásokkal és szabályokkal megerősítve, még legalább századunk végéig fontos részei lesznek a villamosenergia-termelésnek. A beszélgetés során úgy vélte, hogy a fúziós elven (vagyis az atommagok egyesülésén) alapuló erőművek feltehetőleg csak e század második felében jelenhetnek meg ipari méretekben – ha egyáltalán.
Ám Tellert mégsem a békés célú alkalmazások tették híressé, sőt hírhedtté. Részt vett ugyanis az USA atombombáinak kifejlesztésében, komoly tudományos hozzájárulása volt. Ám hamar felismerte a még pusztítóbb, ún. hidrogénbomba jelentőségét, és minden erejét ennek létrehozására fordította. Nem minden nehézség nélkül, mert részben jeles tudóstársai is ellenálltak törekvéseinek. Végül is Tellernek sikerült meggyőzni magát az USA elnökét, hogy az egykori szövetségesből egyelőre „csak” hidegháborús ellenféllé alakult Szovjetunió veszélyt jelent, mivel jó úton halad a termonukleáris bomba kifejlesztésében, Andrej Szaharov vezetésével (igen, ő a szovjet hatóságok által később meghurcolt ellenzéki harcos), ezért az USA-nak is feltétlenül szüksége van erre a bombára a kölcsönös elrettentés megvalósítása és fenntartása érdekében. Végül is Teller és munkatársai Truman elnök segítségével szabad utat kaptak a Szupernek becézett hidrogénbomba kifejlesztésére. Így vált Teller a mindennapi médiában a hidrogénbomba atyjaként ismertté. Ezzel kapcsolatban Hargittai így jellemzi Tellert könyvében: „Sokszor tiltakozott a jelző ellen, de gyakran ez is inkább megjátszott szerénységnek tűnt, semmint komoly visszautasításnak. Fontos helyzetekben sosem mulasztotta el, hogy egyértelművé ne tegye a hidrogénbomba megalkotásában játszott meghatározó szerepét”. Sosem számított galambnak, sőt héja volt, s a háborús törekvéseket támogató mivoltáról szóló megítélését csak felerősítette, amikor segítette Reagan elnök – később elvetélt – elképzelését a Stratégiai Védelmi Kezdeményezésben (ismert angol rövidítésével SDI).

A hírhedt tanúvallomás

Ám a kiemelkedő tudós társadalmi megítélését nem is elsősorban az itt bemutatott tényezők befolyásolták. Hargittai István is rámutat, hogy voltaképpen a másik magyar származású korszakos zseni, Neumann János Tellernél sokkalta uszítóbb kijelentéseket tett arról, hogyan kellene elbánni az immár ellenségnek tekintett Szovjetunióval. Az amerikai (és részben a nyugat-európai) tudós társadalom általi kiközösítéséhez Tellernek a hírhedt Amerika-ellenes tevékenységet vizsgáló bizottság előtt tett tanúvallomása vezetett. Ebben olyan kijelentést tett, aminek következtében a megvádolt Robert Oppenheimert, az ugyancsak neves fizikust, az amerikai atombombát létrehozó csapat vezetőjét megfosztották ún. biztonsági igazolványától. És abban az időben, 1954-ben, a hidegháború Amerikában is felfokozottan hisztérikus légkörében ez bizony súlyos személyi fenyegetettséget is jelenthetett. Tellert a hivatalos felfogás Magyarországon a rendszerváltásig közellenségnek tekintette.
Ám 1990 után finomodott, majd meg is fordult itthon ez a megközelítés. Nem meglepő, hogy ezután Teller szívesen látogatott rég elhagyott szülőhazájába. Amire nem gondolhatott nagy szeretettel, hiszen hozzátartozóit az ötvenes évek elején kitelepítették. Így ír erről Hargittai: „(az édesapa, Miksa) 1950-ben halt meg, és a magyar hatóságok a család többi tagját 1951-ben kitelepítették budapesti otthonukból, állítólagos »kapitalista« múltjuk miatt. A családjával való magyarországi bánásmód nyilván befolyásolta Tellernek a kommunistákról alkotott képét”.
1990 után tehát a tudós elég gyakran látogatott haza. Szívesen kereste föl a paksi atomerőművet, ahol hosszan vizsgálódott és beszélgetett a munkatársakkal. Ma is büszkék lehetünk rá, hogy nagy elismeréssel szólt atomerőművünk működésének színvonaláról, a magyar kollégák teljesítményéről, felkészültségéről, amit manapság egyes, a nukleáris technikához többnyire mit sem értő „zöld” hangadók – a világhírű szakértő tudóssal ellentétben – igyekeznek megcáfolni.

Tragikus figura

Most, eltávozása után több mint másfél évtizeddel (2003-ban magas korban halt meg) már józanul lehet megítélni a 111 éve született, de társai között a legfiatalabb „marslakó” életútját, tevékenységének hasznát, avagy selejtjét. Érdemes ismét idézni a róla szóló könyv ugyancsak tudós szerzőjét: „Teller rendkívül tehetséges fizikus volt, de tragikus figura is egyben: még a fizikusként és a szabadság önjelölt bajnokaként elért legfőbb eredménye – a termonukleáris bomba – is inkább ellenségei, mint hívei számát gyarapította. Mindent megtett a jövőbe mutató technológiák sikeréért, de emberi kapcsolatait középkori eszközökkel manipulálta. (…) Örült volna, ha az utókor egy paradoxonnal emlékezik rá, de hagyatékát inkább – részben megérdemelten és részben méltánytalanul – ellentmondás és megvetés övezte”.
Frissítve: 2019.02.02 17:51

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.