Szarvas József;színművész;életmű;

2019-02-02 16:49:00

Szarvas József: hentessegédből álmodta magát a Nemzeti színészévé

A nyilvánvalóan közismert színész, bejön a Pustol a hó című estjére, és szerény halksággal bemutatkozik, hogy „Szarvas József vagyok, színész.” Lesz persze kuncogás, hiszen ezt pontosan tudjuk, direkt miatta jöttünk. Csakhogy még arról is beszél, Gothár Péter azt mondta neki, egyáltalán nem látszik rajta, hogy színész. És így már van értelme, nyomatéka ennek a szerény bemutatkozásnak, mert tényleg nem látszik.

Bessenyei Ferenc civilben is mindig észrevétette magát, egyfolytában szerepelt, Darvas Iván fess alkata, eleganciája alapján nem lett volna nehéz megmondani, de Szarvason külsőleg tényleg szemernyi sem látszik abból, hogy milyen elsőrangú színész. Ugyanitt, a Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalonjában például Bodrogi Gyula és Voith Ági a közös estjükön, naná, hogy középről érkeztek a színpadra, elegáns jelmez volt rajtuk, és persze brillíroztak, ilyen-olyan jeleneteket adtak elő, és annyi slágert énekeltek, amennyi csak belefér. Ezzel szemben Szarvas oldalról óvakodik be a pódiumra, és még civilként is a lehető legegyszerűbben van felöltözve, sima kék ing, barna kordbársony zakó, gumitalpú cipő. Csak semmi feltűnés, semmi divatosan márkás ruhadarab, kirívó szín. Ő a nép egyszerű gyereke volt és maradt. Esze ágában sincs csillogni, tündökölni, ünnepeltetni magát, nem várja el, hogy az utcán körbecsodálják. Miközben igencsak jellegzetes karakter, nagy fazon. De ez nem egy megcsinált figura, nem celeb módra kitalálta magát; ő ilyen. Legfőbb jellemzője az irigylésre méltó természetessége, amiben a színészi ereje is rejlik. Nem tud csinált lenni, modoros, nem akar nagyzolni, műveltebbnek látszani, mint amilyen, nem vesz föl másoktól ellesett gesztusrendszert, soha nem fontoskodóan komolykodó a hanghordozása. Azon meglehetősen ritka emberek közé tartozik, akik körülbelül olyanok lehetnek, mint amilyennek mutatják magukat. A külső és a belső összepasszol. Nem akar pesti úriembernek mutatkozni, tudálékoskodni, amikor a szülei gyerekkorában sokszor arra vették rá, hogy tanulás helyett is kapáljon, egyelje a cukorrépát.

Az estjén sem akarja megfejteni magát, esze ágában sincs fontos szerepeiből részletek sorát előadni, bemutatni, hogy milyen széles műfaji, szakmai skálán képes mozogni. Nem csinál, mint oly sokan, esztrádműsort saját magából. Ő csak mesél. Elregéli az életét. No jó, időnként azért dalra fakad, de ezt sem teátrálisan teszi, nem is feltétlen énekel végig egy számot, csak inkább illusztrációnak használja ahhoz, amit mond. És nem dobálja virtuózan egyik kezéből a másikba a mikrofont, hanem könnyeden megragadja azt a kapanyelet, amivel bemutatta hogyan is művelte a földet, és játékos iróniával abba énekel bele.

Az előadás elején az eddigi életéből megörökített pillanatokat ábrázoló, felnagyított, fekete-fehér fotókat nyújt át a közönség tagjainak, azzal, hogy adjuk tovább, a nézőtér két szélén ülők pedig akasszák fel a falra. Így tulajdonképpen körbeölel bennünket az élete, de ő maga is ripsz-ropsz megteremti azt a légkört, hogy röpke 1 óra 40 percbe tömörítve végigkövessük őt gyerkőckorától mostanáig. Megértsük azt a folyamatot, hogy tanyáról, hat elemit végzett apától, akinek könnyen eljárt a keze, és aki elkergette hazulról, amikor segédszínésznek állt Debrecenben, és soha, de soha nem látta őt színpadon, hogyan jutott el odáig, hogy országosan ismert, megbecsült színész legyen.

Az elmondott szöveg alapja a Bérczes Lászlóval közösen írt, tavaly a Magvető Kiadó Tények és tanúk sorozatában megjelent kötet, a Könnyű neked Szarvas Józsi... A produkciót az életutat jól ismerő Bérczes László rendezte is. Mert azért bármennyire is a keresetlenség, spontaneitás dominál az esten, ez produkció. Nem arról van szó, hogy Szarvasból csak úgy szabadon folyik a szó, mintha mondjuk interjút adna; tapasztalhattam, hogy ilyenkor, ha beindul, akár egymást kergetve tódulnak elő belőle a mondatok. Ezúttal azonban bevágta a könyvbeli szövegek bizonyos részeit, esetleg kicsit átszerkesztve. Még súgó is van. Jól láthatóan ott ül az első sorban, és egyszer-kétszer szükség is van rá. Nem halkan súg, a színész a pódiumról leszól neki, amikor elakad, az első ilyen alkalommal még be is mutatja a hölgyet, hogy ő a súgó. Tehát ebben sincs semmi mesterkéltség.

Az egész emberben nincs. Ezért hangzik olyan természetesen tőle a ronda szót tartalmazó rigmus is, amit fennhangon ismételgetett gyerekkorában jókora élvezettel, és a szomszéd néni megfenyegette, hogy beárulja emiatt az apjánál. Na ekkor eltörött a mécses, könyörgőre fogta, hogy ne tegye. És miközben erről beszél, ott áll előttünk a már kissé pocakot eresztett, többszörösen kitüntetett színész, lényegében nem csinál semmi különöset, csak érződik a felnőttként, férfiként, apaként is benne megmaradt gyermeki lélek, ahogy az előbb még vagány kis srácként, büszke merészséggel kiabálta a trágárul erotikus szót, majd ahogyan a másodperc tört része alatt szinte összetöpped az apai fenyítéstől való félelmében. Igen gyorsan tud hangulatokat váltani. Így volt ez egyik legjobb szerepében, amikor nyugatra szakadt melóst játszott, Ternyák Zoltán partnereként, Mrożek Emigránsok című kétszemélyes darabjában. Szinte nyüszített idegen nyelvet nem beszélő kitaszítottságában, fölöslegesség-érzetében, ugyanakkor időnként gazdagnak, menőnek képzelte magát, hiszen sanyarú sorsán kívül ilyen vágyálmok hajtották külföldre.

Szarvas a valóságban is mert óriásit álmodni. Már amikor a tanító néni megkérdezte mi akar lenni, rávágta, hogy népművelő vagy táncdalénekes. Mire azt a beírást kapta az ellenőrzőjébe, hogy „A gyerek notórius képzelgő.” Ezért az apjától jókora tasli járt. De ő hentessegédből mégis színésszé küzdötte fel magát. Amikor úgy érezte, hogy a Vígben nem találta meg a helyét, volt mersze felmondani, Kaposvárra szerződni. Az új Nemzetinek az alapítása óta tagja. Nem kis felhördülésre elvállalta a nyitó darab, Az ember tragédiája erősen vitatható előadásában Ádám szerepét. Azóta oszlopos tagja a Nemzetinek, Jordán Tamás, Alföldi Róbert, Vidnyánszky Attila igazgatása alatt egyaránt. Különböző színvonalú előadásokban tud jó lenni. Most, az estje végén, amikor megérdemelten hatalmas a taps, kikiabálja nekünk, hogy „Jó volt? Jó néhányan visszakiabálják, hogy jó!!! És hát tényleg nagyon jó volt.