Kidobott évek

Tíz év piszok hosszú idő. Ki-ki gondoljon csak bele abba, mi minden történt vele az utóbbi évtizedben, aztán pedig képzelje el: mire fordíthatta volna az oktatási kormányzat ezt a tíz évet, ha nem azzal tölti, hogy meddőn pereskedik az iskolai szegregáció ellen küzdő civil szervezettel. 
Hogy mást ne említsünk, a magyar állam az elmúlt évtizedben saját kezelésébe vonta az összes iskolát. Hihetetlen esélyt kapott ezzel arra, hogy a helyi érdekeken  felülemelkedve kialakítson egy olyan rendszert, ahol a polgár bízvást viheti a gyerekét a "sarki" iskolába, mert tudhatja, hogy ott pont olyan megbízható oktatást kap, mint a hat utcával odébb vagy a szomszéd településen lévőben. Az állam bezárhatta volna a lerongyolódott gettóiskolákat, sakkozhatott volna a körzetekkel, átszervezhette volna úgy az intézményhálózatot, hogy a végeredmény a közösségi húzóhatás érvényesülése legyen. Magyarán, hogy a kisebbséget mindenütt segítse, emelje a többség. 
De nem. A Fidesz-kormány a tankötelezettség leszállításával csak rontott a helyzeten, s ahelyett, hogy esélykiegyenlítésre használta volna az államosítást, beérte a saját ideológiája sulykolásával. Miközben minden iskolát belekényszerít a primitív állami egyentankönyvek kalodájába, és látványosan hagyja, hogy messiás szindrómás keresztény-konzervatív kutyaütők kavarjanak bele a tantervekbe, sűrű szempillaverdesés közben a bíróság előtt sipítozik, hogy neki nincs hatalma a rendszer fölött, hát hogyan is szólhatna bele az iskolák belügyeibe. Színtiszta véletlen tehát, hogy mára jócskán megnőtt a szegregált intézmények száma, immár eléri az ötszázat. 
A mintegy 3600 magyar általános iskola hetede tehát eleve zsákutca. Olyan hely, ahonnan - ezek a tények - soha senki nem jut el gimnáziumba, nem tesz érettségit, megugorhatatlan akadály lesz számára a nyelvvizsga, pláne az egyetemi felvételi. Ezeket a gyerekeket arra szánja az állam, hogy soha ne lépjenek ki a tanoncképzés, illetve a közmunka béklyójából. Ez nem valami fátum: nyolc éve ez az Orbán-kormány politikája.
A mintegy 3600 magyar általános iskola hetede tehát eleve zsákutca. Olyan hely, ahonnan - ezek a tények - soha senki nem jut el gimnáziumba, nem tesz érettségit, megugorhatatlan akadály lesz számára a nyelvvizsga, pláne az egyetemi felvételi. Ezeket a gyerekeket arra szánja az állam, hogy soha ne lépjenek ki a tanoncképzés, illetve a közmunka béklyójából. Ez nem valami fátum: nyolc éve ez az Orbán-kormány politikája.
Szerző
N. Kósa Judit
Frissítve: 2019.02.02. 14:02

Isten, haza, csalás

Nem véletlen, hogy évről-évre nagyjából a farsangi báli szezonban teszik közzé képviselő politikusaink a vagyonbevallásukat. Mert egylényegű dologról van szó, csak fordított előjellel: amott egy csomó átlagember öltözik be Csubakkának vagy Hamupipőkének, itt viszont egy halom, a nép lenyúlásából élő, parlamenti multimilliárdos Kalóz Jack ölti ilyenkor magára a szentéletű, szerényen élő egyszerű honpolgár jelmezét.
És mint a bálban, úszik a felhőtlen derű a Tisztelt Ház padsorai fölött, éppen csak közös röhögésben nem törnek ki országunk politikus-nagytőkései, mint a vigéc, aki maga is alig hiszi el, hogy egy nyomorgó zsákfaluban sikerült eladni a százforintos műszőr birkapaplant félmillióért. 
Elvégre van abban valami egészen hihetetlen, hogy a luxusvadászatokról, a strómanok nevére íratott kastélyokról, az egy lakásra bejelentett egész cégtemetőkről, óriási luxusrepülőgépekről, lenyúlt komplett iparágakról, zsebre vágott megyékről szóló híradások után beírják a vagyonnyilatkozatba, hogy egy ötven négyzetméter kertes házban élnek, Orbánnak meg kevesebb a spórolt pénze, mint egy ápolónőnek - és nem szakad rájuk a Steindl Imre tervezte plafon. 
Persze vannak a hívők, akik beveszik, hogy a tízmilliós autócsodákból kikászálódó politikusok és pereputtyuk, akárcsak a kezeken megcsillanó milliós karórák egytől-egyig holmi érzéki csalódások, sorosista káprázatok. Valójában az államtitkár úr ma is egyszerű, rendes gyerek, akkor a legboldogabb, ha néha disznótorba mehet. 
Elhiszik, mert kétségbeesetten hinni szeretnének valami örökben, szépben, jóban, és mert propagandasajtóval egy egész iparág épült ki arra, hogy megerőszakolják a lelküket és az értelmüket. Elhiszik, mert idehaza kiépült a HH, a hivatásból hülyék rendszere, akik ügyészségtől adóhivatalig azért kapják a fizetést, hogy időben félrenézzenek, vagy szemforgatva elmagyarázzák, hogy amit látunk, az valóban nagy, barna és büdös, ám fejléces papír van róla, hogy nem más, mint hóvirág. 
Pedig elég lenne egy tisztességes vagyonvizsgálat, és hopp, a magyar politikai elit testületileg bukna meg. Ezt kicsiben mi is megtehetjük: jön a tavasz, sétáljunk el szépen kedvenc politikusaink házához. Mivel többségük a büdös életben nem dolgozott a versenypiacon, a képviselői, bizottsági fizetések meg úgy-ahogy ismertek, így szemmértékre hamar belőhető, hogy pártelnök-képviselő-miniszter-stb. úrnál mennyit mutat a tisztességmérő.
A politikusok és kollaboránsaik által kirabolt és közszolgák által cserben hagyott többség persze nagyjából tudja, hogy mi az igazság, látják a palotákat, az elsuhanó luxusverdákat. Viszont ők inkább tudomást sem vesznek az egészről. Inkább, minthogy teljes mélységében belegondoljanak abba, milyen irdatlan, bazi nagy hazugságban élünk, ahol egy halom tíz- és százmilliárdos, politikusbőrbe bújt egóbajnok macskajancsi dönti el két luxusberuházás között a sorsukat. És a demokrácia immáron nem más, mint az ő farsangi maszkabáljuk.
Frissítve: 2019.02.02. 11:03

Be a szervezetbe!

Az audisok sztrájkjának végeredménye felhőtlen örömre ad okot mindenkinek, akinek fontos ez az ország. Bebizonyosodott, hogy – kiszolgáltatottság ide, kiherélt munkajogok oda - tétje, működőképes formája és olykor eredménye is lehet még Magyarországon a dolgozói érdekvédelemnek. Szép munka volt, sokáig fogunk emlékezni rá. Zavarni pedig legfeljebb azokat zavarhatja (tudat alatt), akiknek még volt bármi illúziójuk a kormánypolitika valódi tartalmával kapcsolatban. 
Megfigyelték? A sztrájk egy hete alatt a kormánynak – saját szavaival, nem nyelvhelyesen, de betűhíven: a Magyar Emberek Kormányának – egy olyan bérharcban, amelyet vállalati és régiós összevetésben is erősen alulfizetett magyar munkavállalók folytattak egy nálunk bevallottan az összes többi gyáránál olcsóbban dolgoztató multi ellen, egyetlen olyan megnyilvánulása sem volt, amely arról tanúskodott volna, hogy megértette, vagy legalább megfontolás tárgyává tette volna a saját állampolgárainak szempontjait. Tehát nem egyszerűen arról volt szó, hogy nem állt ki a jogos jussukat követelő dolgozók mellett, hanem arról, hogy végig igyekezett lapítani, de ha (nagyon ritkán) mégis megszólalt, akkor mindig, egyoldalúan amellett érvelt, hogy a multinak van igaza. 
Már csak azért is megérte sztrájkolni, hogy megtudjuk: amikor Orbán Viktor azt mondja, „Három egyszerű dologban hiszünk, ez a munka, a család meg a hazánk”, akkor valójában négy dologra gondol, és a negyedik, az extraprofit sokkal fontosabb neki meg a körülötte állóknak, mint a másik három együttvéve. Megmutatkozott már sokszor – a letelepedési kötvényes offshore ügyletektől a paksi bővítésig –, de talán sosem látszott ennyire tisztán. 
És még valami világos lett: ha munkával keresed a kenyered, erre a hatalomra ne nagyon építs. Ha bajban vagy, ne a kormányt keresd. Lépj be inkább a szakszervezetbe.
Frissítve: 2019.02.01. 08:48