"Végre úgy érezhette a baloldal, valamit jól csinál" - elemzők az előválasztásról

Publikálás dátuma
2019.02.03. 18:09

Van aki szerint erősen kérdéses a második forduló.
A várakozásokhoz képest komoly sikert hozott az előválasztás – mondta a Népszavának Tóth Csaba, az előválasztás megszervezésében résztvevő Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Szerinte dacára annak, hogy sokáig úgy tűnt, kicsit hirtelen jött létre az előválasztás, a folyamat jól vizsgázott: voltak jelöltek, volt értelmezhető kampány, vitafórumok, médiaérdeklődés, a választók megismerhették a két jelöltet. "Szerencsére nem teljesültek ugyanakkor a folyamat „Fideszes meghekkelésével” kapcsolatos félelmek”, a jelöltek pedig nem egymással foglalkoztak, nem volt személyeskedő a kampány, de voltak értelmezhető különbségek - fogalmazott. "A baloldal végre úgy érezhette, valamit jól csinál. A tavalyi parlamenti obstrukció után az ellenzék új eszközökkel kísérletezik, látható, hogy ez egy máskor is használható eszköz lehet" - tette hozzá Tóth Csaba. A szakember szerint ugyan eredetileg a parlamenti választásokra találták ki az előválasztást, akár az őszi önkormányzati választások előtt is lehet majd alkalmazni olyan helyeken, ahol nem egyértelmű, hogy ki lehet a helyben legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ettől függetlenül nem számít túl sok helyi előválasztásra majd. 
A részvétel minden várakozást felülmúl, ez pedig minden eddiginél erősebb legitimációt jelent a győztes jelöltnek. A sok szavazat azt a kérdést is felveti, lesz-e egyáltalán második forduló. Nagyon fel kell kötnie a nadrágját annak a jelöltnek, aki egy ilyen támogatottsággal versenyezni akar – mondta lapunknak Pulai András. A Publicus Intézet vezetője szerint a jelölti vitákban mind Horváth Csaba, mind Karácsony Gergely kompetenciát mutatott, a vetélkedés így elsősorban karakterverseny volt. "Látható, hogy a választók a kompromisszumképesebb, a kevésbé harcos jelöltet preferálták, de ez nem jelenti azt, hogy a másik karakterre nincs szükség a NER lebontásában", fogalmazott, hozzátéve, hogy Karácsony Gergely és Horváth Csaba így inkább „komplementer karakterek”. - A legnagyobb nyertesei az előválasztásnak a budapestieknek, mert megmutatták, hogy ha van konkrét helyzet, felállnak és szavaznak - mondta. Várakozáson felülinek minősítette a részvételt Böcskei Balázs is. Az IDEA intézet igazgatója szerint ez elsősorban az MSZP és a DK budapesti mozgósító erejét bizonyítja. - A Demokratikus Koalíció kiállt Karácsony Gergely mellett és a számok azt mutatják, az MSZP szavazói sem feltétlenül Horváth Csabát támogatták - mondta. Mivel az előzetes felmérések mindenhol azt mutatták, hogy Karácsony Gergely jóval népszerűbb, Böcskei Balázs szerint papírforma eredmény született. - Kérdés ezek után, hogy lesz-e második forduló. Bár a felek megegyeztek ebben, de a mai tudásunk szerint nincs olyan felmérés, ami azt mutatná, hogy Puzsér Róbert népszerűsége megközelítené Karácsony Gergelyét - tette hozzá Böcskei Balázs.
Frissítve: 2019.02.03. 18:21

Karácsony Gergely: Békére készülök, de a békéért harcolni kell (gyorsinterjú)

Publikálás dátuma
2019.02.03. 17:47

Fotó: Draskovics Ádám
Tartja magát a megállapodáshoz Karácsony Gergely, így rajta biztosan nem fog múlni, hogy lesz-e második fordulója a győzelmével zárult előválasztásnak. A Párbeszéd társelnöke, Zugló polgármestere örül annak, hogy végre saját maguk helyett a választóikkal foglalkoznak.
Mit csinál holnap? Folytatom a kampányt - és küzdök, hogy a budapestiek végre visszakaphassák városukat a Fidesztől. Ilyen sima győzelemmel kalkulált? Nem. Nyílt kimenetelű, kétesélyes folyamatnak láttam a főváros (és egyben az ország) első előválasztását. Örülök az eredménynek, de legjobban a magas részvételnek. Annak, hogy a budapestiek magukénak érezték az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy végre új alapokra tudjuk helyezzük az ellenzéki politizálást, azaz saját magunk helyett a választóinkkal foglalkozunk. Az eredményhirdetés után azt mondta, hogy mindent tanult ellenfelétől, Horváth Csabától. A szocialista politikus lapunknak adott közös interjújukban is azt hangoztatta: nem szabad semmilyen partnerséget ajánlani a NER-lovagoknak. Erre a tanácsára gondolt?  Minden tanácsára gondoltam. Csaba programjának számos elemét tudom képviselni és továbbvinni. Alapvetően békére készülők, de világossá kell tenni, hogy a békéért harcolni kell. Ebben Horváth Csabának teljesen igaza van.  Versenytársa azt is mondta, szerinte nem lesz második forduló. Ön, hogy látja? Tartom magam a megállapodáshoz. Ha az uniós választás után lesznek kihívók, természetesen megtartjuk az előválasztás második körét is. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtörjön az ellenzéki politizálás, a mozgósítás dinamikája. Minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy ezután a méltányos, a budapestieket bevonó folyamat után, amit előválasztásnak hívunk, egy az egyben induljunk a Fidesz jelöltjével, Tarlós Istvánnal szemben. Rajtam nem fog múlni.  
Szerző
Frissítve: 2019.02.03. 18:10

Kiakadt az ÁSZ azon, hogy leváltanák elnöküket

Publikálás dátuma
2019.02.03. 17:15
Domokos László, az Állami Számvevőszék 12 évre megválasztott elnöke
Fotó: Vajda József
Domokos László menesztését a Demokratikus Koalíció vetette fel. A Számvevőszék már az ötletet is a jogállam elleni támadásnak tartja.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) leváltását kezdeményezi az Országgyűlésben a DK, mivel a párt szerint a számvevőszék „politikai megrendelésre” bírságokkal lehetetleníti el az ellenzéki pártokat.
Minderről Arató Gergely, frakcióvezető-helyettes beszélt vasárnapi sajtótájékoztatóján, nyilatkozatát pedig az MTI is idézte. Arató szerint a jelek arra mutatnak, hogy az ÁSZ az ellenzék ellehetetlenítése törekszik  – hiszen nincs olyan ellenzéki párt, amelyet az elmúlt években ne bírságolt volna meg a volt fideszes képviselő, Domokos László vezette szervezet, amely eközben a Fideszre eddig egyetlen forint bírságot nem szabott ki.
A DK-s politikus hozzátette, a testület visszaél azzal, hogy döntéseit nem lehet megtámadni a bíróságon, így „az övé az első és egyben az utolsó szó is”. Ugyanakkor ha az ÁSZ vezetője tudatosan megszegi kötelezettségeit, akkor az Országgyűlés leválthatja őt – fejtegette Arató.

Eszükbe jutott a jogállam

A politikai bejelentésekre, pártsajtótájékoztatókra sokszor perceken belül reagáló Számvevőszék most sem maradt tétlen. Válaszközleményükben kifejtették, hogy a DK felvetése maga a jogállam elleni támadás, ám ők nem vesznek részt a DK európai parlamenti választási kampányában.
Ízlelgessük ezt egy kicsit: az az ÁSZ beszél jogállamiság megtámadásáról, amelynek döntései ellen nincs jogorvoslat, és amelynek elnökét 12 évre betonozza pozíciójába az országgyűlési kétharmad.

A jogállamiság kérdése érdekes módon fel sem merült a Számvevőszéknél, amikor  a Jobbikra újabb több százmilliós befizetési kötelezettséget róttak ki, hónapokkal az EP-választás előtt - így már közel milliárdosra duzzadt a tőlük követelt összeg. Eközben azzal is tisztában lehettek, hogy az állami támogatások felfüggesztése a megsemmisülésbe is taszíthatja a Jobbikot, ami a 2018-as országgyűlési választásokon még több mint egymillió választó akaratát képviselte. 
Szerző