Orbán Viktor;Jaroslaw Kaczynski;Frans Timmermans;

Frans Timmermans

Timmermans: Orbánt és Kaczynskit terheli a felelősség

Az EB alelnöke azt mondta, az EP-választási kampány során egyszerű egyenlettel fog érvelni: EPP+Weber=Orbán=Kaczynski.

A Manfred Weberre és pártjára, az Európai Néppártra (EPP) leadott szavazatok szélsőjobboldali erőket juttathatnak a hatalomba a májusi európai parlamenti választásokon – figyelmeztetett vasárnap Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) választási csúcsjelöltje az Olaszországban ellenzékben lévő, balközép Demokrata Párt (PD) római kongresszusán.

A Politico című brüsszeli lap írása szerint a májusi választásokkal kapcsolatos felmérések alapján szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament két legnagyobb politikai pártcsaládja, az EP-ben régóta a legnagyobb pártcsaládnak számító, jobbközép EPP, illetve a PES közül egyik sem fog elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy többségi koalíciót alakítson az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt (amelynek a Fidesz is tagja) a lap szerint emiatt arra kényszerülhet, hogy a politikai palettán tőle jobbra álló erők közül keressen további szövetségeseket, akiket az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportban, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypártban, vagy a flamand szakadár Új Flamand Szövetségben (N-VA) találhat meg.

Timmermans a PD kongresszusán úgy vélekedett: ha az EU-s választópolgárok a jobbközép EPP-re szavaznak, azt kockáztatják, hogy az európai szélsőjobb bekerül a hatalomba.

„Soha nem fogok megállapodást kötni a szélsőjobbal azért, hogy az Európai Bizottság elnöke lehessek”– mondta a holland baloldali politikus.

Timmermans hozzátette, hogy

„az EU polgárainak, az olaszoknak azonban tudniuk kell, hogy ha a jobbközépre szavaznak, azt kockáztatják, hogy végül a szélsőjobbal kötendő koalícióban kötnek ki”.

A Politico megjegyezte: a szocialista pártok támogatottsága az elmúlt években uniószerte drámai mértékben visszaesett a tagállamokban tartott választásokon, de az Európai Néppárt is teret veszített, miközben a populista erők – különösen a szélsőjobb – előretörtek.

„Olyan trendet látok az EU-ban és a nemzeti parlamentekben, amely megrémiszt, és azt akarom, hogy ezt ti is mindannyian lássátok”– mondta Timmermans a római pártkongresszuson.

Frans Timmermans felidézte azt is, amit állítása szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke – az Európai Néppárt egyike vezetője – öt évvel ezelőtt mondott. Timmermans közölte: Juncker 5 éve még azt mondta, hogy sosem lépne szövetségre a szélsőjobbal, de ennek esélye lépésről lépésre sokkal valószínűbbé válik.

A brüsszeli lap megjegyezte: Manfred Webert, Timmermans fő riválisát, régóta bírálják a baloldalon azért, mert túlságosan is megengedő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, illetve más, illiberális nézeteket valló politikusokkal az EPP-n belül.

A PES csúcsjelöltje - a Politico cikke szerint – leszögezte, hogy az EP-választási kampány során egyszerű egyenlettel fog érvelni: EPP+Weber=Orbán=Kaczynski (a PiS vezetője).

A római kongresszuson Timmermans arra ösztökélte az olasz szavazókat, hogy őt és az EU-t támogassák a választásokon.

„Hiányzik Olaszország. Nem tudjuk Európát Olaszország nélkül építeni. Kérem, segítsenek nekem Olaszországot visszahelyezni Európába szívébe, Európát pedig az olaszok szívébe”– mondta az EB alelnöke.

Arról is beszélt: a szélsőjobboldal sikere azzal függ össze, hogy Európa miként kezelte a migráció kérdését. Az olaszok úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a válságban, de nem az EB a hibás.

Timmermans szerint

Matteo Salvini olasz belügyminiszter barátait terheli a felelősség, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit.
Hidvéghi: Timmermans nyilatkozata Soros európai parlamenti kampányának a részeA Fidesz szerint Frans Timmermans Magyarországot támadó nyilatkozata Soros György európai parlamenti kampányának a része – mondta hétfőn újságíróknak Hidvéghi Balázs, a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója. A politikus hangsúlyozta: nem szabad elfelejteni, hogy Frans Timmermans „az európai bevándorláspártiak listavezetője” a közelgő európai parlamenti választáson, illetve a brüsszeli szocialisták első embere egyben „Soros György egyik legszorosabb szövetségese” is. Hozzátette: Timmermans és Soros rendszeresen egyeztetnek, gyakorlatilag állandó jelleggel tárgyalnak migrációs kérdésekről, és az is látható, hogy Soros György intenzív kampányt indított, hogy Timmermans és a hozzá hasonló bevándorláspárti politikusok kerüljenek ki győztesen a május EP-választásból. Frans Timmermans tehát azért támadja Magyarországot, mert mi az útjában állunk annak a bevándorláspárti politikának, amit meg akarnak valósítani – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: az európai parlamenti választás tétje az lesz, hogy sikerül-e megállítani ezt a bevándorláspárti politikát.

Legkevesebb 28-an vesztették életüket, 17 embert kimentettek a tengerből.