MÁV;leszállítás;idős nő;jegyvizsgáló;

2019-02-04 17:29:55

Nem volt igazolvány az idős nőnél, kiabált vele a jegyvizsgáló, és lerakta a vonatról

Hétfőn a Budapest-Szolnok vonalon egy újabb "gyöngyszemmel" bővült a goromba - és akkor még finoman fogalmaztunk - közlekedési dolgozókról szóló történetek sora. A MÁV elnézést kérne a hölgytől.

"Háromrészes sorozatban" számolt be a mai napon a 444.hu arról az esetről, amely sajnos beleillik abba a nemrég általunk is bemutatott sorba, ahol valakivel meglehetősen faragatlanul viselkednek egy közlekedési eszközön.

Először csak az látott napvilágot, hogy a Budapest-Szolnok vasútvonalon egy jegyvizsgáló leszállított a vonatról egy 74 éves nőt, akinél nem volt érvényes igazolvány, így nem tudta okmányokkal bizonyítani, hogy elmúlt 65 éves, azaz ingyen veheti igénybe a vasutat. A kalauz a portál egyik helyszínen lévő olvasója szerint közölte a nénivel, ha nem vesz tőle jegyet pótdíjjal, akkor addig nem indul tovább a szerelvény, amíg le nem száll. A helyzetet végül egy másik utas oldotta meg, aki visszahúzta a már letessékelt nénit a vonatra, és jegyet is váltott számára.

Ezután a 444-nél jelentkezett a szóban forgó vonat több utasa is, így derült ki, hogy a jegyvizsgáló olyan hangosan kiabált az idős hölggyel, ráadásul mindezt tegezve, hogy a vagonban mindenki rájuk figyelt. Beszámolók szerint miután a nőt kisegítette egy másik utas, a kalauz ezután a pártfogóra "szállt rá", őt és párját akarta leszállítani, holott nekik érvényes jegyük volt. A feldühödött vasúti dolgozó állítólag még azt is kilátásba helyezte, hogy rendőrt hív.

Az eset kapcsán végül a MÁV is megszólalt, a jegyvizsgáló a cég szerint sem járt el körültekintéssel, ugyanis, mint írják „cégünk minden esetben arra kéri a jegyvizsgáló személyzetet, hogy vitatott helyzetben utasbarát módon járjanak el.

A vitás helyzetek elkerülése érdekében arra kérjük utasainkat, hogy a kedvezményre jogosító irataikat mindig tartsák maguknál és ügyeljenek azok érvényességére. A vasúttársaság sajnálatát fejezi ki a történtek miatt, és személyesen is szeretne elnézést kérni a hölgytől.” - írta a vasúttársaság.