Moszkva;bombariadó;

2019-02-05 14:06:58

Gigászi bombariadó, emberek tízezreit menekítik

Moszkvában 90 helyszínen robbantanak, a környező vidéken 40 bomba detonálhat - ezzel fenyegetik az orosz kormányzatot.

Harmincezer embert menekítettek ki Moszkva és környéke közintézményeiből, illetve bevásárlóközpontjaiból bombafenyegetések miatt, közölte a mentőszolgálatokra hivatkozva a TASZSZ. Az orosz hírügynökség úgy tudja, Moszkvában több mint 90, a főváros környékén pedig több mint 40 objektumot neveztek meg ismeretlenek támadás célpontjaként. A fővárosban a veszélyeztetettnek mondott épületek egyharmadát, vonzáskörzetében pedig a felét átkutatták, de robbanószerkezetet nem találtak.

A TASZSZ úgy értesült, hogy az e-mailben, közvetlenül a kiszemelt intézményekhez elküldött fenyegetések külföldi, egyebek között ukrajnai IP-címekről érkeztek.

Bombafenyegetésről érkeztek jelentések kedden Perm és Volgográd megyéből is. Moszkva térségében és Oroszország más régióiban idén második hete futnak be ismét tömeges bombafenyegetések a hatóságokhoz. Pokolgépre eddig egyetlen esetben sem bukkantak a tűzszerészek. 

Tavalyelőtt Oroszország-szerte több millió embert kellett kimenekíteni nyilvános helyekről, hasonló, robbantásos merényletre figyelmeztető, külföldről érkezett telefonhívások miatt. A riasztások akkor is hamisnak bizonyultak.