büntetés;Kövér László;rabszolgatörvény;

2019-02-05 14:58:42

Nincs vége a meccsnek, Kövér készítheti az újabb büntetéseket: akcióra készül az MSZP és a Párbeszéd az első parlamenti napon

Önkényesnek tartják és nem fogadják el az MSZP és a Párbeszéd képviselői azt a büntetést, amelyet Kövér László házelnök javasol kiszabni rájuk, amiért kőkemény obstrukcióval (többek között az elnöki pulpitus elfoglalásával) próbálták megakadályozni a rabszolgatörvény elfogadását.

Kiderült világosan, hogy Orbán Viktor kilóra adta el a magyar munkásokat,  úgyhogy nehogy azt higgye bárki, hogy ennek a meccsnek vége van, jelezte Korózs Lajos, hogy az ellenzék tovább tiltakozik a rabszolgatörvény ellen a Tisztelt Házban. Kövér László készítheti az újabb büntetéseket - erősített rá a szocialista politikus mondandójára Kocsis-Cake Olivio.

A Párbeszéd politikusa szerint az, hogy Kövér László most az ellenzéki képviselők egyhavi teljes fizetését elvonná, az Állami Számvevőszék gyakorlatához hasonlatos, mivel az ÁSZ kifejezetten csak az ellenzéki pártokat bünteti az európai parlamenti és az önkormányzati választás előtt azért, hogy ne tudjanak indulni.

Ráadásul, magyarázta Kocsis-Cake, fals az Országgyűlés elnökének indoklása, miszerint az ellenzéki képviselők a parlament december 12-i ülésnapján erőszakot alkalmaztak és megsértették a Ház méltóságát. Szerinte ezt a logikát követve a megbüntetett képviselők között kellene lenniük a kormánypárti politikusoknak is, akik - mondta - akadályozták az ellenzéki képviselőket a mozgásban, sőt lökdösték is őket.

A házbizottság csütörtökön foglalkozik a házelnöki javaslattal. Az MTI érdeklődésére kedden az Országgyűlés Sajtóirodája azt közölte, hogy Kövér László házelnök 29 ellenzéki képviselő - DK-s Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Hajdu László, László Imre, Oláh Lajos, Vadai Ágnes, Varju László, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita, Harangozó Tamás, Hiszékeny Dezső, Korózs Lajos, Kunhalmi Ágnes, Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Szabó Sándor, Tóbiás József, Tóth Bertalan, Varga László, a liberális Bősz Anett, a jobbikos Jakab Péter, a párbeszédes Burány Sándor, Kocsis-Cake Olivio, Szabó Tímea, Tordai Bence és a független Mellár Tamás, Szabó Szabolcs, Székely Sándor és Szél Bernadett - egyhavi tiszteletdíjának megvonását javasolja, mert a tavaly december 12-i ülésnapon megsértették az Országgyűlési törvényt azzal, hogy fizikai erőszakot alkalmaztak, illetve közvetlen fizikai erőszakkal fenyegettek, arra hívtak fel, vagy más kivezettetését akadályozták.

További kilenc képviselő - a jobbikos Ander Balázs, Rig Lajos és Stummer János, az LMP-s Csárdi Antal, Demeter Márta, Hohn Krisztina, Keresztes László Lóránt, Schmuck Erzsébet és Ungár Péter - esetében az Országgyűlés tekintélyét, rendjét súlyosan sértő magatartás miatt, illetve a házszabályi rendelkezések tanácskozási rendre, szavazásra vagy a szemléltetésre vonatkozó szabályait megszegése miatt a házelnök a tiszteletdíj egyharmad havi megvonását javasolja.