A válság neve: NER

Varga Mihály rutinos nyilatkozó. Pénzügyminiszterként nem hagy kétséget afelől, hogy a gazdaság állapotával kapcsolatos kijelentéseinek igazságtartalmáról meg van győződve. Most azonban mintha kiesett volna a rá kiosztott szerepből. 
Ahhoz soha sem fért kétség, hogy szakmai hitelességét, ha a szükség - többnyire a kormányfő képében - megkívánja, akkor képes a NER arculatához igazítani. (Könnyen megteheti, hiszen ennek a rendszernek nemcsak szolgalelkű végrehajtója, hanem az egyik legfőbb formálója is.) Jól emlékezhetünk arra is, hogy a tavaly tavaszi választásokat megelőzően, a szokásos március eleji, kamarai gazdasági évnyitón Orbán Viktor így szónokolt: "Azt szeretném világossá tenni, hogy csak ha van kellő bizalom az emberek részéről, akkor csak olyan gazdasági miniszterrel tudok együtt dolgozni a jövőben, aki nemcsak két évre, hanem a következő négy év egészére vállalja az évi 4 százalékos gazdasági növekedést." És Varga Mihály vállalta, még ha nem lehetett is biztos benne, hogy bölcsen teszi. 
Azonban, mint már annyiszor, az elmúlt évben is megérkezett - a várva uniós pénzek képében - a mentőangyal. Előzetes adatok szerint a GDP növelése 4,6 százalékra sikerült. Ezen azután kellően felbátorodott a pénzügyi kormányzat, és a várható nehézségek ellenére az elmúlt héten az idei esztendőre  is 4 százalék körüli értéket jósolt, sőt 2020-ra még ennél is többet! A gyakran változó növekedési számokat viszonylag kevesen követik, de a kormányzati gazdaságpolitika feltétlen hívei így is megnyugodhattak: Varga Mihály éppen olyan tárcavezető, mint amilyet egy esztendeje a főnöke megálmodott.
Ez az idillinek tetsző hangulat azonban tiszavirágéletűnek bizonyult. Nem  tartott tovább két-három napnál. A miniszter államtitkára az elmúlt hét közepén még büszkén dicsekedett Budapesten az OECD országjelentőjének: ha kiváló gazdasági mutatókat vágyik látni, akkor jó helyen jár minálunk. Aztán egyszer csak Varga Mihály az állami rádióban váratlanul bejelentette: a kormány hamarosan kidolgozza a maga gazdaságvédelmi programját. 
Már megszoktuk, hogy ha valamit meg akarnak védeni, annak többnyire mi isszuk meg a levét. A mélypontot a nyugdíjrendszer "megvédése" jelentette, amikor rátenyereltek a magánpénztári megtakarításokra. Most, amikor a nálunk veszélyforrásként alig-alig emlegetett európai gazdasági visszaesésből következtetnek egy esetleges válság közeledtére, jó  ürügyet találtak arra, hogy - Vargát idézzük - "a magyar kormány olyan intézkedéseket" hozzon, "amelyek megvédik a munkahelyeket, a bérnövekedés ütemét...". 
De a látszat ellenére a vészcsengő korántsem egy közelgő válság eshetősége miatt szólalt meg. Hanem azért, mert Magyarország egyedüliként megvétózta az Európai Unió-Arab Liga megállapodást. Mire a német kormány uniós nagykövete megfenyegette a magyar kollégáját, hogy emlékezni fog erre az alkalomra, amikor a 2020-as évek uniós támogatásait osztják majd szét.
A válság tehát ezúttal nem nyugatról fenyeget. A minikrízis árát viszont velünk fizettettetik meg.
Szerző
Bonta Miklós
Frissítve: 2019.02.06. 09:52

Szabad sajtó

A miniszterelnök ismét kapott egy leckét arról, hogy a világ (vagy legalább a fele) valóban akaratból épül-e föl. A 2015-ben elindított Magyar Időkből például máig nem sikerült mérhető olvasói érdeklődést kiváltó újságot csinálni, pedig sem az akarat, sem a pénz nem hiányzott. A valóság ebben a tekintetben nem először leckézteti meg a kormányfőt: tűrhető focit sem sikerült fabrikálnia az elmúlt kilenc esztendőben, pedig ha valahol, hát a labdarúgásban meglehetősen egyértelmű volt, hogy mit akar, aki a passzokat osztja. Csak éppen a fociért kevésbé fáj a szívünk. Értékelhető futball nélkül akár évtizedekig is jól elvan egy ország, szabad és színvonalas sajtó nélkül viszont sehol sem tudtak eddig működő demokráciát legyártani.
Ha szabad egy gyakorlati tanácsot adnunk a legfőbb akaratnak médiaügyben: önálló elképzelés nélküli strómanokkal és kétlábú diktafonokkal fölösleges a „helyi közösségek minél teljesebb értékű tájékoztatásáról”, meg a „nemzeti értékeken alapuló magyar közbeszéd formálásáról” vizionálni (részletek a kormánypárti médiaholding alapító okiratából). Még konkrétabban: úgy biztosan nem fog menni, ha a pártmédia vezetőjének még abban az esetben sem lehet saját véleménye, ha pontosan ugyanazt állítja, amit pár hete a főnöke is mondott. „Ez nem propaganda, ez nem sajtó, ez valami egészen más. Na, ebben kéne változtatni” (Varga István); „Remélem, összekapják magukat a konzervatív újságírók” (Orbán Viktor). Mégis, mi a lényegi különbség azon kívül, hogy az egyiknek szabad ilyet mondani, a másiknak nem? 
A tények azt mutatják, hogy minden olyan helyzetben, ami legalább minimális mértékben emlékeztet a versenyre, a valódi, vagyis az újságírói és szerkesztői szabadságon alapuló újságírás győz a tollbamondással szemben, és az utóbbi csak akkor kerekedik felül, ha az előbbit elföldelik. Invenció, hitelesség, hagyomány: ez teszi mértékadóvá a sajtót. És a G-nap évfordulóján aligha fölösleges hangsúlyozni: az első kettő nélkül a harmadik kevés. Különösen akkor, ha azt is úgy rekvirálták.
Frissítve: 2019.02.06. 09:52

A Nemzet védelmében

A Magyar Idők című napilap – az érintett közleménye szerint - mától Magyar Nemzet néven jelenik meg. Hozzátéve: „A Magyar Nemzet a Magyar Idők alatt megszokott irányt és szerkesztőségi elveket fogja képviselni a későbbiekben is.” 
Mivel a Magyar Idők példányszáma állítólag csupán négy-ötezer körül van, a kormány vélhetően azért sajátította ki egy jólismert és valamikor igen jóhírű régi napilap címét, hogy tartalmi változás nélkül növelni tudja a példányszámot. A kommunisták ennél azért ügyesebbek voltak. Az 1940-es évek végefelé átvették Pethő Sándor patinás lapját, megőrizték értelmiségi profilját, a munkatársak egy részét megtartották, s bár a lap persze nem kritizálhatta a rendszert, istenítenie sem kellett állandóan. A külpolitikai rovat, amely a címlapon indított, rendszeresen idézett nyugati forrásokat, és a kulturális rovat politikailag semleges cikkeket és interjúkat is közölt. A lap soktízezer előfizetője azt is tudta, hogyan kell a sorok között olvasni.
Csak évtizedekkel később tudtam meg, hogy Mátrai-Betegh Béla, a lap színikritikusa 1952 februárjában többek között ezt írta a Nemzeti Színház Hamletjéről: „Dánia börtön… az ország élén egy zsarnok áll. (...) kémeket és bérgyilkosokat fogad fel, leselkedik, retteg, s önkényuralmának védelmére fegyverkezik.” Fogadnék, hogy az olvasók zöme a széttagolt szövegből is értette, kiről és miről volt szó. Az óvatosnak tűnő, de vakmerő Mátrai-Betegh pedig pontosan tudta, hogy mit csinál. Ilyen újság volt még akkor is – Rákosi idején! - a Magyar Nemzet.
Sajtótörténész nem vagyok. Akit érdekel az újság bonyolult és ellentmondásos históriája, olvassa el Murányi Gábor könyvét, Vásárhelyi Miklós szakavatott tanulmányait, vagy az alapító Pethő Sándor dédunokájának, Pethő Tibornak most megjelent kötetét. Az én emlékeim főleg két évre szorítkoznak. 1953 és 1955 között, azaz Nagy Imre miniszterelnöksége idején a lap alig 19 éves, legfiatalabb gyakornoka voltam. A kulturális élet nagyjaival készíthettem interjúkat, például Ferencsik Jánossal, Székely Mihállyal, Házy Erzsébettel, az író Nagy Lajossal, és többször – ez volt fiatalkorom nagy élménye – Kodály Zoltánnal. Nagy Imre bukása után egy tucatnyi pártonkívüli kollégával együtt engem is azonnal kirúgtak. Köztünk volt két kedves mentorom, Mátrai-Betegh Béla és Magyar Pál is.
Azóta persze voltak jobb korszakok, igen rosszak is. Néhány évvel ezelőtt én is megkaptam a magamét. A lap máskülönben jótollú vezércikkírója - egy meghamisított interjú alapján - három hosszú hasábot szentelt bűneimnek. Lehet, hogy ez keresztényietlen, írta a hölgy, de egész családommal együtt mindenesetre kiátkozott és a pokolba kívánt. 
Azt hiszem, én vagyok a Magyar Nemzet legrégibb volt munkatársa. Ez teszi szomorú kötelességemé, hogy tiltakozzak. A Magyar Idők útszéli stílusa - amely időnként sajnos a Magyar Nemzetben is hangot kapott - egyszerűen nem méltó a Magyar Nemzet polgári hagyományához. Szeretném hinni, hogy lesz még egyszer egy igazi Magyar Nemzet!
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2019.02.06. 09:51