Előfizetés

Veszélyes csapda

Nagyanyám szigorú, büszke asszony volt. Csak homályos emlékképeim vannak róla, ahogyan vakon naphosszat üldögélt a fotelban, és ha meglátogattuk, mindig oda kellett tartanom a fejemet, hogy körbesimogassa – vagy ahogyan apám mondta: megnézze – az arcomat. Budapest első bombázásának órájában vakult meg, egyik pillanatról a másikra. De ezt is jól viselte, mint minden megpróbáltatást, amit rámért az élet, meg az öt gyerek felnevelése. Voltak jómódú és nyomorúságos éveik, attól függően, jól ment-e nagyapám kovács műhelye, vagy éppen mindenüket elvitte a világválság. Egy fillér nyugdíja sem volt, a háborút túlélő gyerekei tartották el.
Innen nézve ma nagyon kockázatosnak tartom azokat a népesedéspolitikai terveket, amelyekről egyre többet hallani: a nők szüljenek jó sok gyereket, és vállalják a főállású anyaságot. Hiszen nagyon nem mindegy, milyen feltételek között lehet igénybe venni a gyermeknevelési támogatást, ahogyan ezt hivatalosan most nevezik. Ahhoz, hogy működjön, és valóban alternatívát jelentsen a több gyermeket választó nőknek a „tűzhely” és a „karrier” között, aligha elegendő a mai fizetséget, az öregségi nyugdíj legkisebb összegét felkínálni. Egy minimum három gyermeket vállaló családnak az a 28500 forint, amit most erre a célra igényelni lehet, a hidegvízre sem elég. Ebből a pénzből kellene ma a gyerekeket iskolába járatni, etetni, öltöztetni, és persze a család rezsiköltségei egy részét is minden hónapban kipengetni, ha nem akarnak utcára kerülni. Ez csak azoknál működik, akiknél a magas jövedelmű családfő „megengedheti” a feleségének, hogy csak a gyerekekkel foglalkozzon. 
Bizonyos változásokról persze hallani: a hivatalos szülőség esetén nettó 250 ezer forintról szólnak a hírek, ami a jövőben akár vonzó alternatíva is lehetne. Ám a főállású anyaság még így is veszélyes csapda. Ugyan a jogszabályok lehetővé teszik, hogy most a 28 ezer forint mellett valaki hetente 30 órát dolgozzon, otthonából távmunkázzon, valamilyen szinten kapcsolatban maradjon a korábbi munkahelyével, feltéve, ha erre a másik oldalon is talál fogadókészséget. Ha nem? Akkor az anyáknak 10-18 év után, amikor felcseperednek a gyerekeik, rá kell ébredniük, hogy a szakmai ismereteik megfakultak, diplomájuk, szakképzettségük értéktelenné vált. A munkaadók sem rajonganak a nagycsaládos alkalmazottakért, arról nem is beszélve, hogy túl a negyvenen, közel az ötvenhez biztosan nem kapkodnak majd értük a hr-esek. 
Ma még sok a nyitott kérdés. A jelenlegi körülmények között a segély nem nyugdíjalap, s hogy változik-e majd a helyzet, ha bevezetik az átlagfizetést, ki tudja? A szülőként töltött évek is beszámítanak a nyugdíjba? Egyáltalán lesz-e majd az államnak gondja és pénze arra, hogy évtizedek múlva valamilyen ellátást tudjon biztosítani az időseknek? Vagy csak reménykedhetnek abban, hogy a párjuk mellett öregednek meg, és nem kell özvegyként tengődniük idős korukban? 
Vagy bízhatnak a gyerekeikben, ahogyan a nagyanyám tette öregen és vakon. Feltéve, ha a fiatalok időközben szét nem szélednek a világban.

A dupla nem semmi

Néhány hete tele volt azzal a sajtó, hogy újra emelkedett a minimálbér, így 2010 óta már a duplájára nőtt. Kilenc év alatt lehet, hogy ez megsüvegelendő teljesítmény, ám a nyomába sem ér a Fidesz első kormányzása alatt végrehajtott minimálbér-emelésnek. Akkor két év alatt 25 ezer forintról 50 ezer forintra nőtt a minimális bér összege. Ez volt inkább elismerést érdemlő teljesítmény, kevésbé a mostani. 
Most ugyanis a világgazdasági és a nemzetgazdasági környezet felhajtó erőként munkálhatott volna egy bátrabb emeléshez. Ráadásul ehhez a motivációhoz társulhatott volna az a tény, hogy a magyar bérek az európai bérekkel még köszönő viszonyban sincsenek, és már a visegrádi országokéival sincsenek pariban. Ezért volt csalódás a visszafogottabb 2019. évi minimálbér-emelés. Úgy tűnt, hogy a körülmények is adottak voltak egy merészebb bérnövekedésben. Egyes szakértők szerint ugyanakkor enyhe bizakodással töltheti el a szakszervezeteket, hogy - egy várhatóan az ideinél  kedvezőtlenebb gazdasági környezetben - 8 százalékos minimálbér-emelésről született egyezség a 2020. évre.
Tavaly ősszel a háromoldalú egyeztető rendszert megtestesítő Versenyszféra és a Kormány Általános Konzultációs Fórumán mind a kormány, mind a munkavállalói oldal 10 százalék feletti emelés realitását említette. A munkaadói oldal - amelyik Demján Sándor és Dávid Ferenc kiesésével kevésbé tűnt összefogottnak – javaslata mindvégig 5 százalék körül tanyázott, és ez hátráltatta a megállapodást. Ezért fordulhatott elő, hogy a végletekig elhúzva az időt, 2018. december 30-án született meg az egyezség. A munkavállalók mind a minimális bér, mind a garantált bérminimum kérdésében kétszámjegyű emelésben reménykedtek. A három tárgyaló szakszervezeti tömörülésből kettő aláírta, egy nem a 8 százalékról szóló megállapodást. Össztűz zúdult a béralkut elfogadókra: árulással, behódolással vádolták és vádolják őket. 
Vitathatatlan, hogy a három tárgyaló szakszervezet egy közös tárgyalási stratégia mentén kitarthatott volna egy 10 százalékot meghaladó emelés mellett. Közben viszont zavar támadt a kommunikációban. A legtöbb híradás egy szálra fűzte fel a minimálbér-emelés és a bérfejlesztés kérdését, elkönyvelve, hogy megtörtént, és ennyi lesz az idei bérfejlesztés. A valóságban azonban még csak ekkor startolt a 2019. évi bértárgyalás. Öt állami vállalatcsoport esetében például január közepén, a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma keretében kezdődött meg. 
Tagadhatatlan, hogy oksági viszony van a minimális bér, a garantált bérminimum és a bérfejlesztés között. Az előbbiek felfelé húzzák a bérfejlesztés mértékét. Az elmúlt két évben legalábbis ez történt, de most ez a hatás kevésbé érvényesül. Többek között a minimálbér-emelések hatására emelkedhettek a keresetek az elmúlt két évben. A legfrissebb adatok szerint 2018 novemberében az átlagkereset 355 ezer forint, a reálbérnövekedés pedig 7 százalékvolt. Persze ez a 355 ezres átlagkereset felettébb csalóka, nem mutat hiteles képet a bérhelyzetről. A Volán portfólióban például túlóra pénzek és pótlékok nélkül több ezer munkavállalónak kell az órabérét felemelni a kötelező garantált bérminimumból adódó 1121 forintra.
Sovány vigasz, hogy a mostantól érvényes 149 ezer forintos minimális bér már viszonylag szűkebb kört érint: a Volán szakmában ez 2-300 fő lehet. Az idei bértárgyalások az állami cégeknél komoly feladat elé állítják a szociális partnereket. A munkavállalók elvárása a 10 százalék feletti emelés, a kormány és a munkaadói szövetségek egyelőre hallgatnak. 
A szakszervezetek tavaly novemberben döntően 15 százalékos béremelési igénnyel álltak elő. A már említett Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumán a szociális partnerek egyetértettek abban, hogy kétéves bérmegállapodás kereteiben kellene megfogalmazni a bérigényeket. A munkavállalói oldal kifejezésre juttatta azon igényét, hogy 2019-re, a hároméves megállapodásból erre az évre vonatkozó 5 százalék  mellett, további béremelést tart szükségesnek. A szakszervezetek többsége plusz 5-10 százalékos bérfejlesztést elengedhetetlennek tart a foglalkoztatás-politikai problématömeg enyhítéséhez és a környezetünkhöz viszonyított bérolló továbbnyílásának megakadályozásához. Ehhez azonban ez a bérminimum-emelés kevés munícióval szolgál, ezért kiemelten fontos lenne a szakszervezetek hatékony együttműködése.

Nyolc év, hét klub

A szomorú Kleinheisler-sztorival alaposan foglalkozott a hazai sajtó, jól megcincálta a játékos eddigi külföldi teljesítményét és harmatgyönge nyilatkozatait. Vastag ceruzával rajzolták meg a Puskás Akadémia, Videoton, Bréma, Darmstadt, Ferencváros pályaív lefelé mutató görbéjét - ezzel a két mondattal kezdtem 2017. február 8-án a Népszavában megjelent – Akadémiai önértékelés című - írásomat. 2017 nyarán aztán a Fradi is megszabadult a játékostól, aki Kazahsztán felé vette útját, ahol az Asztana FK vette kölcsön és játszatta a magyar foci egyik örök ígéretét. 2019 elején visszatért Európába, és a horvát élvonalban szereplő NK Osijek-hez igazolt. Köztudott, hogy a horvát labdarúgók kiemelkedően jók, de aki jegyzett spílernek számít szomszédunknál, az nem a honi bajnokságban, hanem Nyugat és Dél-Európában terelgeti a labdát. Ide kellene igyekeznie Kleinheisler Lászlónak is, nem Eszékre.
A 25 éves játékos nyolc év alatt a hetedik klubot boldogítja. A történések arra engednek következtetni, hogy Kleinheisler vagy nagyon nehéz természetű, összeférhetetlen fazon, vagy egyszerűen peches ember. Arra gondolni sem merek, hogy a tehetségével, esetleg a hozzáállásával lenne probléma. Hisz’ akadémiát végzett, nem is akármilyet. Ezt az akadémiát (és a hasonszőrű többit) – ellentétben a Magyar Tudományos Akadémiával – a hatalom nem akarja bedarálni, és anyagilag ellehetetleníteni. Az persze sajnálatos, hogy a volt növendék eddig még egyetlen klubjában sem jutott el 55 meccsig, a Brémában és az FTC-ben gól nélkül fejezte be pályafutását. Mindeközben 23 válogatottságig vitte, néha a kapuba is betalált. 
Legújabb egyesületének magyar tulajdonosa (hazánk leggazdagabb embere) bizonyára alapos megfontolást követően vette a csapathoz a fiatal vándormadarat. Állítólag leigazolásánál az is szempont volt, hogy esetleges válogatott szereplései miatt célszerű a földrajzi közelség. Cavani (Montevideo – Párizs), Neymar (Rio de Janeiro - Párizs) és Messi (Buenos Aires - Barcelona) szerződései megkötésekor az ottani felelőtlen szövetségi emberek és menedzserek persze nem figyeltek arra, hogy ezek a szerencsétlen latin-amerikai zsenik a fél világot átrepülik egy-egy válogatott mérkőzésért. Együtt több mint háromszázszor szerepeltek nemzeti csapatukban, és edzés helyett tétlenül, hosszú-hosszú órákat lébecoltak a levegőben! 
Sokat érhet a mi fiunk, hogy Budapesttől csak 258 kilométer távolságra, Eszékig engedhető el. De ha egy focista esetében az utazási idő/költség és a távolság számít, akkor tényleg nem értem, hogy miért nem az egyik Fejér megyei sztárcsapat szerzi vissza/meg az párját ritkító hungarofoci egyik csiszolatlan gyémántját, hiszen karrierjét is Pesttől 60 kilométerre kezdte. A pénz nem lehet akadály, mivel a VIDI és a PAFC is alaposan ki van stafírozva, azaz fürdenek a zsozsóban. Stadionjaik pöpecek, a hangulat családias, mivel csak páran járnak arrafelé meccsre, viszont mind fontos ember. Szotyola kapható, ami Eszéken nem biztos.
K. L. vételára maximum 1,5 millió EUR (nem egész 500 millió forint), ami ezeknél az egyesületeknél nem tétel. Összehasonlításként jelzem, hogy a Kleinheislernél hat évvel idősebb Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim) ennek a dupláját éri, és ha mégis Törökországba igazol, akkor bizony 1300- 1500 kilométerre lesz szülőföldjétől. Nála nem számít a távolság. Remélem is, hogy Ádám zökkenőmentesen megoldja az edzőtáborba és válogatott meccseire való oda- és visszautazást.
Na, mindegy. Én továbbra is figyelemmel követem az egykori akadémista kacskaringós és tanulságos pályafutását. Előbb-utóbb úgyis hazajön levezetni. Lehet, hogy már jövőre, 26 évesen? Jó azt fiatalon elkezdeni.