Franciaország;gyújtogatás;Párizs;

2019-02-07 16:47:39

Nemrég még pszichiátrián kezelték a párizsi gyújtogatás gyanúsítottját

A nő körülbelül egy hete hagyta el az intézményt. Kihallgatása során „zavaros” válaszokat adott a kérdésekre.

Legalább 13 alkalommal volt mentális problémák miatt kórházi kezelésen az a nő, akit a keddi, párizsi gyújtogatással gyanúsítanak. A legutóbbi kezelése egy hete fejeződött be – közölte az AP hírügynökség tudósítása szerint a párizsi ügyészség.

A nő utoljára csaknem két hetet töltött egy pszichiátriai intézményben. Büntetlen előéletű, de egyszer azért folytattak eljárást ellene, mert felgyújtott egy ruhát egy üzletben.

A gyanú szerint a nő – aki szintén a házban lakott – ittasan felgyújtott egy közelben parkoló autót. Az ügyészség szerint a kihallgatása során azt állította, hogy nem ő áll a gyújtogatás hátterében, ám a kérdésekre „zavaros” válaszokat adott.

A Párizs 16. kerületében található kilenc emeletes épületben kedd hajnalban keletkezett tűz. Az eset során tíz ember életét vesztette és sokan megsérültek. A lakók a tűz és a füst elől a közeli épületek tetejére menekültek. A helyszínre körülbelül 200 tűzoltót vezényeltek, a környező épületeket pedig elővigyázatosságból kiürítették.