Németh Szilárd;Magyar Birkózó Szövetség;

2019-02-07 17:10:02

Kétszázmilliót repkedhet el a Németh Szilárd vezette birkózószövetség

Ugyanaz a cég intézi a repülőjegy foglalásokat és az ezzel kapcsolatos ügyintézést, mint az elmúlt években.

Nettó 200 millió forint értékű keretszerződést kötött meg január 28-án a Németh Szilárd elnöksége alatt működő Magyar Birkózó Szövetség – írja a közbeszerzési hatóság oldalán megjelent hirdetmény alapján az mfor.hu.

A szerződő fél ugyanaz, mint a korábbi években, a Mauri Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. A hatóság adatbázisa szerint már 2016-ban is ugyanettől a cégtől szerezték be a repülőjegyeket és a kapcsolódó szolgáltatásokat, noha akkor a keretszerződés értéke a mostani töredéke volt, néhány 10 millió forint.

Az eljárást összegző dokumentum szerint más ajánlattevő nem volt, a társaság pedig alvállalkozót sem fog bevonni a feladatba. A hirdetmény szerint a Maurinak kell intéznie a repülőjegy foglalásokat, az ezzel kapcsolatos teljes körű ügyintézést, beleértve a jegymódosítást, jegylemondás intézését, valamint a fel nem használt jegyek visszatérítését. Emellett a vízügyintézés is a feladatuk lesz és 0-24 órás rendelkezésre állást kell biztosítaniuk.

Az összefoglaló tájékoztató alapján a Mauri Kft.