Ideget ért a politika és agyonfrusztrál - friss felmérés a társadalmi pszichéről

Egyre szaporodnak a hírek, amelyek megállóban hagyott, buszról vagy vonatról leparancsolt utasokról szólnak. Ennyire frusztráltak volnának a sofőrök és a kalauzok? Vagy az egész ország? Mi mindannyian? És miért?

A napokban összeverekedett egy buszmegállóban parkoló taxisofőr és egy BKV-s buszvezető. A buszsofőr rádudált a szabálytalanul álló taxisra, majd mindketten kiszálltak a járművükből. A taxis ütött először, a buszvezetőnek leesett a szemüvege. A derék buszos ezután lekevert egy pofont a személyszállító kisiparosnak, majd visszaült a buszra. Hétköznapi, már-már figyelemre sem méltó eset a fővárosban. Készült egy videó is, ezen látszik, hogy az utasokat sem rázta meg túlzottan a csetepaté. A történet látszólag illeszkedik az elmúlt hetek eseményei közé (lásd buszról leparancsolt kamaszfiú és vonatról leordított idős asszony), ám a Pulzus Visszhang számára készített felmérése szerint a hiba nem a buszsofőrökben és kalauzokban van. A megkérdezettek többsége (54,6 százalék) még nem tapasztalt hasonlót buszon, villamoson, vonaton, és mindössze 40 százalékuk állítja, hogy vele már megtörtént, vagy tanúja volt hasonló esetnek. Sőt.

A válaszadók csaknem 40 százaléka szerint nagyjából ugyanannyi, vagy kevesebb a konfliktus a járműveken, mint korábban volt. Igaz, 41,3 százalék mondja, hogy tapasztalatai szerint gyarapodnak az ilyen esetek.

A kérdés tehát az, hogy ha nem a buszon, akkor hol tapintható ki leginkább a feszültség? A felmérésben részvevők szerint főleg az egészségügyben és némiképpen a hivatalokban. A frusztráció oka pedig egyértelműen a politika. Pontosabban: a kormány politikája. A válaszadók csaknem 45 százaléka állítja, hogy emiatt nő a feszültség az emberekben (az ellenzéket csak 5,6 százalékuk hibáztatja). Igaz, több mint 28 százalék személyes okokra vezeti vissza a frusztráció növekedését.

A tudatlanság frusztrációja

Az emberek a világon mindenhol frusztráltak – kisebb vagy nagyobb mértékben. A félelem a jövőtől, a munkahely elvesztésétől, az öregedéstől, a gyermekek egészségének romlásától nem magyar jelenség. A különbség legfeljebb a számokban van. És az okokban. Abban, hogy a Pulzus által megkérdezettek nagy százaléka a kormány politikáját teszi felelőssé a frusztráció növekedéséért valószínűsíthető, hogy a kormány valamit jól csinál. A félelemre építeni – vagy a félelmet építeni – tudniillik növeli a frusztrációt, ezzel együtt a függést a biztonságot adó hatalomhoz (lásd alábbi írásunkat). Vad, féktelen migránsok áradata (akik majd elveszik a munkánkat és leigázzák a kultúránkat), beilleszkedni képtelen kisebbségiek mind növelik a bizonytalanságot, ezzel együtt az emberek frusztrációját.

Egyáltalán nem meglepő, de a kutatók szerint minél kevésbé vagyunk felkészülve a minket körülvevő világ kihívásaira, annál frusztráltabbak vagyunk. Nahalka István oktatáskutató egy két évvel ezelőtti interjúban arra figyelmeztetett, hogy a 15 éves tanulók brutálisan romló teljesítménye szövegértésben, matematikában és természettudományokban hosszú távon munkanélküliséghez, az pedig életszínvonal-romláshoz vezet. „A gazdasági visszaesés hatására a közhangulat drámaian romlani fog – állítja a kutató – Az akkorra felnőtté váló diákok egyszerűen nem fogják érteni a körülöttük lévő világot, sokan nem tudnak majd boldogulni akár egy egyszerű hivatali ügyintézéssel sem. Ettől idegesebb, frusztráltabb lesz az emberek többsége, és kevésbé akar majd kitörni ebből az állapotból például tanulással, vállalkozással.”

A valóság frusztrációja

Pál Ferenc, közismertebb nevén Pálferi katolikus pap, mentálhigiénés szakember szerint a konfliktusok természetesek, kikerülhetetlenek és jók, mert azt mutatják, hogy több érték is jelen van egy kapcsolatban, családban, közösségben. Úgy véli, az ember egyéni frusztrációjának egyik legalapvetőbb oka, hogy nem fogadjuk el: az életnek nemcsak demokratikus, hanem hierarchikus jellege is van. Vagyis ahhoz, hogy hatékonyan és belső harmóniában tudjunk működni, döntéseket hozni és még eredményesnek is lenni, szükség van prioritásokra. A prioritások megfelelő meghatározása pedig a valósághoz fűződő viszonyunkon múlik. Egy amerikai terapeuta arra a kérdésre, hogy van-e hasonlóság az összes kliensében, bármilyen témával is keresték fel, azt válaszolta, hogy egy biztosan: a problémás viszony a realitáshoz. Manapság összekeveredik a szubjektív realitás az objektívvel és az egyetemessel.

A frusztráció másik fontos eleme az állandó elégedetlenség, az elköteleződés nehézsége, illetve hogy a bizonytalanságaink ellenére gyorsan hozunk döntéseket. Főleg az Y-generációtól jellemző a fiatalokra, hogy értékesebbnek tartanak egy gyors, többé-kevésbé jó döntést, mint egy hosszabb idő alatt megszülető igazán jót. Ahol viszont nincsenek jól megalapozott, körültekintő döntések, ott nehéz egy-egy álláspont mellett elköteleződni és kitartani, tehát fokozódik a bizonytalanság. Pálferi azt állítja, hogy gyakran egész egyszerűen nem vesszük figyelembe az objektív vagy az egyetemes realitásokat, amikor döntéseket hozunk, és ez egy csomó problémát okoz. Ha a konfliktusaink elmélyülnek, az krízisekhez vezethet. Számtalan apró és nagyobb krízis van az életünkben, amelyek a valósághoz való torz viszonyunk miatt megoldatlanok maradnak. Ha megismerjük a krízisek természetét, és megtanulunk eligazodni bennük, fejlődik a személyiségünk. Ha fel sem ismerjük, csak a tüneteit érezzük, és azokat próbáljuk meg szándékos vaksággal elleplezni, frusztrálódunk.