MTA;Palkovics László;

2019-02-07 17:54:49

Palkovics a kutatóhálózatot is elveheti az MTA-tól

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője állítólag egy közvetítő révén üzent a Magyar Tudományos Akadémiának.

168 Óra információi szerint még májusban drasztikusan átszervezi Palkovics László a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát. A lap azt írja, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője múlt hét végén egy közvetítő révén üzent az MTA-nak, hogy elkötelezett az átalakítást illetően, az MTA kutatóhálózatát pedig kiszervezik az MTA alól.

A lap szerint múlt hétvégén a Professzorok Batthyány Köre delegációja járt a miniszternél, és a megbeszélés után Palkovics László a küldöttség egy tagját telefonon felhívta, majd hosszasan ecsetelte neki, hogy mennyire elhivatott az MTA átalakítása mellett, aki továbbította az üzenetet az akadémiának.

A 168 Óra úgy tudja,

A cikk szerint a humán intézetek egyben tartása nem cél, de például a Bölcsészettudományi Kutatóközpont megy valamelyik egyetem alá, itt az ELTE és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem neve is felmerült. A természettudományi intézeteket várhatóan a Bay Zoltán intézethálózathoz csatolják, az intézetek egy részét megszüntetik, az MTA pedig megmarad köztestületnek – teszik hozzá.

Információik szerint az Eötvös Loránd Intézet vezetőjeként állítólag felmerült Hatos Pál és Prőhle Gergely neve is. Egy kutató a lapnak azt mondta: nem tudnak arról, hogy a hétvégi telefonhívásai előtt a miniszter mit mondott, de a telefonban teljesen kendőzetlenül adta elő, hogy ez lesz.

Egy kutató szerint az is elhangzott: Palkovics László tisztában van azzal, hogy elindult a kutatók között a szervezkedés, de ő ettől nem fog meginogni, erős a pozíciója, úgy fogalmazott, tudja, hogy „sorosista elemek” vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában.

A lap hozzáteszi: azt, hogy a létrehozandó intézetet az MTA mennyire finanszírozza, nem tudni, de ennek az intézetnek a szenátusában kapna valamennyi beleszólást az MTA a minisztériumok és a kormányzat mellett. Lesz olyan, amit egyértelműen beszántanak, de azt nem említette, hogy mi. Azt viszont közölte, hogy semmilyen terv nincs a humán tudományok egyben tartására.

A telefonbeszélgetésben állítólag az is elhangzott, hogy ha esetleg nem pályáznak a témakiírásokra a kutatóközpontok, akkor a teljes akadémiai törvényt átírják, nem csak a finanszírozási fejezetet.

Egy munkatárs azt nyilatkozta a 168 Órának, hogy végveszélyben látják az állásaikat, nagy a pánik köztük, aki teheti, megy külföldre. Az MTA-t köztestületté alakítják, talán kap egy székházat és valamennyi vagyont meghagynak neki, de teljesen leválasztják róla a kutatóhálózatot.