Molnár: Tényleg ki akartam menni a székházból

Publikálás dátuma
2019.02.07. 19:22

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
A rendőrség sem tud semmilyen megállapodásról.
Túl jól sikerült az előválasztás, és ez a hazug szivárogtatás a Fidesz pánikreakciója, kommentálta a szocialista Molnár Zsolt a köztévé elfoglalásának részleteit rögzítő MTVA-jegyzőkönyv részletét. A 444.hu által nyilvánosságra hozott dokumentumrészletben az áll: „Molnár Zsolt képviselő a rendőrségi biztosítás parancsnokával egyeztetett arról, hogy hajlandó lebeszélni társait az épületben való tartózkodásról, annak érdekében, hogy ne kelljen a birtokvédelmi eljárás kertében született jegyzői határozatot karhatalmi erővel végrehajtani”.
- Mielőtt a jegyzőkönyv kifejezés megtévesztene valakit, hadd jelezzem: ez nem az ügyben indított ügyészségi vizsgálat anyaga, nem egy hivatalos irat. Mindössze egy darab papír, aminek a hitelességéről mindent elmond, hogy az az MTVA fogalmazta meg, amelyik azt hazudta: Hadházy Ákost udvariasan kikísérték a köztévé biztonsági emberei, Varju Lászlóval pedig tapintatosan bántak - magyarázta az MSZP budapesti elnöke.
Molnár azt nem vitatja, hogy a rendőrsorfalon simán átjutott, ám állítja: utána fél órát keringett az épület körül, mire a harmadik bejáraton bejutott. Eközben egyszer valóban beszélt a helyszínparancsnokkal, hogy meg tudja, miképp hatolhatna be az épületbe.
A tömeg azt kiabálta, hogy „Gyertek ki!”, és a szocialista képviselők, Kunhalmi Ágnes kivételével, egyértelműen a szákház elhagyását pártolták Molnár Zsolt emlékei szerint. - Hadd legyek őszinte, engem különösképp lelkesített a gondolat, hogyha kimegyünk, akkor egy felajzott politikatudatos tömegnek akartam elmondani, és el is mondtam, hogy az ellenzék meghódíthatja Budapestet – amennyiben összefog, és „egy az egy ellen” alapon küzd meg a hatalom jelöltjeivel szemben. Ha úgy tetszik, ott, a tévészékház előtt kezdődött az előválasztási kampány - fogalmazott a szocialisták budapesti elnöke.

Lapunk megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot, ahol kérdéseinkre azt közölték: "az országgyűlési képviselő egyeztetett a biztosítás parancsnokával, a biztosítás parancsnoka részére tájékoztatást adott, vele megállapodást nem kötött. A rendőrség kizárólagosan a rendezvény biztosításában vett részt".

Szerző
Témák
hírek

Gyurcsány lázadást formálna

Publikálás dátuma
2019.02.07. 18:50

Fotó: Kisbenedek Attila / AFP
Az Orbán elleni lázadás sikerét ássa alá, aki a nyilvánosság elé viszi az ellenzék vitáit – közölte a DK vezetője.
Merjünk hazafiak lenni! címmel publikált egy dolgozatot Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Ebben egyebek mellett arról írt: a kormányfő nem hazafi, rombolja a nemzet jövőjét, rendszere pedig nem demokratikus, és így is kell küzdeni ellene – vette észre a 24.hu. A DK elnöke kiemelte, hogy szerinte világszerte rendült meg a tömegek biztonságérzete, ami jelentősen hozzájárult a liberális demokrácia eróziójához, hiszen a tömegeknek magasztos eszmék helyett biztos megélhetés kell, Orbán Viktor nacionalista populizmusa pedig sikeresen épített erre a csalódásra. Erre pedig hatékony választ eddig nem találtak. Gyurcsány az emberi nem egyetemességében, a népek, régiók, országok fokozódó egymásra utaltságában hisz. A Föld teherbíró képessége véges, ezért azt gondolja, globális kormányzás nélkül ebbe belepusztul az emberiség.
A DK elnöke az ellenállás új fejezetének tartja a Munka Törvénykönyvének módosítására adott parlamenti és a Parlamenten kívüli akciókat, amivel csaknem kilenc év után megszülethet Orbán rendszerellenzéke. Gyurcsánynak az a meggyőződése, hogy csak parlamenti eszközökkel ez a rendszer nem, vagy csak elfogadhatatlanul hosszú idő után roppantható meg. Szerinte meg kell teremteni az „ők és mi” egyszerű, kételemű politikai képletét, és a parlamenti ellenzéknek a Parlamenten kívüli ellenzék civil aktivistáival, szervezeteivel, mozgalmaival utcára kell hívni az embereket. Úgy véli,
az ellenállásból közösen kell lázadást formálni, a rendszerrel szembeni radikalizmus fönntartása mellett sem szabad azonban elveszíteni a józanságot, az Orbán elleni lázadás sikerét ássa alá, aki a nyilvánosság elé viszi az ellenzék vitáit.

Az önkormányzati választáson a lengyel példát tartja irányadónak. Úgy véli, Orbán ellenzéke, ha győzni akar, egyetlen jelöltet állít a kormánypártival szemben, és ha sok településen győznek a Fidesz ellen, az utat nyithat a Magyar Köztársaság újraalapítása felé.
Szerző

A leves okozta a tömeges rosszullétet Lábatlanban

Publikálás dátuma
2019.02.07. 18:19
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
Az emberről emberre terjedő Calici vírus következménye, hogy nagymértékben nőtt a fertőzöttek száma.
A közétkeztetést biztosító cég leveséből kimutatott Bacillus cereus nevű kórokozó, valamint az emberről emberre terjedő Calici vírus okozta Lábatlanban a hét elején csaknem kétszáz ember megbetegedését – tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal csütörtökön az MTI-t. A szervezet közölte, hogy a levesből kimutatott bacilus mellett a Calici vírus következménye, hogy a fertőzöttek száma nagymértékben megnövekedett. A fertőzési lánc megszakítása óta újabb megbetegedés nem történt, de a főzőkonyha működését csak az ismételt higiénés és laboratóriumi vizsgálatok után engedélyezik – tették hozzá.
A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal korábban arról számolt be, hogy a tömeges rosszullétekkel összefüggésben felfüggesztették Lábatlanban az oktatási és nevelési intézményekbe ételt szállító cég működését. Lábatlanban hétfőn a Zengő óvoda és bölcsőde két telephelyén nyolcvan gyerek és a dolgozók fele, az Arany János általános és művészeti iskolában pedig százöt gyerek hiányzott hányással és hasmenéssel járó betegség miatt, ezért keddre és szerdára is rendkívüli szünetet rendeltek el. Az MTI korábban azt közölte, hogy információi szerint a megyei tisztifőorvos hétfő délelőtt vizsgálatot kezdett az intézményekbe ételt szállító vállalkozásnál. Dinnyés József (független) polgármester a város közösségi oldalán azt közölte, hogy csütörtökön már a megszokott rendben nyitottak ki az intézmények. A közétkeztetést a szükséges ideig egy új szolgáltató biztosítja.
Szerző
Témák
Lábatlan óvoda
Frissítve: 2019.02.07. 19:04