Handó Tünde;OBT;

Visszaszólt Handó az őt kritizáló OBT-nek

Már első mondatában törvénytelen működéssel vádolta meg az Országos Bírói Tanácsot, és levelét azzal zárta: reméli, hogy független és pártatlan munkát végeznek.

Személyeskedő hangvételű, minden bíróhoz eljuttatott írásban vágott vissza Handó Tünde az ő tevékenységét kritizáló Országos Bírói Tanácsnak (OBT) – írja a hvg.hu.

A cikk szerint – miután néhány kérdést és egy szokatlanul kemény figyelmeztetést kapott szerdán az OBT-től – az Országos Bírói Hivatal (OBH) elnöke postafordultával válaszolt is.

Mint a portál felidézi, a Handó Tündének feltett kérdések a következők voltak:

– Hogyan nevezhették ki negyedszer is Zsurzsa Józsefet a Hódmezővásárhelyi Járásbírósági elnökké, úgy, hogy ehhez az OBT nem járult hozzá?

– Miért vonta el az OBT, amúgy kétharmados törvényben biztosított jogszabály-véleményezési jogát?

– Miért akadályozza az OBT-t törvényi feladatai elvégzésében? 

 

Ezekre a látszólag könnyű kérdésekre nem kapott választ Handó Tündétől az OBTm erre a tanács a következő üzenetet küldte a hivatal elnökének: „a törvények betartása és betartatása nem választás kérdése, hanem alkotmányos kötelesség a közhatalom gyakorlói számára.

Handó Tünde erre a figyelmeztetésre minden eddiginél személyeskedőbb hangvételű elektronikus körlevelet írt. Eszerint annak ellenére, hogy 2018. április vége óta törvénytelenül működik az OBT, ő mindent megtett azért, hogy a tagok megfelelő tájékoztatást kapjanak. Azt is írta, hogy mindezek ellenére az OBT tagjai „irományukban valótlanságokat állítanak, illetve valós tényeket hamis színben tüntetnek fel”. Azt pedig, hogy az OBT közleményéről annak nyilvánosságra kerülése után röviddel hírt is adtak online hírportálok, nyilvánvaló összejátszásnak tekinti. Szerinte erre utal az az interjú is, amit Keviczki István, a Fővárosi Törvényszék közelmúltban lemondott bírája adott, amelyben keményen kritizálta a bíróságok és az ügyészségek működését is.

A bíró munkája során még a látszatát is kerüli annak, hogy bárkinek kedvez, eljárása, döntése pártos vagy előítéleten alapul” – idézte levelében Handó a bírák etikai kódexét. Hozzátette: csak remélni meri, hogy az OBT-tagok a tárgyalóteremben alaptörvényi kötelezettségüknek eleget téve függetlenül és pártatlanul, az etikai kódexnek megfelelő hozzáállással bírálják el az eléjük kerülő ügyeket.