Fucsovics Márton döntőbe jutott a szófiai ATP-tornán!

Publikálás dátuma
2019.02.09 16:11

Fotó: Facebook/Fucsovics Márton
Az első számú magyar férfi teniszező vasárnap karrierje második ATP-fináléját játszhatja, miután szombaton 3 szettben legyőzte a torna "óriásölőjét", az olasz Berrettinit.
Fucsovics Márton bejutott a döntőbe az 524 ezer euró (166 millió forint) összdíjazású szófiai keménypályás férfi tenisztornán - közölte az MTI. A 27 éves magyar játékos - aki 47. a világranglistán - élete második ATP-elődöntőjére készült, ahol az 53. helyen álló Matteo Berrettini várt rá. Az olasz korábban az első helyen rangsorolt orosz Karen Hacsanovot és a hatodik kiemelt spanyol Fernando Verdascót is búcsúztatta a bolgár fővárosban.

A magyar és az olasz játékos ATP-tornán még nem találkozott egymással, tavaly az irvingi keménypályás challenger-verseny elődöntőjében ugyanakkor Berrettini két játszmában győzött. Második csatájuk során az első játszmában Fucsovicsnak 5:4-nél két szettlabdája volt, de nem élt velük, aztán 5:5-nél elvesztette az adogatását, és Berrettini kiszerválta a szettet.

A második játszmában aztán mindketten kiválóan adogattak, mígnem a 22 éves olasz, számára a legrosszabbkor, 6:5-nél megremegett, és Fucsovics megnyerte a szettet. A döntő felvonásban a nyíregyháziak kiválósága egy korai brékkel 4:1-re elhúzott, majd végigvitte előnyét, és első meccslabdáját értékesítve győzött. A 5:7 7:5 6:3-mal záruló mérkőzés 2 óra 16 percig tartott.

A magyar teniszező - aki eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét tavaly Genfben aratta - a vasárnapi fináléban a harmadik kiemelt, világranglistán 16. orosz Danyiil Medvegyevvel csap össze, aki szombaton a francia Gael Monfilst győzte le két sima szettben. A finálé a tervek szerint magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.
Frissítve: 2019.02.09 19:12

Egyenlítettek Hangáék az Euroligában

Publikálás dátuma
2019.04.20 07:34

Fotó: NurPhoto/ BorjaB.Hojas/COOLMedia
A Barcelona nyert a török Anadolu Efes otthonában, így 1-1-re alakult a párharc állása.
A Barcelona 74-72-re győzött a török Anadolu Efes otthonában a férfi kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében, így pénteken 1-1-re alakult a párharc állása. Az Euroliga honlapja szerint a magyar válogatott játékos 24 és fél percet töltött a pályán, ezalatt 17 pontot dobott, amivel csapata legeredményesebbje volt. Hangának volt három gólpassza, és szerzett négy lepattanót is. Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc első meccsét szerdán a törökök nyerték 75-68-ra, akkor Hanga hét ponttal zárt. A harmadik találkozó kedden, Barcelonában lesz.
Szerző

Asztalitenisz-vb: a nemzetközi szövetség elnöke biztos a sikerben

Publikálás dátuma
2019.04.19 18:56

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter
Vasárnaptól 143 ország közel 600 versenyzője küzd majd az érmekért a Hungexpón – indul a budapesti rendezésű, április 28-ig tartó asztalitenisz-világbajnokság, amellyel kapcsolatban a nemzetközi szövetség elnöke, Thomas Weikert már most derűlátó. A német sportvezető a vb pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: biztos abban, hogy Budapest nagyszerű világbajnokságot rendez.
„Nagyon örülünk, hogy a legutóbb 1950-ben vb-házigazda Magyarország ismét nagyszabású eseményt rendez, gratulálok az egész rendezői csapatnak azért, amit itt létrehoztak”
– mondta Weikert.
„Tudjuk, hogy egy nemzetközi szövetség életében a vb a legfontosabb esemény és hogy egy olimpia előtti évben milyen óriási az érdeklődés a viadal iránt itthon és külföldön is. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy mindenki, aki a szervezés részese volt, nagyon alapos munkát végzett” – jelentette ki Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
A pénteki sajtótájékoztatóján Pongi, a kabalafigura mutatta be a vb érmeit. Hogy a medálokat elsőként megtekintő, hét női és hat férfi asztaliteniszezőből álló magyar delegációnak jut-e ezekből, kérdéses, a két magyar kapitány, a nőket irányító Bátorfi Zoltán és a férfiak vezetője, Aranyosi Péter mindenesetre úgy fogalmazott, jól sikerült a felkészülésük. Mindkét fél bízik abban, hogy a játékosok ki tudják majd hozni magukból a maximumot.
A program szombaton a megnyitóval folytatódik, a versenyek vasárnap 10 órától kezdődnek.
Szerző