Drágán add a képedet! - közel 11 milliárdos költés Matolcsyék Értéktár programjában

Publikálás dátuma
2019.02.11 07:30

Fotó: MTI/ Kovács Attila
Múlt év végén lezárult a Magyar Nemzeti Bank sokat vitatott Értéktár programja. A program 32 milliárd forintos keretének mintegy egyharmadát költötték el.
Értéktár programjának befejezését sajátos módon ünnepelte meg január elején a Magyar Nemzeti Bank: összeadta azoknak a múzeumoknak a látogatói számát, ahol letétként helyezte el az általa megvásárolt festményeket, gyűjteményeket. A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) állandó kiállításán szerepelt Tiziano Vecellio, Gulácsy Lajos, Vaszary János, Orbán Dezső, vagy Abraham van Beijeren (Beyeren) egy-egy − az MNB által megvásárolt és letétbe helyezett − festménye is, így a MNG tárlatának több mint 234 ezres látogatószámát az Értéktár program sikereként könyvelték el. − A közgyűjteményeibe kihelyezett műkincseket több mint négyszázezren látták, nem adófizetői pénzből gyarapodott az ország – magyarázta az MNB a program bizonyítványát. Arról azonban nem tett közzé statisztikát, 2014 januárja óta pontosan mennyit is költött a 100 millió eurós (mintegy 32 milliárd forintos) keretéből. Igaz, a honlapján közzétette a harminchárom tételből álló vásárlási listáját − ezekbe teljes gyűjtemények és egyes műtárgyak egyaránt beletartoznak. A vételi árat hol dollárban, hol euróban, hol svájci frankban, hol pedig magyar forintban adták meg, számításunk szerint a végösszeg 10,8 milliárd forint körüli. „A magyar közgyűjteményeknek gyakorlatilag nincs műtárgyvásárlási keretük. Műtárgyvásárlásra a legnagyobb kerete a Nemzeti Kulturális Alapnak (NKA) van, mely 2012-ben 133 millió, 2013-ban 117 millió, 2014-ben 157 millió forint volt.” A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Felügyelő Bizottsága 2016-os jelentésében részben így indokolta annak létjogosultságát, hogy az Értéktár programján keresztül – letéti formában – a magyar közgyűjteményeket gyarapítja. Azaz az MNB mecénási szerepét eszerint egyfajta szépségtapasznak szánták arra, hogy az összes magyar közgyűjtemény nem tud a saját bevételéből − vagy az NKA pályázatának támogatásából – évente 100-200 millió forintot fordítani a gyűjteményének gyarapítására, ami a kultúrpolitika kritikájaként is értelmezhető. Az államháztartás eme „költségkímélő” módja azonban a kezdetektől vitatott volt: mennyire tartozik a jegybank alapfeladatai közé a műtárgyvásárlás? Az MNB más országok jegybankjainak gyakorlatára hivatkozott, igaz, a példaként felhozott belga vagy német jegybank a kortárs művészet mecénásaként lép fel, a saját gyűjteményét gyarapítva, nem pedig (közvetve) az állami vagy önkormányzati fenntartású múzeumokat. Az MNB programja „értékálló befektetésként” indult, hasonlóan a szintén vitatott ingatlanvásárlásaihoz. Célját hamarosan szűkebbre szabták, mondván, a hazai hagyatékokban fellelhető legfontosabb műkincsek megszerzésére fókuszál, valamint a külföldre vagy külföldi tulajdonba került, jelentős műkincseket vásárolja meg, de keretéből jutott 300 millió forint a szentendrei skanzen bővítésére is. (A program részben kompenzálta az időnként eladóként fellépő magyar aukciós házakat is – a képzőművészeti alkotások után 27 százalékos áfa fizetendő, ami semmilyen szempontból nem kedvez a műgyűjtésnek.) A „magyar érintettség” figyelembe vétele az MNB képvásárlásainál végül odáig vezetett, hogy a programba végül belefért a flamand reneszánsz mester, Willem Key Férfiképmásának is megvásárlása is 58 ezer euróért, mintegy 18,5 millió forintért. A festmény a csehországi Ehrenburg család tulajdona volt, ám megfordult az Ernst Múzeum 1922-es aukcióján − attól az évtől kezdve egészen 2017-ig lappangott. Az Értéktár program legjelentősebb – és legdrágább – tétele Tiziano Mária gyermekével és Szent Pállal című festményének megvásárlása volt 4,5 milliárd forintért, amely bizonyos szempontból komoly leckepénz is a kultúrpolitikának. 2005-ben, amikor már erősen sejteni lehetett, hogy a mű Tizianóé, 140 millió forintért kelt el – ám sem pénz, sem bátorság nem volt ahhoz, hogy az akkor még „talán Tiziano-festményt” a Szépművészeti megszerezze, élve elővásárlási jogával. A később 1,6 milliárd forintra becsülték a képet, ám mégsem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy az MNB háromszoros árat fizetett érte, vagy ahogy az eladója állította, negyed áron vásárolta meg: hasonló kvalitású Tiziano-képek ilyen árakon is találtak vevőre. Nagyobb leckepénzt csak Munkácsy Golgotájáért kellett fizetni: ha az Értéktár programnak lett volna a politika részéről támogatása ahhoz, hogy lemond a festmény mindenáron való megvásárlásáról, a műgyűjtő Pákh Imre úgy vonulhatott be a köztudatba, mint aki nem érte be annyival – mintegy 6 millió dollárral −, amennyit a kanadai Hamilton galériának fizettek a Krisztus Pilátus előtt-ért, és inkább Oroszországba adta el a képet. (A Miniszterelnökség végül 10 millió dollárt adott a Golgotáért.) Az aukciókon feltűnt műtárgyak becsértéke egyébként nem feltétlenül irányadó. Van Beijeren Pompacsendéletéért például 380 ezer eurót, mintegy 122 millió forintot fizetett az MNB, ami rendkívül drágának tűnik annak fényében, hogy a holland barokk művész egy másik pompacsendélete 20 ezer, egy harmadik 50 ezer euróért kelt el – igaz, egyik sem Nemes Marcell gyűjteményéből származott −, és ezért az árért egy jelentősebb Guido Reni-művet is meg lehetett volna vásárolni. (A bécsi Dorotheum árverésén arra is volt példa, hogy az alkotó egyik pompacsendélete ötezer euróért sem kellett senkinek.) Van Beijeren megvásárolt – a Szépművészeti Múzeumba került − festménye ugyanakkor a Christie’s New York-i árverésén 2010-ben 600-800 ezer dollár becsértéken tűnt fel, igaz, nem talált vevőre. Innen nézve akár ki is jelenthetnénk, mégis jó vásárt is csinálhatott az MNB, ha nem lapozzuk tovább a New York-i Christie’s katalógusait. Egy másik Van Beijeren-csendélet ugyanis 2011 januárjában 150-250 ezer dollár becsértéken tűnt fel az aukciós ház árverésén, s mivel akkor nem talált vevőre, júniusban ugyanazt a képet már 50-70 ezer dollár becsértéken kínálták. Ám akkor is hiába. 

Vehettek volna Van Gogh-képet is

„Ha a magyar állam annak idején, az 1910-es évek elején nem puskázza el Nemes Marcell világszínvonalú, Botticellitől Rembrandton át Van Gogh-ig ívelő gyűjteményének megszerzését, akkor a múzeumi világranglistán egy emelettel feljebb helyezkednénk el” – nyilatkozta lapunknak múlt év novemberében a Szépművészeti Múzeum−Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója, Baán László annak kapcsán, hogy sztárművei nincsenek, sztáralkotói vannak a Szépművészeti Múzeumnak. „A ténylegesen világhírű csúcsművek legnagyobb része immár valamelyik közgyűjteményben van, ami pedig a műtárgypiacon még hozzáférhető, azok a milliárdos gyűjtőknek köszönhetően immár több száz millió euróért, dollárért cserélnek gazdát” – fogalmazott a műtárgygyarapítás további korlátairól. Kivételes esetek azonban adódhatnak. Mint arról 2015 novemberében a HVG is beszámolt, Molnos Péter neves magyar műgyűjtőkről írt, Aranykorok romjain című könyvének bemutatóján Kieselbach Tamás galériatulajdonos felhívta a figyelmet: a Sotheby’s New York-i árverésén kalapács alá fog kerülni Vincent van Gogh Táj viharos ég alatt című festménye, amely Nemes Marcell gyűjteményének egyik ékköve volt. A mű értékét 50-70 millió dollár közé becsülték, ám végül mégsem szállt el az ára: 54 millió dollárért kelt el. Ez az összeg az Értéktár program keretének a több mint a felét el vitte volna, ám – mint utólag tudható – mégiscsak belefért volna a költségvetésbe. Igaz, egy ilyen nagy értékű vásárlásnak politikai vetületei is vannak. Egy évvel korábban, 2014 októberében a Christie’s New York-i árverésén Gustave Courbet Tájkép Ornans körül című festményéért lehetett volna licitálni, amelynek értékét 400-600 ezer dollár között határozta meg az aukciósház, végül 545 ezer dollárért talált gazdára. Courbet festménye annak idején Nemes Marcell gyűjteményéből került Herzog Mór Lipót tulajdonába. A második világháború alatt elrabolták, majd 1946-ban a varsói Nemzeti Múzeumba került. A lengyel állam 2011-ben szolgáltatta vissza a Herzog-örökösöknek. Nemes Marcell gyűjteményének egyes darabjai időnként megszerezhetők volnának, ha volna erre politikai támogatás és pénzügyi keret. A Sotheby’s New York-i aukcióján 2016 januárjában becsértékénél (800 ezer-1,2 millió dollár) jelentősen kevesebbért, 610 ezer dollárért vették meg a holland aranykor festője, Hendrik Sorgh Muzsikáló társaság című művét. Maradva a holland aranykornál: Nicolaes Maes Egy gyermek portréja című műve mindössze 10 ezer angol fonttért kelt el 2017 decemberében a londoni Sotheby’s nél. Muzsikáló társaságot persze nemcsak a barokk korban, a reneszánsz idején is festettek, erre példa lehet egy Joos van Winghének tulajdonított festmény. A kép szintén Nemes Marcell gyűjteményének volt része, múlt év novemberében a bécsi Dorotheum árverésén 75 ezer euróért talált gazdára.  

TÁBLÁZAT: TOP 5 vásárlás

MŰ VÉTELÁR HOL LÁTHATÓ Tiziano Vecellio: Mária gyermekével és Szent Pállal 4,5 milliárd forint Szépművészeti Múzeum, Budapest Munkácsy Mihály - Krisztus Pilátus előtt 1,6 milliárd forint Debrecen, Déri Múzeum, Debrecen XVI-XVII. században Erdélyben vert ezüst tallérok – érmegyűjtemény (220 darab) 1,1 milliárd forint Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest  Kövesi István festménygyűjteménye (115 mű) 795 millió forint Herman Ottó Múzeum, Miskolc  Munkácsy Mihály: Poros út I. 500 millió forint Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Forrás MNB Értéktár program   

Témák
műkincs
2019.02.11 07:30
Frissítve: 2019.02.11 09:10

Trianon-operettre írt ki pályázatot az Operettszínház

Publikálás dátuma
2019.02.18 20:56
Kiss B. Attila bemutatkozik, mint a Budapesti Operettszínház új főigazgatója. 2019. február 1.
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Új, nemzeti operettet ígért a főigazgatói széket február elsejével elfoglaló Kiss B. Attila, és láthatóan komolyan gondolta.
"A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására" hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház - olvasható a felhívásban. Az évszázados sebeket tépkedő mű lehet opera, operett, musical, daljáték vagy más zenés nyelvezetű, énekes, és a színházi formáknak megfelelő színpadi alkotás, amely még nem került nyilvános színpadi bemutatásra. A nyertes nem kap pénzbeli jutalmat, de bemutatják Trianon-operettjét a 2020/2021-es színházi évadban.
Február elsejével nevezte ki Kásler Miklós emberminiszter az Operettszínház új vezetőjét, Kiss B. Attila Kossuth-díjas operaénekest. Hogy Kiss B. foglalhatta el a Nagymező utcai teátrum főigazgatói székét, az sok kérdést vet fel. Csak a döntés után hozta nyilvánosságra a több mint száz oldalas dokumentumban leírt elképzeléseit, melyben erőteljes értékrendbeli és művészeti irányváltást, lényegében nemzeti operettet ígért.
2019.02.18 20:56
Frissítve: 2019.02.18 21:00

Messengeren "kérdezi" Kosztolányi februárban: Akarsz-e játszani?

Publikálás dátuma
2019.02.18 13:00

Fotó: MyAd/MyPoetry/
Modern, azaz párbeszédes formában, hangulatjelekkel tűzdelve bukkannak fel Budapest plakátjain a magyar költészet nagyjainak versei.
Online térben megosztott, párbeszédes formájú, emojikkal, azaz hangulatjelekkel tarkított Radnóti Miklós-, Petőfi Sándor-, Weöres Sándor- és Kosztolányi Dezső-versek jelennek meg február második felében a főváros több pontján lévő citylight plakátokon - írta Színház.org
Az ötletgazda, MyAd Marketing ügynökség szerint a versek mai köntösbe öltöztetett megjelenítése semmit nem változtat azok értékén, de izgalmas, újfajta nézőpontot ad. Azt szeretnék elérni, hogy a költészet minden generáció számára valóban maradandó legyen. Céljuk, hogy az iskolások is szívesen olvassanak verseket, és büntetés legyen a kötelező irodalmak olvasása. 
Februárban a plakátokon kívül a közösségi felületeken is olvashatók nagy költőink mai korra formázott versei.
2019.02.18 13:00