Húszévnyi kép

Publikálás dátuma
2019.02.12. 13:00

Húszéves fennállását ünnepli idén a Godot Galéria, melynek vezetőjével, Kozák Gáborral beszélgettünk.
Izgalmas múltat és jó pár meghökkentő kiállítást tudhat magának az idén húsz éves Godot Galéria. A rendszerváltás utáni másik két meghatározó kiállítótér, az acb és a Várfok mellett az újbudai Godot ugyanis a magyar művészeti élet egyik megkerülhetetlen találkozóhelye és viszonyítási pontja. Pedig az indulás korántsem volt egyszerű. A két alapító, Sáfár Zoltán és Kaucsek Bálint vállalkozók a galéria 1999-es alapításakor ugyanis még nem rendelkeztek se erős művészi körrel, se meghatározott profillal. Az akkor még a Madách téren működő intézmény ráadásul egy volt szerszámipari cég telephelyén kezdett üzemelni, és akkoriban még csak országos tárlatok rendezésében és zsűrizésekben segédkezett. A két vállalkozó viszont egy dologban biztos volt: galériájukkal olyan fontos szerepet akartak betölteni a kortárs magyar képzőművészetben mint a Godot-ra várva című dráma az irodalomban – így kapta a galéria a nevét. Aztán teltek az évek, és az alapítók, akár Samuel Beckett drámájának két főhőse várták a beteljesülést, és Godot érkezését, aki végül Kozák Gábor galerista képében jelentkezett. Kozák addigra már otthonosan mozgott a művészvilágban, korábban a Várfok és a Csók István Galériáknál dolgozott, valamint 1996-tól vezette az Illárium Művészeti Galériát, melyet édesanyja, a keramikus Illár Erzsébet alapított. A volt Köztársaság téren működő térben számos fiatal képzőművész, író és médiaszemélyiség fordult meg, így Kozák hamar beletanult abba, hogyan kell eseményt szervezni. A Madách téri Godot-ban viszont neki sem volt egyszerű a helyzete, de az első nagyobb kiállítók, úgymint Szurcsik József, Gaál József és Kopasz Tamás érkezése után a galéria kezdett szárnyra kapni. A már befutott alkotók mellett Kozák a fiatalabb, pályakezdő művészeknek is lehetőséget adott, de több alkalommal kellett rádöbbennie, hogy az ifjak nem minden esetben tartják a színvonalat. Így maradtak az idősebbek, akiknek a galéria viszont teljes szabadságot adott. – Mi a legjobbakkal dolgozunk együtt, és maximális teret biztosítunk nekik. Ilyenkor jönnek a meglepetések – így Kozák. A meglepetések pedig sorra érkeztek a Godot történetében, ugyanis a később az újbudai Bartók Béla körútra költözött galéria rendszeresen hívta fel magára a hírportálok és napilapok figyelmét a rendhagyó tárlataival. Tereskova például az első Godot-kiállításán egy sirató falat állított fel a galériában, és rendezte meg saját temetését, így tiltakozva az alacsony képárak ellen. Egy másik emlékezetes dobása a 2014-ben megrendezett Portéfestést vállalok című kiállítás volt, melyen a miniszterelnök sokszorosított képmását állította ki Andy Warhol stílusában. A tárlat ambivalens voltát jól jelezte, hogy az ötvenhétezer forintért árult Orbán-képekből mindkét politikai oldal szimpatizánsai vásároltak, és az egész sorozat egy hét alatt elfogyott. Tereskova még további két alkalommal „gyártotta le” a már megemelt árú képeket, melyek aztán az utolsó darabig elkeltek.
Ugyancsak emlékezetes volt Bukta Imre 2017-ben megrendezett Apám romantikája eladó című tárlata, mellyel vidéki hangulatot hozott a galériába. A kiállítás alkalmából egy kisebb felhőkarcoló makettjét installálta a galéria terébe, melyet drótkerítéssel kerített el, a kerítés mögé pedig mezőszemerei otthonából hozta el tyúkjait. – Az élő installáció minket is ledöbbentett – meséli Kozák –, az első héten még tojtak is a tyúkok.  
A Godot persze nemcsak a figyelemfelkeltésre hajt, mint kereskedelmi galéria előszeretettel kölcsönöz képeket időszaki kiállításokra, és fő feladatának tartja a raktárában a növekvő számú műtárgyak eladását. Az utóbbi időben azonban a vásárlók inkább az aktuális tárlatok képeit veszik. – A műkedvelők manapság az eseményközpontú vásárlást szeretik – mondja Kozák. A galéria alkalmazkodik is a trendhez, májusban rendezik az első aukciójukat, és a jövőben az óbudai Goldberger- gyár területén alapítják meg a Godot Kortárs Intézetet, ahol már a fiatalabb, pályakezdő generáció is lehetőséget kap a bemutatkozásra. Természetesen Kozák nemcsak árulja, de maga is vásárolja a képeket, otthonában jelentős gyűjteménnyel rendelkezik. Úgy gondolja, csak akkor lehet hiteles egy galerista, ha maga is igényes alkotásokat gyűjt. Kozák viszont elismeri más galeristák munkáját is, ezért a gyűjteményébe szívesen válogat a kollégák kínálatából is. – Számára a művészet nemcsak üzlet, de szenvedély is – vallja.

Szülinapos galéria

 A Godot Galéria a húsz éves fennállását a legfontosabb művészeinek kiállításaival ünnepli, melyeken az alkotók legfrissebb munkái lesznek láthatók. Első alkalommal a közönség Gaál József Corpus Hystericum című tárlatát nézheti meg, mely február 15-én este 6 órakor nyílik. Őt követik drMáriás és feLugossy László festőművészek.

Témák
Godot Galéria
Frissítve: 2019.02.12. 17:15

A szabadság zenéje

Publikálás dátuma
2019.02.12. 12:30

Fotó: Bruzák Noémi / MTI
Az Európai Roma Fesztiválzenekar hangversenyén a műfajok sokféleségén keresztül a zenei szabadság felvillanyozó élményét élvezhettük.
Szakcsi Lakatos Béla már régóta szeretett volna egy olyan koncertet, vagy még inkább egy koncertsorozatot, ahogy ma szeretjük mondani projektet létrehozni, melyben roma származású emberek együtt játszanak különböző műfajú zenéket. Terve most végre megvalósult, az Európai Roma Fesztiválzenekar megtartotta bemutatkozó hangversenyét a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A produkció létrehozásában Szakcsi segítségére volt az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is, az ő hathatós támogatásukkal alakult meg az Európai Roma Fesztiválzenekar, amely a következő időkben számos európai városban is fellép, gondot fordítva arra, mindenhol ízelítőt adjon az adott ország kisebbségeinek zenéjéből is. Ezek a tudni való, száraz tények, de hát a cigányzene és a roma zenészek és sohasem számító kimértségükről voltak híresek. A virtuóz cigányprímásokat, az intuitív roma dzsesszzenészeket, az eredetei cigány népzenét és persze bármilyen más zenét játszó, éneklő roma együtteseket, énekeseket pontosan azért szerettük mindig is, mert ott volt előadásukban az a szabadság, amelyről az egyre inkább a kottához kötődő európai műzenének még a könnyedebb műfajai is az elmúlt évszázadokban szinte teljesen lemondtak. Hogy mit nyertünk és mit veszettünk, azt emblematikusan mutatta fel rögtön a műsor első száma, amely Liszt II. rapszódiájának a 37 tagú cigányzenekarra és zongorista szólistára hangszerelt változata volt. Szakcsi a jazz és a klasszikus zene elemeinek felhasználásával olyan improvizatív módon alkotott saját játszanivalót, amely tükrözte azt a bizonyos szabadságot, valódi új értékeket adva a jól ismert régen papírra rögzített dallamokhoz. De halottunk tőle és a Fesztiválzenekar vezetőjétől, Kathy Horváth Lajostól az elmúlt évtizedek avantgárd zenéjének elemeit is felhasználó duót is. Színtiszta dzsesszt játszott Szakcsi Lakatos Róbert, az alma nem esett messze a fájától, a tehetség a családban maradt, eszünkbe juthattak a híres prímásdinasztiák. Hogy a műfajok listája teljesebb legyen Michaela Reinhardt, Django Reinhardt unokája dzsesszzenész társai közreműködésével a cigány népzene elemeit is felhasználó számokat énekelt, a kiváló muzsikusok szintén az improvizációra helyzeték a hangsúlyt, megjelent velük egy újabb műfaj a színpadon, a világzene. Cigányzenekar műsora nem létezhet cimbalomszóló nélkül, Iordache nem mindennapi virtuóz erényeket kívánó művében Csík Gyula remekelt. A Repülj fecske Reményi Ede rapszódiája: ebben a zenei vezető hegedűvirtuóz szólista mellett a tagok legkiválóbbjai is szólóhoz jutottak. Azután dzsessz ismét, nyilván nem véletlen, hogy a modern zenei utakon járó cigányzenészek közül sokan ebben a műfajban találták meg azt a lehetőséget, amelyben a bennük rejlő szabadságvágy kifejeződhet. Emilio jelent meg újabb szereplőként, énekelt, szájdobolt, dobolt, majd a Gipsy jazz, blues blokk Patai Anna énekével ismét a világzenét hozta elénk. Hirtelen és merész váltás volt, amikor ifj. Kathy Horváth Lajos - egyébként a zenekari a tagok sorából kiállva – a híres belga hegedűvirtuóz, Ysaÿe rendkívüli nehézségű szólószonátáját játszotta, tegyük hozzá mintaszerűen. Tessék, ismét egy dinasztia! A spanyol Sarasate szintén a tizenkilencedik századból származó műve, amely a cigányok által játszott dallamokból építkezik, a műsorkezdő Liszt rapszódiával együtt, zárásként szintén azt bizonyította, ez a zene az elmúlt évszázadokban európai kulturális örökségünk szerves részévé vált.     
Szerző
Témák
zene koncert

Az emberi egoizmus malmai - avagy két ápolónő a barikádokon

Publikálás dátuma
2019.02.12. 09:30

Fotó: Vajda József
Schilling Árpád magyar rendező, aki többször dolgozott már Ausztriában, és társszerzője, Zabezsinszkij Éva, művükben az elmúlt évek magyarországi szociális és politikai helyzetét vették alapul.
A harag napjával debütált rendezőként a színész Mercedes Echerer, aki 1999-2004 között a Zöldek európai parlamenti képviselőjeként gyűjtött politikai tapasztalatokat – írta a Die Presse. A konzervatív lap megjegyzi, Echerer a másfél órás darabjából, amely komoly egzisztenciális félelmekkel foglalkozik, a humor, a pátosz és a helyzetkomikum sem hiányzik. Gyakran váltakoznak a színek, amely az ötfős színészi gárdát kiválóan aknáz ki. A nézőből együttérzést vált ki a tragikomédia vesztes triója. A bemutatót hosszas tapssal jutalmazta a közönség – írja a Die Presse. Schilling Árpád magyar rendező, aki többször dolgozott már Ausztriában, és társszerzője, Zabezsinszkij Éva, művükben az elmúlt évek magyarországi szociális és politikai helyzetét vették alapul – értékelt a Kleine Zeitung. Schilling, akit hazájában az állam ellenségének kiáltottak ki, nem hagyott kétséget afelől, hogy realista, s nem optimista. Egy az önzés és a nepotizmus által uralt környezet nem az idealisták világa. A darabban az ápolónő, Suse Lichtenberhet kiváló előadását láthatjuk. Naiv módon próbálja meg Erzsébet szerepében rövid ideig tartó médiaismertségét felhasználni, de minden vonalon kudarcot vall és elbukik. A rendező, Mercedes Echerer a szatíra és paródia eszközét is bevetette. A mű komoly érzelmeket vált ki a nézőkből. A Kleine Zeitung is kiemelte, hogy a közönség soraiban a darab nagy sikert aratott. A Kronen Zeitung cikkében szerepel, hogy két ápolónő áll ki a barikádokra, s harcolnak azért, hogy osztályukon jobbak legyenek a körülmények. A politika és az emberek tapsolnak, később azonban minden megváltozik. Embervadászat, tragédia, sivárság következik. Schilling Árpád a jelenlegi magyar kormány irodalmi ellenlábasa, politikai darabot írt – állapítja meg a lap. „A politikáról? Nem, az emberekről. Az emberi egoizmus malmai őrölnek”. Erzsébet másokért harcol, de veszít. Mindenhol elutasítással találkozik. A bécsi Kurier szintén azt állapítja meg, kezdetben mindenki együtt érez Fekete Erzsébettel, s látszólag a politika is segíteni akar, hogy kifizessék a már rég esedékes túlórapénzt. Sőt a miniszter ki is tünteti az ápolónőt. Az öröm azonban nem tart soká, az osztályt bezárják. Munkatársának helyzete, aki jó viszonyt ápol az igazgatóval, javul, Erzsébet azonban elveszíti az állását. Suse Lichtenberger másfél órán át harcol az igazságtalanság ellen. A rendező azzal teszi elviselhetővé Erzsébet szenvedéseit, hogy többször keveri humoros helyzetekbe.
Szerző
Frissítve: 2019.02.12. 18:40