szívbetegség;halálos gázolás;M. Richárd;

2019-02-11 17:08:22

Szívbetegsége okán szabadon mozoghat Pest megyében és a fővárosban M. Richárd

A halálos gázolással vádolt férfinak az orvos-szakértői vélemény szerint műtétre van szüksége.

A bíróság megszüntette a a Dózsa György úti gázolásos baleset ügyében halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolt M. Richárd  letartóztatását, és bűnügyi felügyeletet rendelt el ellene Pest megye területére. Ez, írja a 444.hu, ügyvédje szerint ez lényegében azt jelenti, hogy M. Richárd Budapesten és a megyében szabadon mozoghat.

Emlékeztetőül: M. Richárdot még tavaly év végén tartóztatták le, miután többször is megszegte a házi őrizetének a feltételeit azzal, hogy az orvosi látogatásai során nem csak az orvoshoz ugrott be, hanem például egy bevásárlóközpontba és a saját éttermébe is. Most a bíróság elfogadta M. Richárd érvelését, miszerint nehezen viseli a letartóztatást, mert szívbetegsége súlyosbodott, bármikor életveszélyes állapotba kerülhet. Ezt a mondást támasztja alá az orvosszakértői vizsgálat, mely szerint M. Richárd a szív bal kamrájából kiinduló főverőér szájadékában lévő billentyű elégtelen működésében szenved, és emiatt szívbillentyű-cserére van szüksége.

Az orvosszakértő ugyan kiemelte, hogy jelenleg M. Richárd nincs az életét közvetlenül veszélyeztető állapotban, de a betegsége a következő hónapokban rosszabbodhat, és akár halálos szívritmus-zavarai is lehetnek.

A műtét után pedig 1-2 nap intenzív osztályos elhelyezés, 1-2 hét kórházi tartózkodás, majd 2-4 hét rehabilitáció jön. A szakértő szerint M. fiatal, ezért 2-3 hónapon belül felépülhet.