Gyerekeknek is árulták a körömlakklemosóval készített drogot

Publikálás dátuma
2019.02.12 11:42
Képünk illusztráció
AFP
A kicsik ötszáz forintot fizettek egy herbálos cigiért, nagyobbaknak 4500 forintért adták a pszichoaktív szert.
Kiskorúak drogellátásával is vádol a Miskolci Nyomozó Ügyészség két férfit: a hatvan és huszonnyolc éves vádlottak a hatóság közleménye szerint 2017 nyarán találták k, hogy herbál nevű pszichoaktív droggal fognak kereskedni. Az idősebbik férfi ehhez beszerzett valamilyen porállagú koncentrátumot, amit hatónak nevezett, hozzá pedig zsályaként emlegetett növényi törmeléket kavart. A port otthoni vegykonyhájában körömlakklemosóban, vagyis acetonban oldotta fel, aztán bepermetezte a növényi szálakat. Az így összeállított, cigarettába sodorható herbált társával pakettenként 3 000 , illetőleg 4 500 forintért árulták. Gyerekeknek is adtak el belőle , cigarettánként 500 és 1 000 forintot kértek a kábítószerért.  
A két férfit most „kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, valamint tizennyolcadik életévét be nem töltött személynek átadással elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés” miatt vádolják.  Az ügyészség börtönbüntetést és vagyonelkobzást kért esetükben az illetékes bíróságtól. 

Kútba esett és meghalt egy idős férfi Pest megyében

Publikálás dátuma
2019.02.21 15:42
illusztráció
Népszava
Egyelőre nem tudni, hogy a csörögi férfi már a zuhanás következtében életét vesztette, vagy fulladás okozta a halálát.
Meghalt egy idős férfi, miután beleesett egy csaknem harminc méter mély kútba a Csörög szélén található Harkály utcában csütörtök délután - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csámpai Attila azt mondta, hogy először a váci hivatásos tűzoltók mentek ki a helyszínre, hozzájuk csatlakoztak később a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat szakemberei. A férfit közösen, alpin-technikával emelték ki a kútból, az életét azonban már nem tudták megmenteni - közölte a szóvivő.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a becsapódás vagy fulladás okozta-e az idős ember halálát - jegyezte meg Csámpai Attila.

Életveszélyes sérüléseket okozott a zárkatársának egy elítélt Szegeden

Publikálás dátuma
2019.02.21 12:23

Kállai Márton
Csak akkor kért orvosi segítséget, amikor a fájdalmai már elviselhetetlenné váltak.
Vádat emelt az ügyészség egy fogvatartottal szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazta a zárkatársát – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, hogy a főügyészség a férfit, mint többszörös visszaesőt életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja. A több mint tízéves fegyházbüntetését töltő vádlott a közeledő szabadulása miatt reintegrációs zárkába került a későbbi sértettel együtt. A kezdetben baráti kapcsolatuk alá- és fölérendeltségi viszonnyá alakult, a vádlott igyekezett a sértettet kontroll alatt tartani, meghatározva számára azt is, hogy hová mehet, kivel beszélhet. Miután a sértett másokkal is beszélgetett, a vádlott 2017. január 5-én kérdőre vonta, majd súlyosan bántalmazta. A sértett bár a hasát ért nagy erejű ütésektől rosszul érezte magát, a történtekről nem értesítette a fegyőröket, orvosi segítséget is csak akkor kért, amikor fájdalmai már elviselhetetlen mértéket öltöttek. A kórházban megállapították, hogy a férfinak több napos lépsérülése van, ezért életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A sikeres beavatkozásnak köszönhetően lépét nem kellett eltávolítani – tudatta a csoportvezető ügyész. 
Szerző