Az EP-választás tétje

A májusi európai parlamenti (EP) választás történelmi és sorsdöntő lesz Magyarország és Európa számára is. A II. világháború után Európa legsikeresebb kísérlete az Európai Unió (EU) volt, mely nemcsak a békét hozta el Európa népeinek, de a fejlődést és a jólétet is. Nem kell magyaráznom, miért veszélyes az újjobboldali és szélsőjobboldali pártok öncélú nacionalizmusa, mely Európa nemzetállamait a történelem korábbi korszakába akarja visszataszítani: amely a nemzetállamok együttműködése helyett az államok egymás rovására történő kereskedelmére, politikai pozíciószerzésére épült.

Napjainkban azonban nem pusztán az európai pártrendszer bomlik fel, hanem a II. világháború utáni közmegegyezések is felbomlóban vannak. Ennek is következménye a jobboldal és a szélsőjobboldal folyamatos erősödése.

Új veszélyként jelentkezik a Néppárt jobb és a konzervatív liberális szárnya közötti ellentétek kiéleződése, ami a csúcsjelölt kiválasztásakor is egyértelműen megmutatkozott. Manfred Weber nagy fölénnyel nyert a konzervatív liberális szárny jelöltje, Alexander Stubb felett. Véleményem szerint Weber csak azért szavazta meg a Sargentini-jelentést, mert el akarta nyerni a néppárt konzervatív liberális szárnyának támogatását is. E döntéséről feltehetően Orbánt időben tájékoztatta is.

Orbán jelenlegi elképzelése, hogy a Néppárt jobb szárnya és a már szerveződő, de egységes szervezettel még nem rendelkező szélsőjobboldal összességében abszolút többséget szerez majd az EP választásokon az Európai Parlamentben, miközben a szociáldemokraták és más mainstream pártok meggyengülnek, a Néppárt konzervatív liberális szárnyával együtt. Ahogy Orbán ezt január 25-én, a Kossuth rádióban elhangzott interjújában világosan el is monda, arra számít, hogy a mostani EP képviselők nagy része már nem lesz a helyén május után. Szájer József február 5-i Info rádiós interjújában még határozottabban fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a konzervatív liberálisok esetleges távozása nem jelenti az Európai Néppárt szakadását, miközben utalt arra, hogy várja Salvini és Kaczynski pártjának csatlakozását.

Ennek megfelelően Orbán hazai célja, hogy a Fidesz-KDNP minimum 14, de inkább 16, sőt ha lehet, 18 helyet szerezzen meg az elérhető 21-ből az EP választáson. Ennek érdekében Orbán a szavazók totális mozgósítását várja el a csapatától, és ő maga is meghirdette: az EP választás sorsdöntő, Európa és Magyarország helyzetét alapvetően befolyásoló választás lesz. Ezért az egész ellenzéki tábor számára létkérdés, hogy a várt nagyarányú Fidesz győzelmet megakadályozza.

Várható, hogy míg 2014-ben 28,9 százalékos volt a részvétel, addig a 2019. május 26-i EP választáson ennél jóval magasabb, akár 40 százalék feletti is lehet. Hogy a Fidesznek mennyire fontos az EP választás, az is jól mutatja, hogy egy legutóbbi felmérés szerint a Fidesz szavazóinak többsége fontosabbnak tartja, mint az önkormányzatit, míg a baoldaliaknál ez pont fordítva van.

A Závecz Research januári, a biztos pártválasztók körében készült felmérése szerint a Fidesz 48,2, a Jobbik 16,6, az MSZP-P 13,3, a DK 7,6, a Momentum 4,7, az LMP 3,9 százalékon áll. A pártpreferenciák ilyen megoszlása és a szétaprózott ellenzék mellett a Fidesz elvárása könnyen teljesülhet. Egy egységes ellenzék viszont képes erőt felmutatni, és ami a legfontosabb, mozgósítani is. A jelenlegi politikai helyzetben csak egy minél szélesebb összefogás, de legalább a baloldali, liberális demokrata pártok együtt indulása hozhat a várhatónál jobb eredményt. A lemorzsolódástól tartók figyelmébe a Publicus januári kutatását ajánlanám, amely megmutatja, hogy a baloldali szavazók 80, de a Jobbik szavazóinak is 77 százaléka hajlandó az átszavazásra; a biztos szavazó, pártválasztók körében ez az arány a baloldaliaknál 100, a Jobbik esetében 97 százalék. Ezt a választói igényt az országgyűlési választások is megmutatták: az ellenzéki jelöltek közül csak azok tudtak nyerni, akiknél az összefogás „kritikus mennyisége” megtörtént.

További veszély az ellenzékre nézve, hogy ha a magasabb részvétel miatt egyes pártok nem képesek elérni a mandátumszerzéshez szükséges 5 százalékot, vagy mások nem képesek az eddigi mandátumaikat megőrizni, a mandátumkiosztási számítás miatt kiesésük a mindenkori legerősebb pártot erősíti tovább, vagyis a Fideszt. Az elvesző szavazatok mértéke májusban akár a 10-12 százalékot is elérheti, a vártnál rosszabb eredmény pedig akár végzetes is lehet az őszi önkormányzati választásokra nézve.

Látható, hogy a pártpreferenciák jó ideje befagytak, egyik vagy másik párt, még ha növekszik is egy két százalékot, ilyen politikai rendszerben érdemi eredményt nem tud felmutatni. A következő évtizedekben egyébként is koalíciós kormányzásra kell felkészülnie a demokratikus oldalnak. Ehhez bizalom, belátás és méltányosság kell egymás iránt. Azaz szolidaritás, mert a Fidesz nem hogy külön-külön, de együtt is kész leszámolni az ellenzékkel. És meg is teheti, mert ha májusban Európában a jobb és szélsőjobb irányvonala győz, végképp senki sem akadályozza meg a mindenkori ellenzéki formációk súlyos korlátozását vagy épp betiltását. Ahogyan eddig is: hiszen bár sokan szót emeltek értünk Európában, nem akadályozták meg az autokrata rendszer kiépülését, megszilárdulását.

Úgy látom, minden közös erőfeszítés rendkívül fontos, de lényegében csak az számít, amit az ellenzéki pártok a választásokon együtt tesznek. Még nem késő.