Elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas költő, író

Publikálás dátuma
2019.02.13. 15:49

Fotó: Shutterstock
A család közlése szerint a 80 esztendős művész szerda hajnalban hunyt el.
Nyolcvan éves korában elhunyt Tandori Dezső Kossuth-díjas író, költő, műfordító, intermediális grafikus, a nemzet művésze - közölte a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Digitális Irodalmi Akadémia a család nevében szerdán az MTI-vel. A közlés szerint az alkotót szerda hajnalban érte a halál.

Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Gyermekként határozta el, hogy író lesz, a korai prózai művek után gimnazistaként már versekkel is jelentkezett. Gimnáziumi tanára, a neves költő, Nemes Nagy Ágnes bátorította irodalmi próbálkozásait, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal. Az érettségit követően az ELTE bölcsészkar magyar-német szakán tanult, az egyetem után nevelőtanárként dolgozott, 1964-ben főiskolai nyelvtanár lett, 1971 óta volt szabadfoglalkozású író, műfordító.

1958 és 1968 között írt verseiből állította össze első verseskötetét Töredék Hamletnek címmel és szinte azonnal magára vonta az irodalmi közélet figyelmét, sokan költészettörténeti fordulatról beszéltek könyve kapcsán. A kitüntető figyelem megsokszorozódott az Egy talált tárgy megtisztítása című 1973-as könyve után, amelyet az első magyarországi posztmodern verseskötetnek tart az irodalomkritika. Tandori Dezsőt költői életművével, filozofikus mélységű, de felszabadultan játékos verseivel a 20. századi magyar költészet egyik megújítójaként tartják számon.

A hetvenes évektől kiterjedt "kalandozásokat" folytatott a műfajok és művészeti ágak világában. Írt gyermekverseket és ifjúsági regényt (Medvék minden mennyiségben, Medvetavasz és medvenyár, Medvék és barátai, Nagy gombfocikönyv, A legújabb kis-nagy gombfocikönyv), filozofikus esszéket a magyar és a világirodalom, a zenei és a képzőművészeti élet jeles alakjairól, többek között Keserü Ilonáról, John Cage-ről, Wittgensteinről, Szép Ernőről, Ottlik Gézáról és Peter Handkéről. Nat Roid álnéven különös hangulatú bűnügyi regényeket publikált (Most van soha, Holtteste éltesse!, Vér és virághab). Hc. G. S. Solenard álnéven tudományos fantasztikus regényt is írt A Stevenson-biozmagória címmel.

A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái (Dekalkomániák-sorozat), majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. 1980 óta szépirodalmi kötetei is gyakran az általa készített borítókkal és illusztrációkkal láttak napvilágot.

Igen jelentős műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított, többek között Musil, Kafka, Rilke, Handke, Bernhard, Sylvia Plath, Cummings, Salinger, Beckett, Virginia Woolf, Elfriede Jelinek műveit ültette át magyarra. A hetvenes évek végén visszavonult az irodalmi élet nyilvánossága elől, abban az időszakban nagy szerepet töltöttek be életében, műveinek is fontos ihletforrásai lettek madarai, Szpéró veréb és társai. Szpéró halála után, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójától ismét kilépett a nyilvánosság elé, sokat utazott, témái közé bekerültek a lovak, a lóversenypályák világa. Abban az időben gyakran szerepelt különböző irodalmi rendezvényeken, saját műveit adta elő meglepő és izgalmas módon, sőt - fején elmaradhatatlan kötött sapkájával - egy televíziós showműsor egyedi hangú és megjelenésű házigazdája is volt.

 Az utóbbi években újra visszavonult a nyilvánosságtól, nem adott interjút, nem vállalt nyilvános szereplést és keveset publikált, legutóbb 2017-ben jelent meg az esszéiből, tanulmányaiból összeállított kötete A szomszéd banánhal címmel.

Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat, 1986-ban Déry Tibor-, 1989-ben Szép Ernő-jutalmat, 1990-ben Weöres Sándor-díjat kapott, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját vehette át. 1998-ban Kossuth-díjjal jutalmazták "a magyar irodalom nyelvi és tárgyi gazdagításáért, irodalmi munkássága sokoldalúságáért", 2000-ben Pro Urbe Budapest díjat, 2001-ben Tiszatáj-díjat kapott.

 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, ugyanabban az évben Prima Primissima díjas lett. 2008-ban Artisjus irodalmi nagydíjjal, 2011-ben Tóth Árpád műfordítói díjjal, 2017-ben Kortárs-díjjal jutalmazták. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották, 2014 óta volt a nemzet művésze.
Frissítve: 2019.02.13. 19:16

Kiss Tibor: "Nyereséges a simulékonyság, de torzít"

Publikálás dátuma
2019.02.13. 10:55
Kiss Tibor szerint fontos odafi gyelni a szabadszájú csibészekre, mert ok fogják elmondani az igazat rólunk, amikor mi már nem l
A nagy gondolattal van baj, ami felé halad az ország, állítja Kiss Tibor, a Quimby frontembere, akivel tavaszi, Family Tugedör című turnéja apropóján beszélgettünk.
Mért éppen most rendeznek „nagycsaládos” koncertsorozatot? A Quimby leágazásai egy „nagyobb család” részei, egy baráti kör, ahol jönnek-mennek a muzsikusok. Színpadra akartuk vinni ezt a sok energiát, ahol mindenki játssza a saját dalait, de átjárás is van a csapatok között, és úgy szólalnak meg a dalok, mint egy közös nagy dalcsokor. Amúgy is klassz, ha össze tudnak tartani az emberek és közösen csinálnak dolgokat. Önzőbbek vagyunk ma, mint 30 évvel ezelőtt, ezért azt a spirituális, terápiás üzenetet is szeretnénk a koncertekkel közvetíteni, hogy ne egymás ellen legyünk, hanem kapaszkodjunk össze. Mennyire nehéz megtartani magukat a politika helyett a kultúra színpadán? Van olyan határ, amin túl nem vállalnak el felkérést? Cibáltak minket már erre-arra, de azt már talán látják, hogy mi nem ilyen pilléreken állunk. N tehetjük meg, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk. Ezért lehet haragudni ránk, meg lehet bármit ránk fogni, de igazából ez csak egy belső beszéd. Mi a véleménye a mai hazai, egyre inkább átpolitizált kulturális életről? Sok mindenben csalódtam. A rendszerváltó generációhoz tartozom, 89-ben érettségiztem és emlékszem mennyire jóllakottnak éreztük magunkat a boldogságtól, szabadságtól és tudtuk, hogy nem azonnal, de 15-20 éven belül itt hasonló világ lesz, jó értelemben, mint mondjuk a nyugati szomszédainknál. Azt nem gondoltuk, hogy 30 év múlva már az lesz a feladat, hogy a cseheket, vagy a szlovákokat érjük utol. Többek közt ezért is ilyen remény vesztett a társadalom. Egyesek nagyon sokat tesznek azért, hogy ne legyen boldog ez az ország. Ebbe a hurrikánba, így-úgy néha belekeveredik az ember, ezt el kell fogadni. Nincsenek direkt politikai üzeneteink. Mi egy zenekar vagyunk, de befolyásol minket a közérzetünk, és arra hatással van sajnos az is, hogy mi a nagy gondolat, ami felé halad az ország. Jelen pillanatban azt gondolom, hogy eleve a gondolattal is baj van. Amilyen állapotban van például a magyar politikai közbeszéd, annál lejjebb nem nagyon tudunk menni, mert akkor már a növények nyelvén fogunk beszélgetni. Bár lehet, hogy jobban járnánk. A Kivándorló blues és a Forradalom két viszonylag új számuk. Előbbiben: „ne szoríts erősen, ez fáj, inkább szoríts nekem, ha menni muszáj, hidd el, én veled maradnék, szívesen széjjel szakadnék, ha lenne még Magyarország” míg utóbbiban: „hát üvöltsön, akinek tetszik a zaj, aki a bársonyszékbe új majmot akar, hát fel a kezekkel, aki nem akar félni, segget nyalni, kussban remélni”. Ön szerint melyikre lenne szükség, melyik jelenthetne hosszú távú megoldást? Mindkettőnek van létjogosultsága. Általában az embernek több ezer gondolata van egy nap. Lehet, hogy reggel még ezt gondolod, este meg azt. Én megtehetem, hogy nem beszélek ezekről, de akkor beszél majd más. Bárkinek bármilyen furcsa, egy rock, vagy akár még egy punk zenekarnak sem az a célja, hogy ártson, épp ellenkezőleg. Fontos odafigyelni ezekre a szabad szájú csibészekre, mert ők fogják elmondani az igazat rólunk, amikor mi már nem látjuk magunkat helyesen a tükörben. Kényszeríthetné-e bármi, hogy ne csinálja tovább? Vannak ma a szókimondásnak veszteségei. Nyereségesebb, ha simulékonyak vagyunk, és nem nyitjuk ki a szánkat, viszont lelkileg sokkal torzítóbb. Nincs is igazából más választásunk, mert akkor lemondanánk a saját boldogságunk lehetőségéről. Nem arról van szó, hogy amikor kritizálunk, akkor valakinek az ellenségei vagyunk. Önmagában a hatalom nem ér semmit. Ha a hatalom megtartása a fő cél és ennek az elvesztése a legnagyobb félelem, akkor egy olyan konstrukció jön létre, ami hosszútávon úgysem élhető, mert egy hamis rendszer, ami előbb utóbb eltörik, elfoszlik. Azt kellene megerősíteni, hogy mi magyarok részei vagyunk a világnak, és muszáj a jó irányba menetelnünk. Hamarosan nem a nemzetállamok kerülnek középpontba, hanem olyan világ szintű problémák, amelyeknek minden nemzet alá rendelődik majd. A kapitalizmus már túlnőtte önmagát, ebből a spirálból ki kellene szállni, megtalálni, azokat az új irányokat és törvényeket, melyekkel meggyógyítható vagy továbbvihető az emberi élet. A Quimby hat nagyon erős egyéniségből áll. Ahhoz, hogy ilyen hosszú időn keresztül együtt maradjon, szükségük van rá, hogy néha máshol, adott esetben másik együttesben játszva engedjék ki a gőzt? Igen. Nem csak hogy erős karakterek, hanem ráadásul elég különbözőek is vagyunk. Ez nagyon izgalmas dolgokat szül, hiszen valami olyat kell kitalálnunk, ami mind a hat ember szűrőjén átmegy. Ezen kívül mindenkinek marad ideje a Quimby mellett. Tudom, hogy vannak olyan zenekarok, ahol a tagok nem vehetnek részt más zenei kalandozásokban, de én azt gondolom, hogy jót tesz a járkálás. Ha a zenekar olyan, mint egy házasság, akkor a miénk olyan, mint egy nyitott házasság. Itt mindenki szabadon garázdálkodhat az energiájával. A Quimby prioritást élvez a többi formációhoz képest? Igen. A Quimby olyan, mint egy anyahajó és erről válnak le ezek a különböző nyúlványok. Éppen ezért szervezési prioritása van. Miután tudjuk, hogy hova hívnak minket, azután osztjuk el az egyéb felkéréseket, lehetőségeket. Ez vonatkozik a „testvérzenekarokra” is? Igen. Azért is jó ez a Family Tugedör, mert a zenekarok menedzserei is beszélgetnek, közösen állítjuk össze a naptárunkat. Persze ez sosem sikerül tökéletesre, néha teljesen szét esik a dolog, de azért igyekszünk vállalható terhet venni magunkra. „Unom a gitárt, mert annyira hamis, unom e dalt és benne magamat is.” Mennyire megterhelő mindig valami újat, maradandót alkotni? Volt már hogy úgy érezte, kifogyott az ötletekből? Inkább rohanok az ötleteim után, meg elfelejtem őket. Nagyon szeretek zenélni, rajzolni, festeni, gondolkodni, tervezni, megálmodni dolgokat. Nem tudom azt mondani, hogy ez vagy az vagyok, sőt, már számomra nem is értékelhető úgy venni magamat, mint énekes, gitáros, vagy festő, mert önmagukban ezek keveseknek tűnnek. Mindegyik más, ez különös izgalmat jelent számomra. Mi jön a Family Tugedör után? És azután? Lesz 50 éves Quimby szülinap? Az még nagyon távolinak tűnik, de a harmincadik közelít annyira, hogy azzal már foglalkoznunk kell. A Family Tugedör után a nyári szezon mindig a fesztiválozás, turnézás időszaka. Nagyon sokat játszunk, jövünk - megyünk, oda nem is szoktunk mást szervezni, mert így is elég kimerítő. Fesztiválról fesztiválra, mikrobuszból mikrobuszba, meg néha egy kis csobbanás valahol. Ősszel a Class’n’Roll nevezetű projektünket szeretnénk megvalósítani. Ez az álom, majd kiderül, beteljesül-e. Info: QUIMBY - Family Tugedör Március 29. Barba Negra
Témák
Kiss Tibi Quimby

A gyerekgyilkosság sok lett volna

Publikálás dátuma
2019.02.13. 09:40
A sorozatgyilkos Honka szerepében Jonas Dassler
Fotó: GORDON TIMPEN / BERLINALE
A török származású német rendező, Fatih Akin most egy sorozatgyilkos történetével botránkoztat.
Minden jó fesztiválon szokott lenni olyan film, melyről előre elterjed, hogy nem szabad kihagyni. Idén ez a török származású német rendező, Fatih Akin Der goldene Handschuh című alkotása volt, duplázni kellett a sajtóvetítések számát a felfokozott érdeklődés miatt. Az eredeti cím egy híres hamburgi kocsmát jelöl, amely szabad fordításban, „Az arany kesztyű” lenne. Az intézmény Hamburg vigalmi negyedében, St. Pauli kerületében van. Ez volt a hetvenes években aktív német sorozatgyilkos, Fritz Honka törzshelye. Fatih Akin az ő portréját igyekezett filmjében megrajzolni, az eredmény pedig megosztó a dühből írt elutasító kritikáktól a lelkesedő elemzésekig. Maradjunk annyiban, hogy a Der goldene Handschuh lett az idei Berlinale botrányfilmje. Ha higgadt fejjel nézem a filmet, akkor kijelenthetem: két zsánert párosított Fatih Akin: a komédiát és a horrort. A mű számos jelenete játszódik a kocsmában, ahol elképesztő alakok, mondjuk ki: alkoholista véglények szövegelnek és ezt karikaturisztikusan ábrázolja a rendező. Sokszor juttatta eszembe a Szomjas György Roncsfilmjét, azzal a különbséggel, hogy ott nem iszik együtt az egykori SS tiszt a koncentrációs tábort túlélt prostituálttal.  A horror mozi pedig Honka lakásában játszódik, ahol megerőszakolja, megfojtja, esetleg agyonveri az áldozatait. Akin itt igyekezett prezentálni mindent, ami a tűrőképességébe belefért. Megmutatja a szexuális abúzust és a gyilkosságokat – elvégre az is karakterépítés, ha direktben látjuk, hogy Honka a fogatlan vénasszonyokat preferálta, mert attól rettegett, hogy áldozatai az orális aktus során fájdalmat okoznak neki. Vagy amikor egy nála egy fejjel magasabb és testesebb nőt öl embertelen küzdelemben, előtte kivágja a nyelvét, mert sokat fecsegett. Érdekes, hogy amennyire bátor olykor Fatih Akin, most sokszor háttérbe szorult a provokátor és illedelmesen nem mutatja, hogy Honka feldarabolta az áldozatait – csak azt, ahogyan pakolgatja a szépen becsomagolt testrészeket a lakásába, mert nem merte kivinni azokat, nehogy a szomszéd görög migránsok meglássák. Nem lehet nem összehasonlítani Der goldene Handschuh-ot Lars von Trier legutóbbi, szintén sorozatgyilkost bemutató A ház, amit Jack épített című alkotásával, még akkor sem, ha utóbbi címszereplője fiktív személy és sokkal mélyebb filozofikus és művészettörténeti hátteret vonultat fel. Különösen, hogy Fatih Akin, ahogy lapunknak elmondta, Trier nélkül sosem lett volna rendező, a dán zseni nyitotta fel a szemét annak idején. De a Jacket nem látta, mert ahogy fogalmaz, az előzetesben elkövettek egy óriási hibát: megmutatták, hogy Jack gyerekeket öl. Ez számára az abszolút nem kategóriája. Ha Fritz Honkának lett volna gyerekáldozata, akkor nem készítette volna el a filmjét. Az belefért, hogy a koncentrációs tábort túlélőt egy sorozatgyilkos végzi ki. Arra a kérdésre pedig, hogy miért nem jelzi a filmben, hogy maga Honka is holokauszt túlélő volt, Akin határozottan felelte: ha ezt beletette volna a filmbe, az lett volna az igazi botrány. Így maradt a féligazság.      

Névjegy

Fatih Akin Hamburgban született 1973-ban. Török származású német filmrendező, 2004-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmazták Fallal szemben című filmjéért. Politikailag aktív, többször tiltakozott Bush és Trump ellen, a Harmadik Birodalom politikusaihoz hasonlítva őket.

Témák
Fatih Akin