biztosok;

2019-02-14 07:30:00

Biztosok az űrtől Dubajig a kabinetben

Már 89 miniszteri biztos, kormánybiztos, miniszterelnöki biztos és miniszterelnöki megbízott dolgozik a negyedik Orbán-kormányban. Nagy részüknek több százezres fizetés és titkárság jár.

Kiemelkedő nemzeti értékek felügyelete, űrkutatás, egyes Karibi-térségbeli külgazdasági intézkedések összehangolása, frankofón ügyek, a területi közigazgatás humánfejlesztése, a dubaji világkiállításon történő magyar megjelenés, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtása – csak néhány azok közül a feladatok közül, amelyeket miniszteri biztosok látnak el. Ráadásul nem is kevesen. Mostanra 60 miniszteri biztos segíti a kormányt, illetve az adott minisztert, a legtöbben a Miniszterelnökségen (16-an) és az Emberi Erőforrások Minisztériumánál (13-an) vannak. Rajtuk kívül 12 kormánybiztos, 6 miniszterelnöki biztos és 11 miniszterelnöki megbízott dolgozik az államigazgatásban – derül ki a kormányzati honlap és a Hivatalos Értesítők lapunk által összesített adataiból.

Mindez azért is figyelemre méltó, mert tavaly év végén a kormány épp a minisztériumnál és a háttérintézményeknél dolgozók körében rendelt el több ezer fős leépítést. Egy tavaly októberi kormányhatározat írta elő, hogy a tárcáktól 2600 embert kell elbocsátani, a minisztériumok alá rendelt intézményeknél pedig több mint 4200 fős vágás volt a cél, ami akkor is óriási szám, ha ebbe az üres álláshelyek megszüntetését is belevették. Mindez a maradók munkaterhét növelte, és sok helyen alig maradt, aki dolgozzon. Ennek ellenére a különböző biztosok száma az utóbbi hónapokban emelkedett, hiába ígért Orbán Viktor puritán kormányzást és azt, hogy nem lesz „rangkórság”; tavaly novemberben például „csak” 41 ilyen pozíció volt, igaz, 2017-ben előfordult olyan időszak, amikor több mint hetvenen voltak.

A különböző tárcáknál meglehetősen nagy a szórás abban, hány miniszteri biztost alkalmaznak. Az említett két terület után a Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium áll a harmadik helyen 10 biztossal, de az innovációs minisztériumban is 8 ilyen pozíciót osztottak már ki. Az agrártárcánál és a Honvédelmi Minisztériumban viszont csak egy miniszteri biztos szolgál, ahogy a belügyi tárcánál is, bár ez utóbbit a kormányzati honlapon nem tüntették fel, így csak a Hivatalos Értesítőből tudható, hogy Horváth András nyugalmazott dandártábornokot nevezte ki Pintér Sándor, hogy segítse a 90-es években elkövetett élet elleni bűncselekmények, illetve az „olajos” ügyek hatékony felderítését.

Vannak olyan területek, amelyeknél könnyen magyarázható az, ha miniszteri biztos irányítja a tevékenységet, máshol ez nehezebben érthető. Ahogy arra korábban a HVG felhívta a figyelmet, Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök például Takács Szabolcsot nevezte „a 2020. évi Dubaji Világkiállításon történő magyar megjelenés előmozdításával kapcsolatos diplomáciai feladatok ellátására”. Takács egy másik szervezeti egység, a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára, de Rogán, mint jelezte, a turizmus területén fennálló feladatkörével összefüggésben volt illetékes a kinevezésre. Az új biztos a havi bő egy millió forintos államtitkári fizetése mellé így kap egy 748 000 forintos helyettes államtitkári fizetést is a pluszfeladat ellátásáért. De például az űrkutatási biztosnak kinevezett Ferencz Orsolya Ildikó is helyettes államtitkári juttatást kap, illetve egy fős titkárságot az Űrkutatásért Felelős Főosztályon.

Érdekes feladatokat találunk a kormánybiztosoknál is. Kovács Zoltán például tavaly december óta ilyen minőségében felel a 2021. évi „Egy a természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállítás és az ehhez kapcsolódó rendezvénysorozat lebonyolításáért.

A miniszteri biztosi állások általában jól fizetnek, hiszen alapesetben a helyettes államtitkári illetmény (748 ezer forint) és akár két fős titkárság is jár. Igaz, vannak olyan biztosok, akik nem kapnak díjazást munkájukért, viszont titkárságot igen, illetve fordítva, titkárságot nem, de díjazást igen. A miniszterelnöki biztosok, miniszterelnöki megbízottak és a kormánybiztosok pedig az alapesetben 997 ezres, illetve tavaly óta a legtöbb esetben 1,3 millióra emelt államtitkári illetményre jogosultak. Mindezek alapján nehéz pontosan megállapítani, hogy az összesen 89 különféle biztos és megbízott, illetve az általuk fenntartott egy vagy két fős titkárságok mennyibe kerülnek az adófizetőknek, de a költségek havi szinten is valószínűleg meghaladják a 100 millió forintot, ami évente milliárdos kiadást jelent a költségvetésnek.