Európai Unió;együttműködés;migráció;Svájc;vétó;

2019-02-14 08:35:50

Magyarország most épp egy Svájcnak szóló közös EU-határozatot torpedózott meg - végleg mi leszünk az unió fekete bárányai?

Az indok nem meglepő: a dokumentum szövegében szerepelt egy migrációra utaló bekezdés. A paragrafust a kedvünkért átírhatják, de lehet, hogy akkor meg a többieknek nem lesz elfogadható.

Megakadályozta a magyar kormány, hogy az uniós nagykövetek jóváhagyják szerdai ülésükön az EU és Svájc közötti kapcsolatokról szóló határozatot – adta közre a hvg.hu a Politico értesüléseit. A brüsszeli hírportál szerint a dokumentum számtalan területen mindkét fél számára kölcsönösen előnyös együttműködésről szólt, fő célja pedig az volt, hogy az unió meggyőzze a svájci kormányt, fogadja el végre az EU-val fennálló viszonyról szóló új keretmegállapodást. Erről december óta folynak az egyeztetések, egyelőre sikertelenül.

És ez, mármint a sikertelenség, nem is változott, hiszen a határozat szövegét nem tartotta elfogadhatónak Magyarország képviselője, emiatt - az utóbbi időben nem először - már az uniós konszenzus sem jött létre az ügyben.

A szóban forgó bekezdés úgy szól: „a Tanács elégedettséggel ismeri el az EU és Svájc közötti együttműködést a nemzetközi migráció terén, beleértve a mozgások kezelését, a menekültek áthelyezését és a kérdés globális szintű kormányzásának kialakítását. Bátorítja Svájcot, hogy folytassa az együttműködést a keleti-, közép- és nyugati-mediterrán menekültútvonalak mentén és további koordinációt javasol ezen a téren.”

A portál szerint az unió soros, román elnöksége várhatóan a magyarok kedvéért átírja a szöveget, a kérdés csak az, így elfogadható marad-e a többi tagország számára.