Örökké a képernyőinken marad - a valóság és a show

Szombaton ér véget a ValóVilág9 powered by Big Brother. Szeretjük ostorozni a főképp nézői kíváncsiságra alapozó valóságshow műfaját, hisz gyakran övezik a bulvárlapok címlapjain botrányok. Pedig se több, se kevesebb, mint egy tévéműsor, ami sokkal érdekesebb annál, mint az elsőre tűnik.

Nem nehéz a képzettársítás irodalmi művekkel: a ValóVilág9 powered by Big Brother címe is Orwellt idézi. A Nagy Testvér (Big Brother) az 1949-ben íródott 1984-ben nézi televíziókba rejtett kamerákon, teleképeken keresztül a polgárok életét. Orwell akkor már találkozhatott színes televízióval, mégis hihetetlen fantázia kellett disztópiájának megírásához. Aki pedig egyetlen epizódot látott a másik legendás, szintén beszédes című reality sorozatból, a Survivor-ből, (Túlélő) annak könnyen eszébe juthat William Golding és A Legyek Ura. A regény, amelyben egy lakatlan szigeten egy csapat angol kisfiú próbál csapatként és egyénileg is túlélni. De valljuk be: nagy valószínűséggel sem a szereplőknek, sem a valódi célközönségnek nem fog eszébe jutni a két irodalmi mű egyike sem.

Ahogy a reality műsorok ősére sem emlékszik talán senki. Az An American Family, azaz Egy amerikai család 1973-ban készült. Hét hónapon át követték három kamerával egy tipikus középosztálybeli amerikai család életének mindennapjait. Amit valódi drámák tarkítottak: anyagi csőd, válás, nem szólva arról, hogy a legidősebb fiú a forgatások idején coming outolt, vagyis ekkor beszélt családjának először őszintén szexuális irányultságáról, azaz arról, hogy meleg. Korábban ilyen a televíziózás történetében nem fordult elő, és végképp nem főműsoridőben. A több mint 300 órányi nyersanyagból tizenkét egyórás epizód született, tízmillió nézőt hozva a PBS csatornának. És nem tudatosan, de letette egy új, tökéletesen televíziókompatibilis műfaj alapjait. Ez a sorozat szolgált mintául az MTV (Music Televison) egyik legsikeresebb sorozatának, a The Real World-nek is, ahol fiatalokat költöztettek össze négy hónapra, és két stáb forgatott velük napi húsz órában. Ám az igazi és világméretű áttörést 1999-ben a Big Brother, 2000-ben pedig a Survivor hozta meg. Nagyon kevés olyan kereskedelmi csatorna van ma a világon, amelyik e kettő közül legalább az egyiket ne tűzte volna műsorra.

A műfaj itthoni története a világtrenddel párhuzamosan, 2001-ben kezdődött egy svéd formátum magyarításával, a Bárral, és ekkor pattant ki a valóságshow kifejezés is Superman, azaz Erdélyi Zsolt fejéből. Az első fecske, az akkor még nagyjából ismeretlen, a magyar televíziós piacon lábát éppen megvető Viasat 3-ra érkezett. A csatorna célja nem volt más, mint ismertsége megalapozása. Az első élő show-k előtt még azon izgult a stáb, hogy lesz-e elegendő néző, ám kisvártatva odáig jutottak, hogy le kellett zárni az Andrássy út egy részét a kiszavazó élőshow-ra érkező tömeg miatt. A készítők is tanulták a műfajt, és próbálták megérteni és megvalósítani svéd Strix Televíziótól érkezett lincencszt. A műsor megvalósításához számos dolgot adaptálni kellett a hazai viszonyokhoz, hiszen míg a svéd eredetiben már a helyet is együtt kellett felújítaniuk, megnyitniuk, a szereplőknek, addig Magyarországon ez az elem kimaradt. Ám így is éppen elég nagy munkát jelentett egy itthon addig nem létező, és kifejezetten komoly háttér-infrastruktúrát igénylő műsorfolyam elkészítése. Egy addig ismeretlen feladatra kellett stábot, és megfelelő technikai bázist felépíteni. Ezt a munkát akkor a Filmpartners vállalta, ahogy közösen a Viasattal a rizikót is, hisz nem lehettek biztosak a sikerben.

A Bár sztorijának alapja az volt, hogy valódi munkát adott a résztvevőknek. Üzemeltették a Bárt, és közben együtt éltek egy lakásban, tehát miközben egyenként küzdöttek a fődíjért, csapatban is együtt kellett működniük. Akkor még hétköznapi fiatalok, nagyjából hétköznapi helyzeteit láthattuk, könnyen azonosulhatott a néző egy-egy szereplővel. Szerepelt benne egy egyetemista lány, Napsugár, aki az átlagosnál magasabb színvonalú beszélgetéseket is hozott két pohármosogatás közé, ezzel a fiatal egyetemista nézőket is megnyerve a napi műsornak. Mivel a Bár meghozta a kellő sikert a Viasat 3-nak, a következő év őszén ismét reality-t indított, a szintén svéd licensz alapján készülő Farmot. Ám míg a Bár óriási sikert aratott, addig a Farmot már maga alá gyűrte az induló Big Brother és a Való Világ.

A holland licensz alapján készült Big Brother első szériájába 2002-ben a TV2-n még főként hétköznapi, de mégis különleges figurákat választották a készítők, és a nézők a szereplők egymás közti viszonyainak alakulásán izgultak. Sőt emelt díjas telefonszavazataikkal irányították is a sorsukat − ezzel óriási bevételeket generálva a kereskedelmi csatornának. Eközben az RTL Klub saját formátumot fejlesztett, és még ugyanabban a szezonban elindította a Való Világot, amit később aztán a cseh és a szlovák piacra is értékesítettek. Ők már nem csak „akár én is lehetnék” típusú szereplőket válogattak, hanem megosztóbb, szélsőségesebb, de legalábbis megjegyezhetőbb karaktereket, gondoljunk a műsorban ugyan nem győzedelmeskedő, ám később abból mégis a legtöbbet profitáló Majkára.

Lehet szeretni vagy nem szeretni a realityket, ám kétségtelen, hogy megjelenésükkel egy addig nem látott fordulat következett be a szórakoztató televíziózás műsorsávjaiban. Kitalálói korábbi műfajokból gyűjtögették a közönség által kedvelt elemeket, majd ezeket összegyúrva eleinte óriási nézettséget generáló főműsoridős műfajjá alakították a hétköznapokat. Majd jöttek újabb csavarok, szélsőséges helyzetek, de mindig vannak új jelentkezők a pszichológiai és szociológiai kísérlethez is hasonlítható játékra. Ma már kevésbé fontos a fődíj és a pénz, sokkal inkább az a 15 perc hírnév, amit aztán a kinti világban követőkre és lájkokra lehet váltani.

Országok, társadalmak és televíziózási szokások, kulturális mini- és maximumok határozzák meg, hogy melyik földrészen, országban, milyen típusú reality műsorok válnak közkedveltté. Az a kérdés mindenütt érvényes, hogy a kamerák előtt zajló események mennyire tükrözik a valóságot. A falak közé zárt élet legtöbbször akkor sem igaz, ha kívülről mesterségesen nem változtatnak a mindennapokon. De az ilyen helyzetben kialakuló konfliktusok és azok megoldásai, a felvetődő kérdések, és a rájuk adott válaszok nagyon jól leképezik egy-egy társadalom kulturális és mentális állapotát, és az adott pillanatok valóságát is. Mindezek mellett az is elvitathatatlan érdeme a műfajnak, hogy számos kényes problémát, – ha időnként botrány segítségével is – a közbeszéd részévé képes tenni. Az ún. Éden-balhé például a metoo-kampányt előzte meg két évvel.

A valóságshow tehát úgy tűnik, örökké a képernyőinken marad, de amíg az orwelli világból a Nagy Testvér mellé nem kerül a képernyőre a Gondolatrendőrség is, nagy baj talán nem lesz.