Soros a soros

Publikálás dátuma
2019.02.17 12:00
SOROSOZÓ TÜNTETŐK MACEDÓNIÁBAN - A magyar kormány által befogadott Gruevszki pártja próbálta ki elsők között a Finkelstein– Birn
Fotó: AFP/ ROBERT ATANASOVSKI
Mindig voltak összeesküvés-elméletek, közkeletűen konteók (konspirációs teóriák), de még soha sem értek el ennyi embert. Köszönhetően az egyszerre áldás és átok internetnek, s az arra épülő közösségi médiának. Amihez valaha kiadó (és nyomda) kellett, s vele a némi kontrollt jelentő szerkesztő, azt ma nélkülük terjeszthetik a mániákusok.

Mumust csinálni

Viszont mondhatni jó hír, hogy nekik sem jut több eszükbe, mint elődeiknek, gyakran még annyi sem. Jót mulattam a George Birnbaum (a már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársa - a szerk.) önleleplezése körüli felhajtáson. Túl beismerő vallomásán, voltaképpen csupán felfújta Finkelstein és a saját „ötletét”: Sorosból mumust csinálni. Ezt a világszerte ármánykodó figurát egykor Rothschildnak hívták, s nem lacafacázva – a hírhedt antiszemita autómágnás, Henry Ford könyvcímével – „nemzetközi zsidónak”. Hogy Birnbauméknak eszükbe sem jutott volna Soros szintén zsidó volta, azt kizárhatjuk: a „spekuláns” ellen már a 90-es években nagy világvisszhangot keltő antiszemita kampányt folytatott a pénzügyeivel csődbe jutott Mahathir maláj kormányfő. Ha Finkelsteinék ennek hírét sem hallották, aligha találnak jól fizető vevőikre, akiket persze elsősorban éppen ez vonzott (mivel Orbán és Kövér történetesen emiatt támadta hajdan Csurka Soros elleni kirohanásait, ők bizonyosan nem tartozhattak e naivak közé). S Julius Streicher, a náci harci lap, a Der Stürmer tulajdonosa kikérné magának, hogy nem neki jutott először eszébe a népet gúnyosan kikacagó zsidó, megannyi karikatúrájának céltáblája.
Miként a cári titkosszolgálat, az Ohrana tisztje is, aki az örökbecsű Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben már megalapozta a világuralomra törő zsidók tételét. Volt Bázelben cionista kongresszus? Hogyne. Akkor miért is ne lehetne „megtalálni” a jegyzőkönyvét?! Szokott járni Soros Brüsszelbe és találkozik uniós főnökökkel? Persze, ahogyan más multimilliárdosok előtt sem vágják be az ajtót. Ha a jobboldalt pénzelő (Sorosnál is gazdagabb) Koch fivérek bukkannának fel, miért is ne cserélnének velük eszmét? (Mintha pár éve Orbán miniszterelnök is derűsen fogadta volna a mai mumust). S innen egy ohranai ugrás mindenkit kikiáltani - bizottsági és parlamenti tagot - Soros ügynökének. Ugyan az isten pénze is kevés volna, nemhogy Soros potom 20 milliárd dollárja ennyi embert „tartani”, de a konteó nem matematika. Természetesen még az is lehet, hogy a „fiúk” a saját hajdani Soros általi kitartottságukból indulnak ki…
Valós tények nélkül egy konteó sem hatásos. Fogyasztója fantáziáját csak az általa ismert elemekkel lehet megmozgatni. S onnantól minél bizarrabb, annál hatásosabb: ki hitte volna?! A háttérhatalom lankadatlanul világuralomra tör, s bár már a Rothschildok óta folyton-folyvást ezt teszi, valahogy sohasem kaparintja meg, hisz most is csak törekszik rá. S a hitelesítéshez elég Kafka Kastélyának rekreálása: már Lenin meghirdette a titkos diplomácia felszámolását, hogy az általa teremtett rendszer minden korábbinál titkolódzóbb legyen. Davosban nyílt fórumokon vitáznak a világ csúcsemberei, de nyilván zárt ajtók mögött is eszmét cserélnek, no ugye! S ott van (a sajna nem zsidó) Rockefeller Trilaterális Bizottsága, amelynek ugyan semmi szerepe a világpolitikában, de hát ott a Külkapcsolatok Tanácsa (Council on Foreign Relations) is, amelynek még annyi sem: mondhatni egy amerikai TIT, érdeklődő és tehetősebb polgárok kedvelik meghallgatni a külpolitika irányítóit. S persze mindennél befolyásosabb (vajon miért?) az évente tanácskozó Bilderberg-csoport, amely a konteóhívők örömére tényleg „titkolózik” - az alapító holland herceg azzal érte el aktív és egykor befolyásos vendégei eszmecseréinek kötetlen voltát, hogy senki sem számolhat be róluk. Ez ugyan a felesleges sajtóviták elkerülése és a valóban szabad szóhasználat végett van így, de nagyon gyanús. Vajon mitől volna a pár száz, zömmel már csak „volt” korifeusokból összeverődött társaság nagyobb befolyású, mint a mai világvezetők rendszeres tanácskozásai? Ezt éppúgy kár firtatni, mint azt, hogy mennyi mindenre fussa Sorosnak.

Kulturális marxisták

S ez még hagyján: a héten egy teoretikus hazai nagyasszonytól azt is megtudhattuk, hogy a híres francia filozófus és a felhívását aláíró pár tucat európai élértelmiségi (köztük nyilván árulkodóan Heller Ágnes és Konrád György) „egy olyan utópikus európai birodalom mellett törnek lándzsát, amelyet egy arra hivatott élcsapat (vagyis ők) irányít, egy antidemokratikus és bürokratikus adminisztráción keresztül” (a nyelvtani és a valósággal egyeztetés hiánya nem a véletlen műve). Mert ha az ilyenek törik a lándzsát, abból csakis a szovjet birodalom juthat „mindenkinek” az eszébe, mármint „mifelénk”. Utóvégre ezek mind az új veszedelem megtestesítői: „kulturális marxisták”.
Bár feltehetnénk a híres kérdést Bernard-Henri Lévynek is, hogy ugyan hány hadosztálya van pár csenevész filosznak és tollforgatónak, hiszen Sztálin még a hozzájuk képest komoly világszervezetet irányító pápát is kigányolta. De minek kötözködnénk nagy NER-gondolkodókkal. Ahogy azzal sem, aki a globalista elit „kulturális marxizmusát” szedi illően ízekre. Mi ugyan azt gondolnánk, hogy a globális pénzügyi, gazdasági és politikai elit csúcsfigurái nem rajonghatnak pont Marxért és tanaiért, ám korunk röntgenszemű politológusa éppúgy átlát rajtuk, mint az előző pártállam brosúraszerzői az (immár passzé) katonai-ipari komplexum fondorkodóin és Kennedy-merénylőin. S a „kulturális marxizmust”, mint a tömegek tudati felemelésének eszközét a harmincas években a nácik elől Amerikába menekült filozófusok, a „frankfurti iskolához” tartozók hirdették, ergo róluk – ahogy Soros esetében sem – felesleges többet elárulni: e konteó terjesztői tudják, hogy célközönségük tudja, kikről van szó… Amint a The Guardian publicistája fanyarul megjegyzi, „a kulturális marxizmus teóriája otrombán antiszemita, s a zsidókat a nyugati civilizációt belülről leromboló ötödik hadoszlopnak beállítva, a marxizmusnál régibb keletű rasszista kitaláció”. S ennek megfelelően tagadhatatlanul megragadja az eszelősök fantáziáját is.
A norvég Breivik például ezt emlegetve gyilkolta le a szerinte fiatal kulturális marxisták tucatjait. Végtére is, ahogyan a „Cion bölcseinek jegyzőkönyveit”, ezt is kifejezetten a kulturkampf céljaira fabrikálták. Pontosabban egy William Lind nevű amerikai szélsőséges, aki új ellenséget óhajtott adni a hidegháború zárultával a radikális jobboldaliaknak. S rábukkant a frankfurti iskolára. A mi jobboldali népnevelőinket is megihlető tétele szerint a kulturális marxizmus elleni harc célpontjai annak hordozói: az értelmiségiek, Hollywood, az újságírók, a polgárjogi aktivisták és a feministák. Az ellenségek e listája Lind óta változatlan a radikális jobboldalon. Hiszen kapóra jön mindazoknak, akik magukat imádják áldozatnak tekinteni, vagyis boldogan mutatnak rá a világ bajainak forrására: a minden jót lerombolni akaró titokzatos, teljhatalmú (és persze főként idegen) elitre. S komoly előnye, hogy nem kell a tradicionális életformákat valójában romboló – és a „globalizmusért” felelős – kapitalizmus ellen harcolniuk, mert akkor, ugye, szembekerülnének magával a mérvadó konzervativizmussal is. S főleg: ki pénzelné őket? Továbbá a sokféle ellenség rugalmassá és tágíthatóvá teszi, bármely kultúrharcos rálelhet külön bejáratú mumusára. Breivik a baloldal ifjú utánpótlására, a homofóbok a melegekre, a nőgyűlölők a feministákra, az „életpártiak” az abortusz védelmezőire. S mint idehaza láthatjuk, marad bőven tere a tétel - stílszerűen - globalistáinak is.

Vérfürdőről álmodnak

Lind pár éve írott regénye zárójelenetében kereszteslovagnak öltözött aktivisták keresztény dalokat énekelve gyilkolják le a Darmouth College (történetesen Lind hajdani főiskolája) „politikailag korrektjeit”. Szerzőnk élénken el is képzelte: „A mészárlás gyorsan ment. Kevesebb, mint öt perc alatt sikolyok, sirámok és jajgatások töltötték be a teret. A padlót hamarosan elárasztotta a kulturális marxizmus vére”. Ilyen vérfürdőről egyre többen álmodoznak, már nemcsak perifériákon és politológusi harsonákat fújva. Trump egyik, a kiszivárogtatás után persze menesztett tanácsadója stratégiai tervet is készített a kulturális marxizmus elleni - legyen - kereszteshadjáratra.
S aki kísérteties hasonlóságot fedez fel e harcra buzdítók és a száz év előtti elődeik, a „judeobolsevizmust” kiirtani vágyók közt, vagyis déjà vu érzése van, az nem téved. Lévén az orosz bolsevikek közt sok zsidó is volt, kézenfekvő volt ezt tűzni a lobogókra (miként a mi antiszemitáink is tüstént rájuk leltek a Tanácsköztársaság kommunistái közt, akik hiába is tagadták volna meg származásukat). Ami lehangoló, hogy a történelmi cezúrát jelentő holokausztot is túlélték e teória alaptételei. Pont úgy, mint egy évszázada is, a jelszó: "védjük meg a keresztény nyugatot, amíg nem késő". Hogy ugyanaz is, a fasizmus kel ki belőle, azt csak sejthetjük. Hogy kultúrharcosainknak ez eszükbe se jut, s csupán játszanak a tűzzel, merthogy ők nem hisznek benne, csak sikeres fegyverként forgatják, az nem támasztja fel Breivik és más eszelősök áldozatait, s aligha nyugtatja meg a szellemi-kulturális élet egyre több területén módszeresen kipécézett bűnbakokat.
Ha szabad megjegyeznem, sok zsidó még 1944-ben sem tudta elképzelni, hogy az auschwitzi rámpáról gázkamrába küldik.
Frissítve: 2019.02.17 12:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20