aláírásgyűjtés;Hadházy Ákos;Európai Ügyészség;

2019-02-16 10:00:00

Kopogtatással erősítenek Hadházyék

Több mint 450 ezer aláírás gyűlt már össze a Hadházy Ákos által indított, „Ne hagyjuk büntetlenül!” nevű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy Magyarország – a kormányzati döntés ellenére – csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

A független képviselő, az LMP egykori társelnöke lapunknak azt mondta, február végén készítenek majd összesítést, de a 450 ezres szám biztosan megvan. Az akciót az Európai Parlamenti választásokig (május 26-ig) folytatják.

Az eredeti cél az volt, hogy egymillió aláírás legyen, de korántsem biztos, hogy ennyi összejön. A gyűjtés ugyanis tavaly szeptember végén kezdődött, vagyis csaknem öt hónap alatt jutottak el a „fél távig”, a hátralévő nagyjából három hónapban pedig csak akkor érkezhet be a második fele, ha az aláírások gyűjtése jelentősen felpörög. Hadházy Ákos azt mondta, minél többen vesznek részt a küzdelemben, annál erősebb a nyomásgyakorlás a kormányra, de akár a 600 vagy 700 ezres szám is óriási erőt mutat. Arra, hogy miért csak az EP-választásig tart az akció, úgy fogalmazott: ha májusban nem nyernek „Orbán elvtársai”, a populisták, akkor eljön az igazság pillanata és rossz lesz az országnak, ha nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Addig kell megmutatni, hogy a csatlakozást a magyarok is akarják – tette hozzá.

Eddig elsősorban pultoknál zajlott a gyűjtés, de most egyre többen „kopogtatnak”, azaz keresik fel házról házra a választókat. Ennek ugyan Hadházy Ákos szerint a baloldalon eddig nem volt nagy hagyománya, de a tapasztalatok nagyon jók: az emberek 50-60 százaléka ugyanis aláírja az íveket. Nagyon sok a „gerillagyűjtő” is, azok, akik nem regisztrálnak előre, de az internetről letöltött íveket használva fejenként akár több száz aláírást küldenek be. Hadházy Ákos szerint az akció erejét épp az adja, hogy egyszerű állampolgárok, átlagemberek kezdtek nagy számban aláírásokat gyűjteni, és éppen ez az, ami fájni fog a Fidesznek.

A pártok egy része szintén saját ívekre gyűjt, ebben Hadházy Ákos szerint a legaktívabb az MSZP és a Momentum, de más pártok is részt vesznek a folyamatban.