labdarúgás;pirotechnika;

2019-02-16 12:30:00

Hamburg engedné a pirotechnikát

Ellenőrzött keretek között, a rendőrséggel és a tűzoltósággal egyeztetve szeretné elérni a pirotechnika visszaengedését a labdarúgó-mérkőzésekre Bernd Hoffmann, a német másodosztályban szereplő Hamburg elnöke. Törekvését a rendőrség támogatja, az UEFA és a DFB nem.

Bernd Hoffmann, a német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Hamburg elnöke azt szeretné, ha a pirotechnikát visszaengednék a lelátóra. A sportvezető a Hamburger Abendblattnak adott interjújában hangsúlyozta, mindezt csak szigorúan ellenőrzött keretek között, a tűzoltósággal és a rendőrséggel egyeztetett módon tartja elképzelhetőnek. 

„A pirotechnika a szurkolói kultúra része, hozzátartozik a mérkőzésekhez, büntetésekkel, tiltásokkal nem lehet megszüntetni – emelte ki a klubelnök. – Az előző szezonban 200 ezer euró büntetést fizettünk a pirózás miatt, ebben a szezonban 100 ezernél tartunk, a szankcióknak nincs visszatartó erejük. A görögtüzek veszélyesek, ezzel egyetértek, de koncerteken is megoldják a látványos füstöt úgy, hogy az ne jelentsen veszélyt senkire.”

Hoffmann elmondta, a témáról már elkezdődtek az egyeztetések a hamburgi rendőrséggel, nagyon komoly pozitívumnak tartja, hogy egy asztalhoz tudtak ülni és beszélnek a témáról. 

„Folyamatosan egyeztetünk a szurkolói csoportokkal is, mindenki nyitott az észszerű kompromisszumokra annak érdekében, hogy a pirotechnika legálisan térhessen vissza a lelátóra, természetesen úgy, hogy senki ne legyen a veszélyben, a nézők biztonsága a legfontosabb” - hangsúlyozta Hoffmann. 

A klubelnök szerint a tiltás sokkal veszélyesebb, mint az engedélyezés szigorú biztonsági előírásokkal. Az Európa Labdarúgó-szövetség (UEFA) és a német futballszövetség (DFB) más álláspontot képvisel: az UEFA szerint a pirotechnika bármilyen formája veszélyezteti a nézők biztonságát, ezért annak minden formáját tiltja és szigorúan bünteti. A DFB úgy reagált a hamburgi fölvetésre, hogy amíg az UEFA nem engedélyezi a pirózást, addig a DFB sem tűzi napirendre a tiltások feloldását. Az európai szövetség tagjaként a DFB saját magára nézve kötelezőnek fogadja el az UEFA szabályait. 

Magyarországon Orbán Viktor miniszterelnök tavaly tavasszal az épülő diósgyőri stadion megtekintése során azt mondta, hiányolja a lelátókról a pirózást, szerinte a görögtüzek feldobnák a mérkőzések hangulatát. Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségi tagja be is jelentette, hogy a szövetség megvizsgálja ennek lehetőségeit. A miniszterelnök kijelentésével elég nehéz helyzetbe hozta az MLSZ-t, amelynek elnöke, Csányi Sándor a nemzetközi szövetség alelnöke és tagja az UEFA vezető testületének, a végrehajtó bizottságának. AZ MLSZ két tűz közé került, hiszen egyszerre nem tudott megfelelni a miniszterelnöki óhajnak és az UEFA előírásainak is. Végül az utóbbit betartva, az MLSZ nem tűzte napirendre a piró visszaengedését a nézőtérre.