Szabad gondolatok tárháza a Ludwig Múzeumban

Az ötven évvel ezelőtt megrendezett Iparterv-tárlatok művészettörténeti hatásait, az akkor is kiállító művészek legfrissebb munkáit mutatja be a Ludwig Múzeum.

Sajátos utat járt be hazánkban a neoavantgárd művészet: ha nem tiltották volna, talán kevésbé lenne jelentős a hazai művészettörténetre gyakorolt hatása? Az Iparterv 50+ című kiállítás során akaratlanul is ez motoszkál az ember fejében, különösen, amikor a „legendás” és a „kánonteremtő” kifejezéseket hallja. Az egykori Iparterv-tárlat, amely ellenszélben nyílt meg, majd betiltották, e történés nélkül is kitörölhetetlen nyomot hagyott volna a művészetben? Egyenként és együttesen is eloszlatják e kételyeket a Ludwig Múzeumban most bemutatott alkotások, amelyek a ma már nemzetközileg is jegyzett művészek kézjegyeit viselik.

Az 1968-ban (Iparterv I.) és 1969-ben (Iparterv II.) megrendezett kiállítások az aczéli kultúrpolitika törekvéseivel szembemenve valósultak meg az Ipari Épülettervező Vállalat belvárosi székházában. A tizenegy fiatal művész – Bak Imre, Frey Krisztián, Hencze Tamás, Jovánovics György, Keserü Ilona, Konkoly Gyula, Lakner László, Molnár Sándor, Nádler István, Siskov Ludmil és Tót Endre – munkáit bemutató 1968-as tárlat a cenzúra megkerülésével valósult meg, ennek okán csupán néhány napig volt látható. 1969 októberében új irányzatokkal, és új alkotókkal – Baranyay András, Major János, Méhes László, Szentjóby Tamás – kiegészülve újra megrendezték a kiállítást. A Sinkovits Péter művészettörténész által kurált kiállítások jelentősége azonban nem a bemutatott összeállításokban, vagy az alkotók csoportosításában, inkább a kor nemzetközi tendenciára, a nyugati művészeti világ eseményeire reflektáló, széles körű művészeti gondolkodásban rejlik.

A most bemutatott tárlat nem rekonstrukcióját adja a korábbiaknak, hanem az Iparterv mint jelenség nyomába ered. Az ötven évvel ezelőtt kiállító művészek legújabb munkái, a már lezárt életművek legutóbbi szakaszai, valamint az általuk inspirálódó más művészek alkotásai felől szemlélheti a látogató a korábbi tárlatokat, az egymástól nagyon különböző, mégis sok esetben egy irányba rezonáló munkákat. Gyakran a hatvanas években kiállított munkákat tükröző, míg másutt azoktól teljesen eltávolodó alkotásokból áll össze a rendkívül széles spektrumú, a szabad gondolkodásnak teret adó kiállítás.

Keserü Ilona, Bak Imre és Nádler István szín- és formahasználatában egyaránt monumentálisnak tekinthető, nagyon jellemző geometrikus képei a látogatót örvényként rántják be a magyar neoavantgárd művészetének világába, hogy e műveket követően már teljes természetességgel szemlélhesse a rendkívül összetett, a figurativitástól egyre jobban távolodó, határokat felbontó alkotásokat. Siskov Ludmil számítógépes grafikai eljárásokkal készült alkotásai, Lakner László Druida jelei, Frey Krisztián kalligrafikus elemeket is alkalmazó képei vagy Hencze Tamás olyan, körül nem határolható alkotói irányokat tárnak elénk, amelyek a hatvanas évek hazai művészeti törekvései mentén új megvilágításba kerülnek. Hasonlóan jelentősek Jovánovics György önarcképei, Major János nagy horderejű sírkövei, vagy éppen Tót Endre képversei és végletekig ismételt nullái, amelyek a humor és az irónia eszközével élnek.

Bár a kiállítás az iparterves gyökereket idézi meg, képet ad a hazai művészet elmúlt évtizedeinek és jelenének összetettségéről. Az egyes alkotók munkái külön-külön is érvényestereket nyitnak meg, megválaszolják a kortárs művészet létjogosultságát firtató kérdéseket. Ahogy tették azt ötven évvel ezelőtt, és teszik ezután is.

Infó:

Iparterv 50+, március 24-ig látogatható a Ludwig Múzeumban