eskü;Universiade 2019;Téli Universiade;

2019-02-19 19:43:10

Esküt tett a téli universiadéra készülő magyar csapat

A Testnevelési Egyetem épületében kedden letette esküjét a 29. téli universiadéra készülő magyar delegáció, amely az idén minden korábbinál népesebb lesz: 40 sportoló fogja képviselni Magyarországot az egyetemisták olimpiájaként is emlegetett viadalon.

Az eskü szövegét Csiki Attila jégkorongozó mondta el a versenyzők, bírók és a küldöttség többi tagja előtt, majd Sárfalvi Péter és az 1966-ban jégtáncban aranyérmes Mató Edit, Csanádi Károly páros átadta az universiade zászlaját Kiss Ádám MEFS-elnöknek. A verseny helyszíne ezúttal a szibériai Krasznojarszk városa lesz, amely egyetemi és sportközpont, mostanáig 19 olimpiai és három paralimpiai bajnokot adott – erről beszélt Oroszország budapesti nagykövete, Vlagyimir Szergejev. 

A magyar csapatot összesen 18 egyetem hallgatói közül válogatták össze, de az eseményen az is elhangzott, hogy Krasznojarszkban összesen mintegy 60 nemzet 3000 sportolója méri össze tudását 11 sportágban. A magyarok hatban – sílövészet, jégkorong, jégtánc, műkorcsolya, rövid pályás gyorskorcsolya és sítájfutás – szerepelnek majd. 

„A március 2. és 12. közötti eseményen először szerepel magyar jégkorongcsapat, ez és a nagy létszámú küldöttség is jelzi a téli sportágak erősödését” – hangsúlyozta Sárfalvi Péter helyettes államtitkár.

Az eddigi téli universiadékon Magyarország 11 érmet nyert. Magyar szempontból a legsikeresebb a 2013-as viadal volt, amelyen a váltóval később olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Knoch Viktor és Burján Csaba aranyérmes lett két másik társával együtt a férfi staféta diadalát követően.