Előfizetés

Venezuela lezárja az ország Brazíliával közös határát. Mi lesz az adományokkal?

Népszava-MTI információ
Publikálás dátuma
2019.02.21. 21:22
ÉRKEZIK AZ ADOMÁNY VENEZUELÁBA - Több száz tonnányi élelmiszer halmozódott fel a határon
Fotó: LUIS ROBAYO / AFP
Maduro elnök "provokációnak" tekinti a Venezuelának szánt külföldi segélyek felhalmozását a határokon, ezért csütörtök estétől lezáratja a brazil határt, és ugyanezt fontolgatja Kolumbia esetén is.
Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnök csütörtökön elrendelte az ország brazíliai határának lezárását, és ugyanezt fontolgatja Kolumbia esetében is - írja az MTI. Az elnök a televízióban kijelentette, hogy "provokációnak" tekinti a Venezuelának szánt külföldi segélyek felhalmozását a két országban, ahonnan az ellenzék hétvégén akarja bejuttatni a szállítmányokat az ő akarata ellenére.

Maduro katonai vezetőkkel tárgyalva döntött a határzárról, amely Brazília esetében helyi idő szerint este lép hatályba. "Úgy döntöttem, hogy újabb utasításig február 21-én 20 órától teljesen zárják le a szárazföldi határt Brazíliával" - mondta Maduro, és megismételte azt az állítását, hogy az adományok küldése a katonai invázió "előjátéka". Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy információ vannak arról, hogy a kolumbiai katonaság nem akar segédkezni az invázióban.
A magát az ország ideiglenes elnökévé kikiáltó Juan Guaidó ellenzéki vezető, a parlament elnöke csütörtökön kíséretével együtt elindult Kolumbia felé a segélyért.

Egy képviselő szerint három határátkelőnél fogadják a szállítmányokat szombaton. Brazília annak a mintegy ötven állam közé tartozik, amely Guaidót ismeri el Venezuela ideiglenes államfőjeként. Korábban Orbán Viktor is leszögezte: Nicolas Maduro venezuelai elnöknek azonnal távoznia kell az ország éléről, az európai országoknak pedig el kell ismerniük Juan Guaidó ideiglenes államelnökségét.

Kész a jelentés: hamarosan megtudjuk, az oroszok segítették-e hatalomra Trumpot?

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2019.02.21. 20:17
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: NICHOLAS KAMM / AFP
Csak később derül ki, mennyi lesz nyilvános a vizsgálat eredményeiből. Az mindenesetre beszédes, hogy Trump stábjából az utóbbi időben többeket vád alá helyeztek, és akad, akit már el is ítéltek.
Elkészült a 2016-os amerikai elnökválasztás esetleges orosz befolyásolását vizsgáló bizottság jelentése, amelyet a jövő héten küldenek el az amerikai igazságügyi miniszternek - írja az euronews a CNN értesülései nyomán. Robert Muellert, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori vezetőjét még 2017-ben bízták meg azzal, hogy derítse ki: a 2016-os elnökválasztás idején Donald Trump kampánycsapatának egyes munkatársai összejátszottak-e oroszokkal annak érdekében, hogy Trump győzzön. Az elmúlt csaknem két évben szinte semmi nem szivárgott ki az esetleges bizonyítékokról, az azonban árulkodó, hogy a kampánystábból többeket vád alá helyeztek, és van, akit már el is ítéltek -  igaz gazdasági bűncselekményekért és a hatóságok félrevezetéséért. A jelentés minősítése bizalmas lesz, és csak később derül ki, mennyi lesz belőle nyilvános. Az igazságügyi miniszter korábban azt nyilatkozta, a bizottság vizsgálatainak eredményei "a lehetséges mértékben átlátható lesznek" és "a szabályoknak és a törvényeknek megfelelően" hozzák őket nyilvánosságra. A kérdés csak az, mikor, hiszen mégis csak a fél világ várja, hogy kiderüljön, az oroszok segítették-e hatalomra 2016-ban Donald Trumpot.

Több millió eurós bírságot kapott Olaszországban a Wizz Air és a Ryanair

Népszava-MTI információ
Publikálás dátuma
2019.02.21. 19:47

Fotó: Horst Galuschka / AFP
A helyi hatóság szerint a "fapados" légitársaságok azzal, hogy 5 és 25 euró közötti árat kérnek a nagy kézipoggyász felviteléért, nem átlátható módon emelték meg a jegyek árát. Kérdés, a bírság hatására változtatnak-e gyakorlaton, amely a magyar utasokat is érinthetné.
A csomagszabályzat átláthatatlansága miatt 3 millió euróra bírságolta a Ryanairt és egymillió euróra a Wizz Airt az olasz Antitrustitalia versenyjogi hatóság - számol be róla az MTI. Az indokolásban a hatóság azt írta, hogy a nagy kézipoggyászra vonatkozó új szabályok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tartalmaznak, mivel megtévesztik az utast, mert ennek ára már nincs beépítve az alap jegyárba.

Az Antitrustitalia azt írta: a gurulós kézipoggyász utaskabinban való elhelyezése minden utas alapvető joga és az utazás egyik alapvető kelléke, így plusz költségek nélkül biztosítani kell annak elhelyezését a kabinban. A szervezet sérelmezte, hogy a légitársaságok a kis méretű kézipoggyászokat engedik fel díjmentesen a fedélzetre, és azokat nem a lábtérben, hanem a nagy poggyászoknak kialakított fej feletti tárolókban helyezhetik el az utasok. A nagy méretű kézipoggyászért pedig - amely korábban díjtalan volt - pénzt kérnek.

Azzal, hogy a légitársaságok 5 és 25 euró közötti árat kérnek a nagy kézipoggyász felviteléért a hatóság szerint nem átlátható módon emelték meg a jegyek árát. Az MTI megkereste az érintett légitársaságokat, reagálás egyelőre nem érkezett.