kampány;Hegyfalu;

2019-02-22 09:36:47

Fekete férfiakat ábrázoló plakáttal szállt be az EP-kampányba a hegyfalui plébános

A Mária-szobor mellett zárt hirdetőszekrényben virít a szórólap.

Tavaly nyáron kivégzéssel fenyegette a hegyfalui plébános, Dóka Ferenc azokat, akik eldobják a csikket a Mária-szobor előtt – ezt bevallottan viccnek szánta. Most a Mária-szobor mellett zárt hirdetőszekrényben virít egy plakát, ami választásra ösztönöz – írja a Nyugat.hu.

A zárt szekrényben elhelyezett szórólapon az olvasható, hogy „tessék választani”, és két döntési lehetőséget kínálnak fel. Az egyiken Emmanuel Macron francia elnök áll két fekete férfi társaságában és mellette dühös, rosszalló fej látható, míg alatta mosolygó turisták tartanak egy keresztet és a fotó mellett egy szívecske van.

Dóka Ferenc az RTL Klub híradójának azt mondta: az EP-választás kampányához kapcsolódva tette ki a plakátot. Szerinte nincs abban rasszizmus, hogy az egyik választási lehetőségként színes bőrű férfiakat tett a szórólapra, még úgy sem, hogy a képek melletti jelképekkel egyértelműen megüzeni, mi kívánatos és mi nem.

A keresztet tartó turisták helyén korábban Orbán Viktor volt látható az unokájával, ezt azonban több hívő is kifogásolta, ezért Dóka Ferenc lecserélte a képet.