Hegyi Gyula: Örökké

Publikálás dátuma
2019.02.23 10:30

Fotó: Shutterstock
A hajléktalan férfi napközben rendszerint a troli végállomása mellett üldögélt. Hátát nekivetette a régi bérház falának és könyvet olvasott. Látszólag tudomást sem vett az emberfolyamról, amely a troli megérkezésekor a körút irányába áramlott. Nem kéregetett, nem kedveskedett senkivel, csendesen belemerült az olvasmányába. Az írónő szinte mindennap elment előtte, és lopva odalesve igyekezett megnézni, milyen könyv van a férfi kezében. Amikor először felfigyelt rá, éppen Jókait olvasott. Valahol egy egész sorozatra szert tehetett, mert jó fél évig csak a „nagy mesemondó” volt műsoron. Az írónő, aki irodalmat tanított egy középiskolában, úgy gondolta, hogy a romantika illik is a fiatal hajléktalan külsejéhez: keskeny, intelligens arcához és gyér szakállához. Később előkerült egy Déry Tibor regény, majd valamilyen szovjet antológia. Az írónőt őszintén érdekelte volna, milyen alapon válogatja olvasmányait a férfi, de nem tudta, hogyan szólítsa meg.
Egy reggel aztán meglepetve úgy látta, mintha a hajléktalan éppen az ő novelláskötetét olvasná. Ez elég valószínűtlennek tűnt, hiszen a könyvet egy kis kiadó jelentette meg, amelyet aztán tönkretett a konkurencia és a könyvpiaci válság. De igen, ez kétségkívül az ő könyve volt. Éppen csak olyan lepusztult állapotban, hogy antikváriumba sem engednék be. Megállt, közelebb lépett a férfihez. Az felnézett rá. Az írónő nem csalódott az első benyomásában, a hajléktalannak romantikusan égszínkék szeme volt. És egyáltalán nem volt büdös, ahogy addig önkéntelenül gondolta, nem is személyesen róla, hanem úgy általában minden utcán élő és alvó emberről. Leginkább babaszappan szaga volt, ami az írónőt a gyermekkorára emlékeztette.
„Honnan szerezte ezt a könyvet?”, vett magán erőt, és félig lekuporodott a férfi mellé. Azonnal rájött, hogy tanító nénisre sikerült a mondat, de a hajléktalan láthatóan nem sértődött meg, „Lomtalanításkor találtam, a legtöbb könyvemet olyankor szerzem be”, kapta meg a feleletet, „Ezt a könyvet valaha én írtam”, mondta az írónő, és még lejjebb ereszkedett. „Tudom – felelte a férfi – mi ismerjük magukat, csak maguk látnak minket arctalan, névtelen szemétkupacnak.”
Az írónő szeretett volna mentegetődzni, magyarázkodni, de jobban érdekelte saját könyvének a sorsa. Elvette a hajléktalantól, kinyitotta, és belelapozott. „Gábornak – Örökké”, látta meg ott a saját, néhány évvel korábbi dedikációját. Az a bizonyos Gábor igen gyorsan csalódásnak bizonyult. De azt mégsem gondolta róla, hogy még a neki ajánlott könyvet is kidobja a lakásából. Nyilván nem is dühből, hanem rendszerető polgár módjára akkor, amikor megjelent a lomtalanításról szóló hirdetmény.
„Ne vegye a szívére a dolgot – mondta a férfi – inkább írjon újabb szép történeteket.” Az írónő még lejjebb kuporodott, aztán hirtelen elhatározással leült a hajléktalan mellé. Ő is nekivetette a hátát a ház falának. Először azt hitte, ezzel feltűnést kelt, megbotránkoztatja az embereket, rosszallóan megnézik maguknak a járókelők. De semmi ilyesmi sem történt. Az emberek elkapták a pillantásukat, óvatosan kikerülték a járdán, nehogy valamilyen kontaktusba kelljen keveredni vele. Egy pillanat alatt ő is egy lett az arctalan hajléktalanok közül. Névtelen szemétkupac, ahogy a hajléktalan mondta.
Másfelől csuda jó volt elnézni az idegesen siető embereket. Így alulnézetből mulatságosnak látszott a tüsténkedő igyekezetük elérni valahova. Suhogtak a szoknyák, kopogtak a magas sarkú cipők, csattogtak a hátizsákok, sírtak a kézen fogva rángatott kisgyerekek. Ugyan hova ez a sietség? Amit ma örökkévalónak gondolnak, az holnap lom lesz és kikerül az utcára. Elült volna a végtelenségig a kék szemű fiú mellett.
De öt órája volt aznap, köztük egy érettségi felkészítő. Felállt, elindult az iskolába. Egy ideig még a hajléktalanok perspektívájából látta magát, amint szorgalmas léptekkel a körút felé siet, aztán feloldódott a villamosra várók tömeges magányában.
Frissítve: 2019.02.23 10:30

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20