Sietősen távozott Palkovics az MTA-ról

Publikálás dátuma
2019.02.22 12:04
Palkovics László
Fotó: Népszava/ Vajda József
Gyors egyeztetés történt ma reggel Palkovics László innovációs miniszter a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Lovász László között az akadémiai kutatóhálózat jövőjéről.
Az Akadémia Kommunikációs Főosztálya lapunk megkeresésére annyit közölt: a tárgyalás valamivel több, mint egy óráig tartott és „konstruktív hangulatban” telt. Az egyeztetések a jövő héten folytatódnak. Megállapodás azonban nem született, holott hét elején mind Lovász, mind Palkovics úgy nyilatkozott: abban bíznak, hogy pénteken már körvonalazódhat egy megállapodás. Akadémiai forrásunk szerint 
az egyeztetés viszonylag gyors lezárása mögött az állhat, hogy az MTA vezetése elutasította azokat a minisztériumi terveket, amelyek egy vagyonkezelő alapítvány fenntartásában látnák szívesen az akadémiai kutatóintézeteket – hasonlóképp a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartóváltásához.
Lovász László már lapunknak adott keddi interjújában is arról beszélt: nem tudja elképzelni, az alapítványi forma hogyan lenne alkalmazható az MTA kutatóhálózatára. Az Akadémiai Dolgozók Fórumának csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén pedig Zsoldos Attila, az MTA Történettudományi Intézetének kutatója vitatta a Palkovics-terv jogszerűségét. Szerinte ha az MTA átadná kutatóhálózatát egy alapítványnak, azzal önként le kellene mondania ingatlanjairól, vagyis vagyonának egy jelentős részéről. Úgy véli, ez minden jelenlegi jogszabálynak és az MTA saját szabályainak is ellentmondana. 
A kutatók azt is kifogásolják, hogy miközben Palkovics elrendelte az akadémiai kutatóhálózat átvilágítását, és ígéretet tett arra, hogy annak lezárultáig, vagyis március végéig békén hagyják a kutatóintézeteket, január végén megjelent az úgynevezett Tématerületi Kiválósági Program, amely jórészt az Akadémiától jogszerűtlenül elvont milliárdokból kínál pályázati forrásokat nemcsak akadémiai, de egyetemi és más állami kutatóintézeteknek is. 
A pályázat beadásának határideje február végén lejár, az MTA vezetése viszont csak úgy hajlandó ezen elindítani saját intézeteit, ha a miniszter garantálja, hogy megkapják a törvénytelenül visszatartott, alapfinanszírozásra szánt költségvetési forrásokat, mintegy 17 milliárd forintot. Azt ugyanis jogszerűtlennek és méltatlannak tartják, hogy míg az egyetemeknek és más kutatóintézeteknek az biztosított, az MTA-nak az alapműködést, így például a rezsiköltségeket is pályázati pénzekből kelljen fizetnie. 
Frissítve: 2019.02.22 13:13

Páncélautót küldtek az Iszlám Állam hóhérának tartott férfiért és Polt személyesen két nyomozást ügyében

Publikálás dátuma
2019.03.23 14:52
F. Hasszán elfogása
Fotó: tek.gov.hu
Embercsempészés miatt ítélték el, végül a legsúlyosabb váddal kellett szembenéznie F. Hasszánnak. A fiatal férfi mindent tagad.
Polt Péter személyesen kért nyomozást a szír férfi, F. Hasszán ellen, akit a Fővárosi Nyomozó azzal gyanúsítanak, hogy az Iszlám Állam magas rangú vezetőjeként kivégzésekben vett részt – tudta meg a Népszava a gyanúsított ügyvédjétől, Kelen Lászlótól. A hatóságokat jócskán megmozgatta az ügy: információink szerint a 27 éves férfit hat TEK-kommandós vitte el talpig fegyverben egy páncélautóval Nyírbátorból, ahol a Menekültügyi Őrzött Befogadóközpontban őrizték, és Budapesten hallgatták ki.
A 27 éves férfit nem sokkal korábban ítélték el korábban embercsempészés miatt – egy barátja feleségét vitte volna illegálisan Magyarországról Franciaországba, amikor december végén Ferihegyen lebuktatták. Felfüggesztett börtönbüntetés terhe miatt akarták kiutasítani az országból, amikor több külföldi terrorelhárító csoport – információink szerint az antwerpeni elhárítás - is jelzést küldött róla a magyar hatóságoknak.
Védencem ellen három pontban nyomoznak: találtak egy felvételt, amin ő – vagy egy rá hasonlító férfi – hangosan élteti az Iszlám Államot; azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, Homszban részt vett 20 ember meggyilkolásában; végül hamis iratok használatával is meggyanúsították – sorolta Kelen.
Az ügyvéd hozzátette, a vádhatóság mindhárom pontban csak valószínűsíti a férfi bűnösségét, aki egyébként következetesen tagad minden, ellene felhozott állítást. „Hang és írásszakértő részvételére is szükség lesz ahhoz, hogy kiderüljön, valóban védencem van a képeken, tényleg ő a kivégzések egyik elkövetője”. Kelen szerint sem bizonyított, hogy a szír állampolgárságú, de görög menekültstátusú férfi hamis papírokat használt – az ügyvéd szerint ezt a kormánysajtóban előszeretettel "migráns bankkártyának" nevezett szociális kártyával kapcsolatban vélelmezik; a férfi felesége viszont ugyanilyen papírokkal és kártyával élhet Görögországban.
Kelen László az üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, védőként feladata , hogy bízzon védence állításaiban, ha azonban bebizonyosodik, hogy F. Hasszán tényleg bűnös, megérdemeltnek tartaná az akár életfogytiglani börtönbüntetést is. Az ügyvéd szerint azonban több olyan pont is van, ami a szír férfi ártatlanságára utal: F. Hasszán az eljárás során eddig végig következetesen ugyanazt állította, és akkor sem bizonytalanodott el, amikor megtudta: a beismerés esetén jóval enyhébb büntetést kaphat. „A terrorelhárító szolgálatoknak jóval többet ér egy beszédes rab, aki lebuktatja bűntársait és a terrorszervezet bujkáló tagjait, mint akit „csak” leültetnek – védencem ezt is megértette, mégis állította, hogy ártatlan, és bizonyítékot emlegetett, amik alapján nem vehetett részt a 2016-os gyilkosságokban” Az is ellentmondásos, hogy a magyar sajtóban elterjedt, a férfi a szíriai Homsz városában vett részt az Iszlám Állam mészárlásaiban, miközben Homsz 2016-ban már régóta a dzsihadistákkal is szembenálló Aszad-rezsim ellenőrzése alatt állt. 
F. Hasszán következő tárgyalására vasárnap kerül sor, ahol eldől, hogy a csak 72 órán át fenntartható őrizet után kiutasítják vagy le is tartóztatják. Ügyvédje az utóbbit valószínűsíti, mivel bűnösségének bizonyításához vagy cáfolatához hosszas eljárásra, külföldi hatóságoktól beszerzett információkra is szükség lesz. 
Annyi azonban biztos, hogy az eset politikai és kommunikációs szempontból úgy jöhet a kormánynak, mint egy falat kenyér: miután a Fideszt, „saját kérésére” felfüggesztették a Néppártban, csak még fontosabbá vált hangoztatni a sokszor ismételt alaptételt – vagyis a bevándorláspárti és bevándorláspárti erők küzdelmét, a migráció veszélyeit. Egy ilyen nyomozás pedig a gyanú megalapozottságától újabb témát, löketet ad bevándorlásról folytatott propagandának.
Frissítve: 2019.03.23 14:53

Így vesznek végső búcsút Baló Györgytől

Publikálás dátuma
2019.03.23 14:28

Fotó: RTLKLUB.SAJTOKLUB.TV
Március 30-án, 14 órától tartják meg Baló György temetését a Farkasréti Temetőben, írja a Blikk. A család közleménye itt olvasható: ,,Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még.Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább."  (Kosztolányi Dezső) Családja és barátai március 30-án, 14 órától búcsúznak Baló Györgytől a Farkasréti Temetőben. Az esemény nem sajtónyilvános, de szeretettel várjuk azokat, akik az elhunytat tisztelték és szerették, ezért kegyeletüket le kívánják róni. Kérjük, hogy senki ne készítsen kép- és hangfelvételt, a média számára képes összefoglalót teszünk elérhetővé. Köszönjük, hogy ahogy eddig, úgy ezek után is tiszteletben tartják fájdalmunkat és lehetővé teszik az elhunythoz méltó, bensőséges búcsúzást. Kérjük a búcsúzni vágyókat, hogy csak egy szál virágot hozzanak, a csokorra vagy koszorúra szánt összeggel ajándékozzanak meg nehéz sorsú családokat vagy nemes célú szervezeteket. Köszönettel és tisztelettel, A gyászoló család Baló György, televíziós újságíró méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után életének 72. évében hunyt el március 18-án reggel.