Ukrajna;Petro Porosenko;

2019-02-23 10:00:00

Főnix madárként éledt újra Porosenko

Tavaly év végén egy lyukas garast nem adott volna egyetlen elemző sem Petro Porosenko elnök újraválasztási esélyeire.

A csoda azonban megtörtént, az évek során egyre kopó népszerűségű elnök a március 31-i választás kampányban fokozatosan kezdett erősödni, mígnem hat héttel a voksolás előtt sikerült leelőznie korábban legnagyobb riválisának tartott, a népszerűségi toplista első helyét közel két éve uraló ex-miniszterelnököt, Julija Timosenkot is.

Igaz, hogy most már nem a gázhercegnő a legerősebb ellenfél, hanem a politikában outsidernek számító, egy népszerű televíziós sorozatnak köszönhetően országos ismertségre szert tevő komikus színész, Volodimir Zelenszkij. Ő januárban ugrott a választói opciók élére, az e héten nyilvánosságra hozott felmérések szerint támogatottsága a biztos szavazók körében jelenleg 28 százalékos. De már belátható távolságban mérik Porosenkot is 18 százalékkal. Timosenko óriásit zuhant, a dobogó legalsó fokára, úgy, hogy közben le is szakadt az első kettőtől, 15 százalékon áll. (Egyes mérések szerint 19, 16,8 illetve 13,5 százalék az első három jelölt támogatottsága.)

Amennyiben a tendencia folytatódik, Porosenko akár újabb elnöki mandátumot is szerezhet. Látványos népszerűségnövekedése többé –kevésbé megmagyarázhatatlan, ha figyelmen kívül hagyjuk az összeesküvés elméleteket és az ellenzék, főleg Timosenko által hangoztatott vádat, hogy az államapparátus az elnöknek dolgozik. Ukrán sajtóelemzések szerint Zelenszkij népszerűsége a politikai osztályból való általános lakossági kiábrándulást igazolja, az pedig, hogy hétről-hétre ugrásszerűen nő a rá voksolni kívánók száma, azt jelzi, hogy most már kezdik el is hinni, hogy más is győzhet, mint az ukrán politikai élvonalból jövő elit valamelyik, a lakosság szemében már levitézlett tagja.

Úgy tűnik, valamelyest igaza volt az ellenzéknek, amikor tavaly kifogásolta a Porosenko által a Kercsi szorosban történt orosz-ukrán tengeri konfliktus nyomán kihirdetett szükségállapotot, azt hangoztatva, hogy az elnök népszerűségnövelő intézkedésnek szánja. De neki dolgozott a konstantinápolyi partriárcha döntése is az autokefál ukrán egyház engedélyezéséről. Nyilván, neki dolgozik az is, hogy épp most, a kampány teljében Jurij Lucenko főügyész (aki Porosenko feltétlen hívének számít) utasította a korrupcióellenes ügyekre specializálódott ügyészséget, hogy vizsgálja ki Timosenkót törvénytelen vagyonosodással gyanúsító feljelentést. Azt nem közölték, ki a feljelentő. (Különben a 40 elnökjelölt közül messze a legvagyonosabb a csokoládékirálynak nevezett Porosenko.)