Nem az ÁSZ-é az utolsó szó

Való igaz, hogy a jogállam sínyli meg, ha az ÁSZ-é az utolsó szó, na de ez még ebben a jelenlegi nem jogállami fideszes autokráciában sincs így még. Bár szeretnék, nem az övék az utolsó szó. De az érintett szervezetek sincsenek tisztában a jogi helyzettel, pedig ezt már megírtam az Ász-döntések nyomában című cikkemben (Népszava, 2018. szeptember 24.).

Az ellenzéki pártokkal szembeni számvevőszéki fellépések több sebből véreznek. Az ÁSZ a saját hatáskörét rendszeresen túllépi, állításai és intézkedései nincsenek összhangban egymással. Annyira, hogy a jogállamiságot sokkal inkább ők sértik meg. Önkritikaként fogható fel a nyilatkozatuk: "Az ÁSZ hivatali típusú auditáló szervezetként az általa végzett ellenőrzésekről jelentést készít, mely tartalmazza a feltárt tényeket, megállapításokat. Megállapításai kapcsán az ÁSZ-nak nincs lehetősége a szükséges következményeket közvetlenül érvényesíteni, mert nem hatósági vagy felügyeleti ellenőrzést végez. A konkrét jogkövetkezmények érvényesítése ezután az illetékes hatóságok feladata." Ami jogszabályszerűen igaz. Az ÁSZ csak megállapításokat végez, amelyekről jelentést készít, döntéseket nem hozhat.

De mégsem mondanak igazat. A tapasztaltak és a tények alapján maga a Számvevőszék sem tartja be önmaga jogi hitvallását a gyakorlatban. Ezért is e sorok írója közvetlenül is megkereste a Számvevőszéket, akik mindezt megerősítették: "Az ÁSZ nem hatóság, nem rendelkezik szankcionálási jogkörrel, ezért nem szab ki semmilyen „büntetést", vagy „bírságot". A megállapított tiltott támogatás jogkövetkezményeit nem az ÁSZ, hanem a vonatkozó törvényi előírások határozzák meg, annak érvényesítése pedig a törvényben meghatározott hatóság kizárólagos jogköre."

Jogelvileg mindez nagyon szép, ugyanakkor a gyakorlatban nem így történik. A törvényben meghatározott hatósági érvényesítés a vonatkozó törvényi előírások alapján érdemi eljáráson kell, hogy alapuljon. Ezért az ÁSZ kezdeményezését az Államkincstár nem jogosult azonnal és közvetlenül érvényesíteni. Még akkor sem, ha helytálló és megalapozott a megállapítás. Nem jogszerűen járnak el, ha pusztán a kezdeményezés alapján valóban levonják vagy visszatartják az ellenzéki pártok költségvetési pénzeit.

Ehhez előbb kötelesek lennének ugyanis egy érdemi eljárást lefolytatni, az érintetteket megillető minden joggal együtt, beleértve a jogorvoslat és a bírósághoz fordulás jogát is. E körben az eljáró hatóság köteles (lenne) érdemben értékelni a vizsgált szerv védekezését. És csak ennek lehet elvileg a végkimenetele az, amit az ÁSZ kezdeményezett. De akár olyan döntés is születhet, hogy a védelem álláspontjának adnak helyt, és a számvevők javaslatát utasítják el. Mindennek hiányában viszont nem lehet semmilyen intézkedést megtenni, akár jogos, akár nem. Pláne úgy nem, hogy az az eljárás azonnal a végrehajtással kezdődjön.

Ha a Számvevőszék kezdeményezése intézkedést indukál az eljárásra jogosult szervnél, amely ezt érdemi eljárás nélkül hajtja végre, sőt az érintetteket nem vonják be ebbe az eljárásba, akkor az valójában döntés. Ez esetben pedig már ezzel szemben van jogorvoslatra jog és lehetőség.

Az emberi jogok és az alapvető jogok védelméről szóló Egyezmény (1993. évi XXXI. törvény) 13. cikke szerint "bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg." Valamint a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1976. évi 8. törvényerejű rendelet) 2. cikk szerint: "az Egyezségokmányban részes minden állam kötelezi magát annak biztosítására, hogy a.) minden olyan személy, akinek az Egyezségokmányban elismert jogai vagy szabadságai sérelmet szenvednek, hatékony jogorvoslattal élhessen akkor is, ha a jogok megsértését hivatalos minőségben eljáró személyek követték el; b.) a jogorvoslattal élő személy jogai tekintetében az illetékes bírói, államigazgatási vagy törvényhozó hatóság vagy az állam jogrendszere szerint illetékes más hatóság határozzon, és fejlessze a bírói jogorvoslat lehetőségeit."

Tehát mindkét nemzetközi egyezmény – amelyhez Magyarország csatlakozott, amelyet aláírt, elfogadott, ratifikált – biztosítja és lehetővé teszi bármely hatósági szintű döntéssel szemben a jogorvoslati jogot. Ráadásul a Magyar Köztársaság önmagára nézve kötelező érvényűnek ismerte el ezeket a nemzetközi egyezményeket, amelyek a magyar jogrend részévé váltak. Ezért hiába zárja ki a jogorvoslat lehetőségét az Állami Számvevőszék szerint bármelyik hazai jogszabály, ha azt a magyar jogrend részét képező nemzetközi normák biztosítják.