tenisz;Acapulcó;Babos Tímea;

Babos egyesben győzelemmel kezdett Acapulcóban

Babos Tímea bejutott a második fordulóba a 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású acapulcói keménypályás tenisztorna női versenyében.

A világranglistán 110. magyar játékos a szlovén Dalila Jakupoviccsal (82.) találkozott az első fordulóban, és szetthátrányból fordítva, 2 óra 27 perces csatában diadalmaskodott - a torna honlapja szerint. 

A magyar teniszező honlapjának beszámolója szerint az 51 perces első játszmában Babos 1:1 után 40-re nyerte el ellenfele adogatását, majd 40-30-ról elveszítette sajátját. A nyolcadik játékban a magyar játékos 0-40-ről mentette meg a szerváját, majd 5:6-nál két labdája volt a rövidítéshez. Jakupović mindkét esélyt hárította, majd szettlabdához jutott, azt ki is használta. 

A 46 perces második felvonás is nagy csatát, egy bréket hozott. Babos 2:2 után 40-re nyerte el a szlovén játékos adogatását, és előnyét nagy csatában meg is őrizte. A hetedik gémben Jakupović két bréklabdát hárított, de a fordításra nem volt esélye. A 25 éves magyar játékos 5:4 után 30-ra nyerte a szerváját. 

A harmadik felvonás elején mindkét játékos brékelt, majd 3:3 után Babos újra elnyerte ellenfele szerváját. Ez már döntőnek bizonyult, a magyar játékos 5:4 után csak egy labdamenetet veszített adogatóként, így bejutott a legjobb 16 közé.

„Nagy meccs volt! Nagyon hosszú és sok energiát igénylő találkozón vagyok túl. Tisztában vagyok azzal, hogy nem vagyok top formában, de küzdöttem ezerrel, próbáltam okosan játszani. Jól szerváltam, rengeteget mozogtam. Természetesen most maga a győzelem a legfontosabb, ennek nagyon-nagyon örülök!"- mondta Babos Tímea.

- mondta Babos Tímea, hozzátéve, hogy élvezi a mexikói körülményeket, bár azzal, hogy későn kezdődnek a mérkőzések, minden, például az étkezések is kicsit csúsznak a megszokotthoz képest.

Babos a második fordulóban - a legjobb 16 között - a hetedik helyen kiemelt kínai Cseng Saj-sajjal csap össze. Az 1994. február 5.-én született kínai játékos 40. helyen áll a világranglistán. A két játékos eddig    egyszer találkozott egyesben a profik között: 2014-ben a Tianjin Openen 7:5, 6:4-re a kínai teniszező győzött.

A soproni teniszező párosban - Jani Réka oldalán - az első fordulóban búcsúzott.

Eredmény, egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):Babos Tímea-Dalila Jakupovic (szlovén) 5:7, 6:4, 6:4