Kasmír;

A legveszélyesebb régió

Az utóbbi napok indiai és pakisztáni jelentéseit hallván az az érzésünk támadhat, mintha a régióban mindenki csak győzne.

Újdelhi kedden légicsapást intézett egy helyi terrorszervezettel szemben. A Dzsais-e-Mohamed merénylői támadták még február 14-én a paramilitáris indiai rendőri egységeket, negyvenen vesztették életüket. India szerint a válaszcsapás teljes siker volt, mintegy háromszáz terrorista vesztette életét, köztük potenciális öngyilkos merénylők. Csakhogy Iszlámábád szerint nemhogy több száz, egyetlen egy terrorista sem halt meg, viszont India megsértette a pakisztáni légteret, amire az 1971-es háború óta nem volt példa. Pakisztán sem késlekedett a válasszal: lelőtt két indiai harci gépet, majd lezárta légterét. A pakisztáni sajtóban is győzelmi jelentések sorát lehetett olvasni.

Addig nincs nagy baj, amíg mindkét fél győztesnek érzi magát. Ám igen aggasztóak a fejlemények, hiszen két nukleáris hatalomról van szó. Kína meg is rettent a fejleményektől, visszafogottságra szólította fel a két államot. Ugyanakkor akadnak azért jelek, amelyek szerint egyik félnek sem áll érdekében, hogy még jobban elmérgesedjen a helyzet. India például a légicsapások után azt közölte, nem katonai, hanem „megelőző” csapást hajtott végre. Ha az előbbi módon kommunikálta volna az akciót, az de facto hadüzenet lett volna Iszlámábáddal szemben.

A két állam között felosztott Kasmír mindig is feszültségek forrása volt, s ez még alighanem jó ideig így is marad. Nem véletlenül nevezte a brit Guardian a világ leveszélyesebb régiójának. A mostani helyzet azonban abban különbözik a korábbiaktól, hogy Narendra Modi indiai miniszterelnök parlamenti választásra készül, s meg kell mutatnia: keményen képes visszavágni a muzulmán szomszédnak. Imran Khan pakisztáni kormányfő is belpolitikai előnyöket kovácsolhat most, amikor mind többet támadják az iszlám szélsőségesek.

Megoldás aligha lesz Kasmírt illetően, remélhetőleg azonban a két ország mindvégig tudatában marad annak: a világ létezését teszik kockára, ha még jobban hagyják elmérgesedni a konfliktust.