"Andrassew Iván azután lett a barátom, hogy meghalt"

Publikálás dátuma
2019.03.03 12:00

Az év elején egykori kollégánk, publicisztikai rovatvezetőnk halálának negyedik évfordulójára jelent meg a róla szóló és írásaiból válogató "Andrassew - Iván könyve" című kötet. Egy ilyen munkát méltatni felesleges, majd megteszik, kik megveszik, s elolvassák. E helyen inkább arról essék szó, hogy mi késztet egy baráti társaságot ma a könyvkiadásra.
Magam is egyik tagja vagyok a társaságnak. Már nem tudom mikor és hogy kezdődött, de egyszer csak ott termettünk időről-időre Bián vagy Rákospalotán, s Ivánnal ültünk egy asztalnál. Vacsoráztunk. Társaságunk tagjai szinte mind Iván évtizedes kollégái, barátai. Halála évfordulójáról minden évben megemlékezünk hol egy pályázattal, hol egy beszélgetéssel, esttel a Spinozában. Az idei program részeként jelent meg Iván könyve. Az ötlet Horváth Istváné, a Népszava egykori felelős szerkesztőjéé, aki legalább három lapnál dolgozott együtt Andrassew Ivánnal. Ő a műfaji választást így idézte fel: „Véletlen, hogy miért pont könyv, és miért pont ilyen. Azt viszont nagyon akartuk, amióta társaságunk megalakult, hogy valamit létrehozzunk, megmutassunk Ivánról, Ivánból. Először, halálának első évfordulójára pályázatot írtunk ki. Sok pályamű érkezett, köztük több elsőrangú. Ám úgy láttuk, ez még kevés, nem az igazi, nem állt össze a »nagy értékelés«. Gondoltunk arra is, hogy neves irodalomtörténészt vagy kritikust bízunk meg művei elemzésével. Végül rájöttünk, azt hiszem helyesen, hogy nem a mi dolgunk Andrassewnek helyet keresni irodalmunk Parnasszusán. Elég, ha szeretjük őt, mintha ma is köztünk lenne. Egykor együtt örültünk vele, ha könyve jelent meg, ha elkészült új novellája. Sajnos újabbakat már nem tud írni, de jó olvasni azt, amit eddig megírt. Meg amit róla írtak a barátok. Vagy amit vele készült interjúkban elmondott szépségről, fölháborodásról, igazságról, ami ezekben a beszélgetésekben fölvillant különleges érzékenységéből. Hát így jutottunk el a könyvig, hogy olvassunk tőle és róla ismét. Nevezhetjük a kötetet válogatásnak is, engem inkább, ha kézbe veszem, találkozásainkra emlékeztet. Mostanában szívesebben járok könyvesboltba. Ott van Iván."
A munka dandárja Nagy N. Péternek, a Népszabadság és megannyi jónevű lap sokat próbált szerkesztőjének jutott, ő válogatta a interjúkat, az Ivánról szóló írásokat, a verseit. Neki jutott a feladat, hogy megmutassa az egységet e nagyon szerteágazó életműben: „Újságírónak tartottuk - méghozzá nagyon sokra. Ám ő azt mondta: újságírásból él ugyan, de akkor lenne boldog, ha legalább három értékes novella maradna utána. Több kötetben adott esélyt erre a háromra. De ahogy a novellák között bolyongtunk, szembetalálkoztunk versekkel, ezen belül haikukkal is. Tovább kellett keresni. Az újságíró Andrassew Iván ugyanis erőteljesen, mindig éllel fogalmazott, a novellista és a költő éppen ellenkezőleg: az egy életsóvár misztikus. Az elviselhetetlen léten való felülemelkedés játékait próbálgatja, kínálja. Ha a publicisztikák kis hadüzenetek, ezek meg békeüzenetek. De egy másik világból. Tovább kellett hát keresnünk: mit üzennek a kisplasztikái és mit a hangszeres próbálkozásai? És mit köszönhet neki, mint szervezőnek az internetes irodalom. Kiváltképp az erdélyi. Mintha egy hatalmas fával lenne dolgunk, amely szórta a magvait szerte a szélnek, és még kilométernyi távolságokra is találhatók lennének életnyomok tőle, csak éppen más-más környéken landolva eltérő formákban jelennek meg. Ez a könyv szintézis kívánt lenni, de amikor befejeztük, megint csak azzal szembesültünk, hogy töredék.”
Karácsony Ágnes újságíró-szerkesztő gyermekkorától közeli rokonként ismerte Ivánt, így ő az eredményre is sajátos szemmel tekint: „Szerette volna ezt a kötetet Iván. Pontosabban azt szerette volna benne, hogy rendre összejönnek barátok – bár a rendszerességet ki nem állhatta –, szóval hogy találkoznak barátok, asztal köré gyűlnek, felolvasnak, szöszmötölnek írásokkal, és végül összeraknak egy könyvet. Attól eleinte kicsit zavarban lett volna, hogy éppen az övét, hogy pont az ő gondolataiból. Attól, hogy »nekem«, »rólam«, »enyém«. De a dolgok átlebegését – ahogyan a kötetben következnek az írásai – kifejezetten azzal a bizonyos Andrassew-féle mosollyal, kicsit oldalra billent fejjel nyugtázta volna. Mi mindenesetre az ő méltóságát is meg akartuk őrizni a könyvvel. Hogy legyen nekünk kihez és mihez viszonyítanunk – az idők végezetéig.”
Tamás Ervin a Népszabadság főszerkesztő-helyetteseként volt sokáig munkaadója Ivánnak, ő egy lépéssel távolabbról tekint Iván írásaira. „Andrassew Iván életét zömmel napilapok szerkesztőségeiben töltötte, gondolhatnánk tehát, hogy ritkán engedhette meg magának, hogy a magyar publicisztikai specialitást űzze, a szépirodalom által megtermékenyített tárca és a politikai publicisztika különös találkozását. Számomra ezek okozták a legnagyobb felfedezést, élményt – az életismeret parazsát nála az a hév gyújtotta lángra, amely a társadalmi igazságtalanságot, a peremlét embereinek kiszolgáltatottságát mutatta be, s haragja nem durva és lapos közhelyekkel operált, hanem azzal a különös Iván-stílussal, amely mélyén az elesettek iránti empátia dominált akkor is, ha a kivagyiságot, a korrupciót, a hatalmi arroganciát ostorozta. Miért ne lennének ezen írások legsikerültebbjei örökzöldek? Miért ne élnék túl első megjelenésük napját, vagy magát a szerzőt? Egyrészt úgy tűnik, hogy az emberi gyarlóság a legtartósabb konzerv, s csak részben rendszerspecifikus. Másrészt a szépírói eszközök úgy emelik meg ezeket a publicisztikákat, hogy élet- és emberképei páratlanul ötvöződnek az adott társadalmi-politikai látképpel – leckék az utókornak. Az más kérdés, hogy bárkik, bármikor képesek-e tanulni belőlük.”
Kivételes szereplője lett a könyvnek és ezeknek a vacsoráknak Péterfy Gergely író, aki immár két éve rendszeres alakítója, résztvevője a Spinoza-beli megemlékezéseknek. Ő maga ugyanis soha nem találkozott Ivánnal csak a művein keresztül ismerhette meg. Erről így ír a kötetben „Andrassew Iván azután lett a barátom, hogy meghalt. (…) Amikor az első Andrassew-emlékestre készültem és egy virtuális, kettőnk közötti párbeszédet írtam, öt-tíz évvel ezelőtti szövegeit olvastam, válogattam a passzusokat, amelyeket majd beemelek a párbeszédbe, (...) hirtelen ráébredtem, hogy a válaszok már készen állnak. Ott vannak a szövegeimben azok a bekezdések, amik hiánytalanul illeszkednek Andrassew Iván szövegeihez, mintha együtt üldögélnénk Tahiban, vagy Kisorosziban.” 
A könyv körüli technikai teendőket műveinek egykori kiadója, a Noran Libro vezetője, Kőrössi P. József vállalta. Ő a kapcsolatukról így emlékezett meg: „Nehéz lenne Ivánt ennyi idő után felidézni úgy, hogy ne a medvét, a mackót lássam benne. Medve és mackó, aki hisz abban, hogy a sajtó és a sajtómunkás a negyedik hatalom, a kritikus kontroll. A fék – mindkét oldalon. Eddig és ne tovább! (…) Volt egyszer egy Andrassew Iván, és – emberek! – nem és nem akartuk magunk elé emelni! Nem akartuk megmutatni. Nem akarjuk? Miért nem? Félünk?” (Andrassew – Iván könyve, Noran Libro Kiadó, 2019)
Szerző
Frissítve: 2019.03.03 12:00

Sebes György: Egon lubickol

Publikálás dátuma
2019.03.17 16:15
Rónai Egon
Ha valaki műsort vezet bármelyik televízióban, akkor szinte mindenre fel kell készülnie. Erre éppen a héten láthattunk példákat az RTL Klub egyik új műsorában, a Toplistában, amelyben emlékezetes – és gyakran kínos – pillanatokat idéztek fel. Hiszen élő adásban sok minden előfordulhat. A műsorvezetőnek tüsszentenie kell, esetleg bakizik, vagy netán röhögőgörcsöt kap. Mindezt természetesen a nézők szeme láttára.
Az is előfordul, hogy a műsorvezetőnek át kell ülnie a másik székbe, így kérdezőből kérdezett lesz. Ez történt az utóbbi hetekben többször is Rónai Egonnal, de kiderült, riportalanynak is pont annyira jó, mint egy adás házigazdájának. Sőt, ennél többet is megtudhattunk róla, mégpedig abból az alkalomból, hogy az ATV egy új sorozatot indított vele. Kvíz eddig nem volt a kínálatukban, mostantól azonban van, nem is akármilyen. Az ország géniuszát keresik ugyanis egy olyan vetélkedőben, amilyen még nem volt a hazai palettán. A végső győztesnek 500 kérdést kell(ene) megválaszolnia, mindet öt másodpercen belül és egymás után csak kétszer hibázhat, mert a harmadiknál kiesik. Segítsége – választási lehetősége – ugyancsak nincs. Közben arathat szakasz-győzelmeket, amelyek után már az övé lehet az addig megnyert összeg: minden jó válasz 50 ezer forintot ér. Mindez annyira nehéz, hogy bár jól felkészült és nagy tudású emberek is játszottak, eddig még egyikük sem jutott el a 100. kérdésig sem.
Nos, ezt a – korábban rögzített - műsort vezeti Rónai Egon, de emellett továbbra is láthatjuk az Egyenes beszédben. És mint az interjúkból is világossá vált, lubickol az új szerepben. Ilyesmit ugyanis még nem csinált és bár hosszú múltra tekinthet vissza a különböző médiumokban, még a castingot is vállalta érte. Meg is nyerte és az első két hét tapasztalatai alapján jó választásnak bizonyult. Ha van titka, talán az lehet, hogy – bár pörgetnie kell az adást és ezért folyamatosan fel kell tennie a gyakran nem is könnyű kérdéseket – őt elsősorban az ember érdekli. Tehát igyekszik bemutatni a játékosokat és megtudni tőlük döntéseik – a kiválasztott témakörök vagy a kérdésekre adott feleletek – okát is.
Ebből a szempontból pedig ez a kvízmesterség nem is különbözik nagyon attól, ahogy eddig is működött, mint műsorvezető. Amikor két éve beszélgettem vele – abból az alkalomból, hogy Kálmán Olga után az azóta már távozott Mészáros Antóniával együtt átvette az Egyenes beszéd vezetését -, volt egy nagyon figyelemre méltó mondata. Éppen azt fejtegette, hogy ők kicsit másképp állnak hozzá egy-egy témához, mint elődjük. Kálmán Olga – magyarázta - ”mindig erősen a célra tartott - remekül is csinálta -, engem meg nem feltétlenül érdekel, hogy mindenáron leterítsem a nyilatkozót”. És ez jól jellemzi riporteri – de egész műsorvezetői – attitűdjét.
Volt persze néhány éve a szakmában, hogy ezt kialakítsa. A 90-es évek elején tűnt fel a médiában, először mint a Danubius Rádió műsorvezetője. Attól kezdve aztán rengeteg helyen dolgozott – a Budapest Rádióban, a Sport TV-ben, rövid ideig a Magyar Televízióban is -, míg végül 2011-től az ATV lett az „otthona”. És ott szinte mindent csinálhatott, kivéve a szívéhez oly közel álló sportközvetítéseket. Viszont dolgozott politikai és közéleti műsorokban, reggeli adásokban és vezetett vitaműsort (Csatt), s lett önálló portré-műsora is Húzós címmel – amelynek beszélgetéseiből eddig már négy könyvet is összeállított. Ezekkel pedig elérte, amit a szakmában csak nagyon kevesen, hogy a nézők sosem mondták, most már sok belőle. Bárhol feltűnt, szívesen kapcsoltak oda, mert minőséget kaptak.
Néhány hete egy hosszabb beszélgetés alanya volt a Heti TV-ben és – mivel a szűkös idő nem kötötte sem őt, sem a kérdező Breuer Pétert – akkor sok minden kiderült magáról Rónai Egonról. A magánéletéről – öt gyerekéről és kutyájáról -, valamint arról is beszélhetett, ami a munkája mellett foglalkoztatja. Megtudhattuk, hogy szereti és ismeri a történelmet, de van véleménye a hitről és a vallási kérdésekről is. Természetesen felkészült a napi politikából, de – mint egykori sportriportert – a sport területén sem lehet „eladni”. Mindez azért érdemel említést, mert arra is rávilágít, hogy nem elég „csak” a munka, a sokoldalú tájékozottság is hozzátartozik a tévés műsorvezető egyéniségéhez. Az sem hátrány persze, ha valaki szimpatikus és tisztában van vele, mi érdekli a nézőket és miképpen lehet számukra érdekessé tenni egy-egy – akár száraz – témát is.
Mindez érthetővé teszi, miért indult olyan jól az ATV új kvízműsora. Az előző hét 50 legnézettebb programja között a 28. helyet érte el az első napi adás. A csatorna egyébként büszkén adta hírül, hogy ebben a listában hét műsoruk szerepelt, a legjobban Sváby András Heti Naplója, amely 310 ezres nézettségével a 20. helyre került. Minthogy ezt az adót nem lehet az országban mindenütt fogni, ezek a számok igen figyelemre méltóak.
Rónai Egon és az ATV a jelek szerint jól egymásra találtak. Mindkettejük elemi érdeke, hogy megőrizzék ezt a gyümölcsöző együttműködést. De még fontosabb: a nézők nyerhetnek vele a legtöbbet.
Frissítve: 2019.03.17 16:15

Del Medico Imre: Nyomják Rákosit

Publikálás dátuma
2019.03.17 14:20

Fotó: Fortepan/ Berkó Pál
Három évvel a külügyi szolgálatból történt kényszerű távozásom után végre sikerült elhelyezkednem. Működésének utolsó évében, 1952-ben alkalmazott a Magyar Zeneszerzők és Szövegírók Szövetkezete, amelynek jogutóda 1953. január elsején a Szerzői Jogvédő Hivatal lett. Onnan ismertem Sally (Salamon) Gézát. Ő magát füttyös zeneszerzőnek nevezte; elfütyülte a maga által komponált dallamot egy hangjegyeket ismerő embernek és jó esetben ezt a művet ajánlotta fel a kiadónak. Kiadásra csak akkor számíthatott - 1952-t írunk -, ha a dalt elfogadta a Könnyűzenei Műveket Véleményező Bizottság.
Sally lévén sem termékeny, sem „jól fekvő” alkotó, a Zeneműkiadó alkalmazottjaként terjesztette a nyilvános helyeken zenét szolgáltató muzsikusok számára szükséges műsorfüzeteket. Ehhez a Szövetkezet adott neki íróasztalnyi helyet, abban a teremben, amelyben én is dolgoztam. Ott naponta reklamáltak dühös zenészek: miért késnek a füzetek, botrányt fognak csinálni, stb. Olykor meg is fenyegették Sallyt. A menő vendéglátóipari zenészeket a füzetek persze nem érdekelték, nekik volt módjuk beszerezni azt, amit kellett, arról nem is szólva, hogy maguk is komponáltak olykor.
Abban az évben, ha csak rövid időre is, Sally Géza megúszta szemrehányások, reklamációk és átkok nélkül a kényszerű találkozásokat a műsorfüzetek előfizetőivel. A magyar közélet központi témája ugyanis az ország akkori első emberének, Rákosi Mátyásnak a hatvanadik születésnapja lett: a kis nagyember 1892-ben született. Következésképp már 1951 utolsó heteitől kezdve rengeteg szó, szöveg, sőt zeneszó esett az évfordulóról. Így aztán faliújságon is, ami Sally asztala fölött volt.
Amikor a reklamációt előadni készülő zenész még csak a torkát köszörülte, Sally rámutatott a faliújság mellett díszelgő plakátra: Elvtársam, Rákosit nyomják. Hatvan éves! Rákosi! Mátyás!
A varázsige hatott: igen, igen, hát persze, majd később jövök, ez fontosabb, stb.
Sally Géza számára 1952. március 9-e valóban ünnep lett.
Frissítve: 2019.03.17 14:20