Kína;atom-tengeralattjáró;

2019-03-02 11:00:00

Kína tengeri uralomra tör, a Pentagon aggódik

Peking olyan tengeralattjárókat fejleszt, melyekről már indíthatók nukleáris fegyverek. Egyelőre még nagy a lemaradásuk.

Aggódik a Pentagon amiatt, hogy Kína nagy lépéseket tesz az úgynevezett nukleáris trió létrehozására, azaz hogy a földről, stratégiai bombázókról és tengeralattjárókról is képes legyen nukleáris fegyvereket indítani. Az amerikai védelmi minisztérium által közzétett jelentésből kiderül, hogy az atomfegyvert szállító nehézbombázó létrehozására, a rakéták és az atomtengeralattjárók új generációjának megteremtésére tett erőfeszítések nagy kihívást jelentenek Washington számára.

Amerikai szakértők becslése szerint Kína mintegy 280 nukleáris robbanófejjel rendelkezik, - az Egyesült Államok 6550-nel - amelyeket 120-130 földi, 48 tengeri telepítésű ballisztikus rakétával és 20 bombázóval juttathatnak célba. Peking elszánt abban is, hogy megteremtse hiperszonikus rakétáját (a hangsebességet jócskán meghaladó, így nehezen befogható) és kiépítse kozmikus megfigyelő rendszerét. Bár az ország a nukleáris eszközök célba juttatásának széles spektrumával rendelkezik, azonban a nukleáris fegyverek nincsenek készenléti állapotban, ami azt is jelenti, hogy Kína tehetetlennek bizonyulna egy amerikai első csapás kivédésére. Minden megváltozna, ha elég mennyiségű nukleáris csapásra alkalmas tengeralattjáróval rendelkezne.

Amerikai szakértők véleménye szerint Kínának évente négy darab negyedik generációs atomtengeralattjárót kellene építenie ahhoz, hogy elképzeléseihez közelebb kerüljön. Ráadásul Washington számára az igazi veszélyt a csendes, hangelnyelő technikával gyártott tengeralattjárók jelentenék, amelyek terén nagy Kína lemaradása. A 093 és 094 kínai tengeralattjárók ennek a követelménynek nem felelnek meg, a tervbe vett 095 és 096 típusok azonban igen. Bár amerikai vélemények szerint ezeknek a hadrendbe állítása hosszú éveket vesz igénybe, Peking már néhányszor rácáfolt azokra, akik alábecsülték rugalmasságát. Több évtizedes lemaradást is képesek behozni viszonylag rövid idő alatt.

A múlt év novemberében az atomtengeralattjárókat gyártó Bohai Shipbuilding Heavy Industry egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy csapata mindent elkövet annak érdekében, hogy valóra váltsa több kínai generáció álmát. Szavaiból kiderült, hogy az új típusú atomtengeralattjárók sorozatgyártására utalt. A japánok pedig arról adtak hírt, hogy elkészült a Bohai hatalmas hajógyára. A Google Earth felvételein látható, hogy a gyár fő épülete 288 méter hosszú és 137 méter széles.

Kínai tudósok mindeközben azon fáradoznak, hogy kidolgozzák azt a technikát, amely a zajtalan amerikai atomtengeralattjárók bemérésére alkalmas. Ez különösen aggasztja az amerikaiakat, akik még a múlt században ugyanennek a technikának a megvalósításával próbálkoztak, erőfeszítéseik azonban kudarcba fulladtak.

A South China Morning Post beszámolója szerint kínai szakemberek egy olyan terv megvalósításán is dolgoznak, amelynek célja, hogy az atomtengeralattjárókat a mesterséges intelligencia technológiájával szereljék fel. Ez nagymértékben tehermentesítené rendkívüli helyzetekben a stressztől, a bezártságtól, a munkaképesség csökkenésétől szenvedő tiszteket. A program az emberi agy munkáját imitálja azzal a többlettel, hogy nagy mennyiségű információ gyors feldolgozását teszi lehetővé. A technológia nem mentes a kockázatoktól, egyetlen apró hiba végzetes következményekkel járhat. Erre maguk a terv támogatói is figyelmeztetnek.

A TASZSZ hírügynökség arról adott hírt, hogy a közelmúltban a kínaiak kipróbálták a tengeralattjáróról indítható JL-3 ballisztikus rakétát, amelyet 5-7 éven belül állíthatnak hadrendbe. A Julong-3 14 ezer kilométer hatótávolságú és 10 robbanófejet vihet magával. Az új generációs tengeralattjárókat akarják felszerelni ezekkel a rakétákkal. Egy orosz elemzés szintén arra figyelmeztetett, hogy a pekingi vezetés legfőbb céljai között előkelő helyet foglal el, hogy az országot tengeri nagyhatalommá tegye. Mégpedig annak érdekében, hogy megvédje a vitatott hovatartozású szigeteket, és erővel akadályozza meg az amerikai tervek végrehajtását a Kínához közeli vizeken.