Otthon, drága otthon - Egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, akik nem jogosultak támogatásokra

Publikálás dátuma
2019.03.02. 12:00

Fotó: Andy Bridge /
Öt év alatt megduplázódtak az ingatlanárak Budapesten és a nagyvárosokban, miután minden tényező, köztük a kormány családpolitikai intézkedései is áremelkedéshez vezetett.
„Két éve szeretnénk nagyobb lakásba költözni, azóta böngésszük a lakáshirdetéseket. A kétszobás lakás, ahol most élünk, megduplázta az értékét – 2010-ben még 14 millió forintért vettük, most akár 30-nál többet is kaphatunk érte. Eleinte azt gondoltuk, legfeljebb 50 millió forintért szeretnénk olyan helyre költözni, ahol bővülhet a család, és bár már ez is egy vagyonnak tűnik, a budai kínálatban nem számít sok pénznek. Mindig vártunk egy szebb, jobb ingatlanra, de egyre lepattantabb, rossz elosztású, felújítandó lakások hirdetései jöttek szembe. Most már egy jelentősebb hitel felvételével akár 60 millió forintot is kifizetnénk egy 70 négyzetméternél nagyobb lakásért, de egyszerűen nem találunk olyat, ahova szívesen mennénk” – érzékelteti egy fiatal, családalapítás előtt álló házaspár, hogy még az sincs ma könnyű helyzetben, aki már „elindult”, és nem élete első lakásához próbál hozzájutni, csak nagyobba költözne. Ráadásul a fiatal házasok éppen abba a körbe esnek, akiket a kormány különböző eszközökkel minél több gyerek vállalására próbál rávenni, így akár még nyertesei is lehetnének a „családvédelmi” felbuzdulásnak. Mégsem bizakodóak, mivel családi kötelékeik Budapest, így az ország egyik legdrágább városrészéhez kötik őket, az utóbbi évek kormányintézkedései pedig csak még inkább felhajtották az egyébként is meredeken emelkedő lakásárakat. Budapesten és a megyeszékhelyeken az elmúlt 5 évben csaknem megduplázódtak az ingatlanárak. A válságot követő mélyrepülés után a drágulás 2014 végén indult meg, mivel a kedvezőtlen gazdasági környezetben sokan elhalasztották a vásárlást biztonságosabbnak tűnő időkre. Ez az évekig visszafogott kereslet pedig öt évvel ezelőtt kezdett ismét rázúdulni a piacra. A rákövetkező évben már átlagosan mintegy 17 százalékos áremelkedést tapasztalhattak a lakásvásárlók. Emellett a kormány az ingatlanpiacon keresztül szándékozta felpörgetni a gazdaságot, ekkor vezették be a családok otthonteremtési kedvezményét (csok) is. A lakosságnál ennek köszönhetően megjelenő pluszforrások tovább növelték a keresletet, s egyben az árakat is. A lendületes drágulásban a csökkenő jegybanki alapkamat is szerepet játszott, hiszen egyre könnyebb volt hitelből vásárolni. Ez egy idő után azonban inkább kényszer, semmint választás lett: a magas ingatlanárak miatt ma már a lakásvásárlások felénél hitelt is felvesznek a vevők.  

Mindenkinek nehéz

Bár a szakértők is azt szokták mondani, hogy a jelenlegi helyzet azoknak kedvez, akik eladnak, majd részben a korábbi ingatlanukért kapott pénzből költöznek másik lakásba, a továbblépéshez a legtöbb esetben még így is egyre nagyobb hitelekre van szükség. „Három éven belül most éppen másodszorra veszünk új otthont úgy, hogy az előzőt eladjuk. Tudom, hogy sokkal jobban jártunk volna, ha várunk öt évet, mert most összesen 3 millió forintnyi adót és illetéket kell kifizetnünk az államnak. De ebben a helyzetben nem lehetett várni, mindenki azzal riogat, hogy az árak még feljebb mennek, muszáj volt lépni” – meséli Sári, aki férjével összesen három gyereket nevel, ezért sokáig tartott, mire a minden igényt kielégítő otthont megtalálták, közben sokszor kényszerültek lakásbérlésre. Az előző lakásukat, amiben nem fértek el, kiadták, és ők is béreltek. De megunták a főbérlőknek való kiszolgáltatottságot, hogy nem alakíthatják a lakást a saját ízlésük szerint, és nem utolsósorban az egyre feljebb kúszó bérleti díjakat, ezért inkább megvették álmaik lakását. Mivel mozaikcsaládjukat egyik kormányzati intézkedés sem támogatja, nem az első házasságukban élnek, nem minden gyerek hozzájuk van „bejelentve” és elmúltak negyvenévesek, semmilyen támogatásra, kedvezményes hitelre nem jogosultak. Így több mint 30 millió forint hitelt kellett felvenniük a banktól, hiába sikerült az előző lakásukat jelentős nyereséggel eladniuk. Az államkassza pedig jelentős összegeket nyer minden gyors (kényszerűségből meglépett, elkapkodott vagy átgondolatlan) tranzakción – ha valaki 5 éven belül vásárol, majd ad el ingatlant drágábban, mint amennyiért vette (ez a jelenlegi helyzetben szinte biztos), az illetékek mellett személyi jövedelemadót is kell fizetnie. Ennél is rosszabbul jár valaki, ha elad, de egy éven belül nem talál új lakást – ilyenkor a teljes összeg után 4 százalék vagyonszerzési illetéket kell fizetni. Már az is nagyon sokat számít, ha egy ingatlan eladása és a másik megvásárlása között néhány hónap eltelik, ennyi idő alatt is milliókkal kúszhatnak feljebb az árak. Az utóbbi években már rendre 15-20 százalékkal emelkedtek a nagyvárosi ingatlanárak, Budapesten pedig ma már 600 ezer forintot is elkérnek egy négyzetméterért. A községekben eközben jóformán stagnáltak az árak. Az ingatlanpiac kettészakadt, a megyeszékhelyek és a községek lakásáraiban három-négyszeres különbségek tapasztalhatók, a fővárosi lakások pedig ötször-hatszor drágábbak a falvak ingatlanainál. 

Aratnak a befektetők

A kisebb településekről ugyanakkor egyre többen a nagyvárosokba költöznek a munkalehetőségek, valamint a jobb, elérhetőbb oktatási és egészségügyi intézmények miatt: ez szintén felhajtja az árakat. Ezt a tendenciát feltehetően a „falusi csok” sem fogja megváltoztatni, hiszen nem életszerű, hogy valaki olyan vidéken vásároljon lakóingatlant, ahol nincs munkalehetőség. Nem feltétlenül közvetlenül persze, hiszen a kistelepüléseken hátrahagyott ingatlanok árából a nagyobb városokban lehetetlen lakáshoz jutni. A falvak lakói nyilván nem a budai hegyekbe költöznének elsősorban, az ingatlanpiacon kialakult helyzetet azonban jól mutatja, hogy a Rózsadombon mindössze egyetlen négyzetméter megvásárlására elegendő összegből egy békési vagy egy baranyai községben akár egy családi házat is meg lehet venni. Ebben a helyzetben a nagyvárosba költözők számára első körben a lakásbérlés bizonyul járható útnak. Aki „nulláról indul”, vagyis élete első ingatlanát szeretné megvenni önerőből, szinte lehetetlen helyzetben van. Budapesten például már a legolcsóbbnak számító, külvárosi, lakótelepi egyszobás lakások is több mint 20 millió forintba kerülnek, ha jó állapotban vannak. Pedig ennél olcsóbb, de élhető alternatíva aligha van. Részben a vidékről „beköltözőkben” és a tőke híján bérlésre kényszerülőkben látnak jó lehetőséget azok, akik befektetési céllal vásárolnak lakást – ezzel is továbbemelve az ingatlanárakat. A zömmel a nagyvárosokban tevékenykedő Duna House adatai szerint a lakásvásárlások több mint fele mögött már befektetési szándék húzódik meg, az ingatlan.com adatai szerint „csak” 30-40 százalékos az arány. A jelentősebb megtakarítással rendelkezők olykor több tucat lakást, akár egész emeleteket is felvásárolnak, hogy azután – egy erre szakosodott cégen keresztül – kiadják őket. A belvárosban a turisták jelentik eme modern háziurak célközönségét, a lakóparkokban a karrierjük elején járó, jól kereső, de elköteleződni egyelőre nem szándékozó fiatalok bérelnek ily módon lakást. Utóbbiaknál az is előfordul, hogy van ugyan saját lakásuk, de kevésbé jó környéken. Így azt inkább kiadják a kevésbé tehetőseknek, némi pénzt még hozzátesznek, és úgy bérelnek egy jelentősen jobb környéken lévő, színvonalasabb lakást. Persze nemcsak a nagyban gondolkodók vesznek befektetési céllal lakást, hanem lényegében mindenki, akinek van megtakarítása. Az alacsony kamatkörnyezetben ugyanis nem érdemes a bankoknál elhelyezni a megtakarításokat, a lakáskiadás viszont évek óta jó hozamú befektetésnek számít. Ehhez még akár hitelt is megéri fölvenni, hiszen magasabb a hozam, mint a kamat. 

Mire elég a csok?

Mindezek együttes következményeként ma még a csokkal együtt is nehezebb lakáshoz jutni, mint a támogatás bevezetése előtt. A 2015 óta végbement áremelkedés ugyanis felemésztette az egy, illetve a két gyermek után járó támogatások összegét. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a csokkal valójában csak a háromgyerekes, tehetősebb családok jártak jól, akik új építésű ingatlan vásárlása esetén 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatáshoz juthatnak. A drágulás azonban Budapesten még esetükben is elérte a támogatás kétharmadát. A háromgyerekes csok így a fővárosi új lakások árának harmadát fedezte csupán 2017-ben, a többi településen pedig a felét. Új építésű lakásból ráadásul nincs is túl sok a piacon (lásd keretes írásunkat). A használt lakásokra viszont kevesebb csok jár, amit szintén főként Budapesten darált be az áremelkedés. A GKI elemzése szerint a három gyerek után felvehető 2,2 millió forintos csok több mint háromszorosával, 7,2 millió forinttal nőtt egy átlagos, 60 négyzetméteres budapesti használt ingatlan ára (ráadásul ekkora lakás kifejezetten szűkös öt embernek). Ez egyben azt is jelenti, hogy még a legmagasabb összegű csok is kevesebb, mint tíz százalékát fedezi ezen ingatlanoknak, míg a megyeszékhelyeken a lakásár 18 százalékára elég. A városoknál és a községeknél az árnövekedés „csak” az egygyerekes, 600 ezer forintos kedvezményt emésztette fel, a három gyermek után igényelhető csok ezeken a településeken a használt lakás árának negyedét, harmadát fedezi. Ebben a helyzetben készül most a kormány több tízmilliárd forintot ráönteni a csok-programon keresztül a használtlakás-piacra. A csok mellé kedvezményes, fixen 3 százalékos kamatozású támogatott hitelt is fel lehet venni ugyanis. A gyermeklétszámtól függően 10 vagy 15 millió forintos hitelt azonban mindeddig csak új építésű lakások megvásárlásához lehetett igényelni. A tervek szerint július 1-jétől azonban a lehetőséget a használt lakásokra is kiterjesztik, ha pedig a családok az elnéptelenedő falvakban vásárolnak, akkor a csok összege itt a használt lakások esetében is megegyezik az új építésű lakások vásárlására adott nagyobb támogatással (ez lesz az úgynevezett falusi csok). A csokkal és a csok-hitellel együtt így egy kétgyermekes család összességében kapásból 11,43–12,6 millió, egy háromgyermekes család 17,2–25 millió forinttal vághat neki a lakáskeresésnek a használtingatlan-piacon. Ha pedig a jövőben megszületendő gyermekekre kínált kamatmentes hitelt is ideszámítjuk – márpedig szabad felhasználású lévén, az akár használt lakás vásárlására is elkölthető –, további 10 millió forinttal bővül a családok ingatlanvásárlásra fordítható, államilag támogatott alapja. Ennek politikai hozadéka nyilvánvalóan óriási, hiszen tíz vásárlóból kilenc használt lakást keres. A csok-program 2015-ös indulása óta megkötött csaknem 76 ezer csok-szerződés kétharmadát is használt lakások megvásárlása kapcsán kötötték, hiába jár nagyobb összeg az új építésű lakásokra. 

Tovább drágulnak

Az okok világosak: az amúgy sem túl nagy számban elérhető új lakások a családok jelentős részének még a támogatásokkal és a hitelekkel együtt is megfizethetetlenek. Igény tehát egészen biztosan van a csok-program bővítésére, kérdés, hogy az nem hoz-e majd magával további áremelkedést. Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője szerint a támogatások bővítésének bejelentése után azonnal megugrott a lakások iránti vevői érdeklődés, holott február-március táján már inkább csökkenni szokott az év elején rendre felpörgő kereslet. Emögött vélhetően az áll, hogy azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak részesülni az állami támogatásokból, próbálják előrehozni az ingatlanvásárlást, hiszen egyértelműen áremelkedésre számítanak. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője úgy látja: a már lassuló drágulás a nagyobb területű ingatlanoknál erősödhet fel ismét. A családok ugyanis zömmel „szintlépésre” használják a csokot: azaz a meglévő kisebb lakásokból költöznek nagyobbakba a támogatás segítségével. Ez valószínűleg a jövőben sem fog változni, várhatóan ezért a nagyobb alapterületű használt ingatlanoknál erősödik majd júliustól a kereslet, ami az árakra is hatással lehet. A kínálati piacon megjelennek majd ugyanakkor ezen családok lecserélni szándékozott kisebb méretű lakásai, így ezeknél a nagyobb kínálat mérsékelheti az áremelkedés ütemét. Egy azonban biztos: az ingatlan­árak belátható időn belül nem fognak csökkenni.

A kínaiak váltak a budapesti lakáspiac legfontosabb külhoni szereplőivé, akik az új építésű lakóházakban is számos ingatlant vásárolnak meg – írta meg a Magyar Nemzet. Információik szerint Budapesten nem ritka az olyan társasház, amelyben a lakások harmadának ázsiai tulajdonosa van. Vannak olyan ingatlanközvetítők is, akik már kifejezetten az ázsiai, különösen a kínai ügyfelekre specializálódtak. A KSH adatai szerint 2017-ben a német és a román vásárlók mellett a kínaiak vették a legtöbb ingatlant – mintegy ezer lakást, kilencven százalékát Budapesten. Átlagosan 41,4 millió forintért vásároltak, ami kifejezetten magasnak számít, a francia vásárlók például 33 millió forintot költöttek átlagosan.

Hatalmasak a különbségek a budapesti kerületek négyzetméterárai között is: a csúcstartó a II. kerületi Hűvösvölgy, ahol az eladásra hirdetett lakások átlagos négyzetméterára 1,15 millió forint. Ezzel szemben a pest­erzsébeti panellakások átlagos négyzetméterára 405 ezer forint körül volt tavaly.

Kevés az új, elavult a használt

„Most nagyon pörög a piac, mindenki próbálja kihasználni még az utolsó pillanatokban a kedvezményes áfát” – mondja Miklós. A budapesti építési vállalkozó hozzáteszi, hogy a nagy sietségnek meg lehet a böjtje. A gyors munkában elvállalt építkezések egy része szinte biztosan kicsúszik a határidőből, és – úgy gondolja – rengeteg elszámolási vita lesz jövőre. 2020. január 1-jétől ugyanis újra 27 százalékos általános forgalmi adót kell fizetni a jelenleg 5 százalékos adókulcs alá tartozó új lakóingatlanok értékesítése után. (Csupán annyi engedmény van, hogy azokat az ingatlanokat, amelyek 2018. november 1-jéig megkapták az építési engedélyt, 2023 végéig még alacsonyabb áfával lehet értékesíteni.) Miklós szerint a másik gond a munkaerőhiány. A feszített tempójú építkezések egyrészt egymás elől szipkázzák el a munkásokat, másrészt felverik az amúgy is az egekbe szökő árakat. Ez a tendencia egyébként a használt lakások felújításánál is érződik: hiába vesz valaki most támogatott hitellel ilyen ingatlant, akár évekbe is telhet, mire felújíthatja. Vagy kifizeti a magasabb munkadíjat a felújításra, ami viszont tovább növeli az ingatlan árát. Az új ingatlanok áfájának növelése viszont szinte biztosan visszaveti majd az építkezési kedvet, pedig most sem épül elég új lakás – tavaly ugyan 17 ezer épült, ami 23 százalékos növekedést jelent, ám ennek fele saját célra készült, nem eladásra. Az ingatlanirodák kínálatába tehát még ebben a rekordnak számító évben is kevesebb, mint 10 ezer új lakás került be, ezek pedig gyakorlatilag már a tervezőasztalról elkeltek. Az arányokat jól jelzi, hogy az ingatlanpiacon évi 160 ezer adásvételt bonyolítanak le, de ezeknek csupán 10 százalékban tárgya egy új építésű lakás. Pedig a magyar lakásállomány jelentős része elavult. Nagyon sok a régi, rossz műszaki állapotban lévő ingatlan. A KSH adatai szerint a lakásállomány átlagos kora Budapesten a legmagasabb, meghaladja az 52 évet (ez a szám Pest megyében, jellemzően a budapesti agglomerációban mindössze 39,5). A fővárosban a történelmi belváros épületeinek kora a 100 évet is meghaladja, ami jelentősen emeli az ingatlanállomány átlagos korát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a főváros állománya a legelavultabb lenne, a karbantartott százéves házak könnyen megelőzhetik akár egy elhanyagolt 30-40 éves ingatlan minőségét. Budapesten a legmagasabb az 1946 előtt épült lakások aránya, több mint 33 százalékos, míg a második helyen álló Tolna megyében csak 27. A magyar lakások csaknem kétharmada összkomfortos, 28 százalékuk komfortos, 2,1 százalék pedig félkomfortos. A lakások 3 százaléka komfort nélküli, 2,2 százaléka pedig szükséglakás. Fürdőszoba és WC nélküli a lakások 2,8-2,9 százaléka. Csatorna a lakások 13 százalékában nincs. A legrosszabb helyzetben a községek és nagyközségek lakásai vannak. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb egy település, annál magasabb az összkomfortos lakások aránya, és csökken a kevésbé felszerelt ingatlanoké. Ingatlanhasznosítással foglalkozó szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a használt lakásokra is felvehető kedvezményes állami hitelek – az építőanyagok áfájának „visszaemelésével” – középtávon konzerválják a gyenge minőségű használtlakás-állományt. - K. P.

Azt hitte, a sci-finek leáldozott - interjú a Galaktika új főszerkesztőjével

Publikálás dátuma
2019.02.24. 18:00

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Vezetőváltás történt a nagymúltú Galaktika tudományos-fantasztikus folyóiratnál, február óta Mund Katalin a lap főszerkesztője. Az új főszerkesztőt irányváltásokról, a sci-fi galaktikás múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük.
Ez év január végén-február elején posztot cseréltek Burger Istvánnal a Galaktika élén. István 15 év után lapigazgatóként, ön pedig főszerkesztőként igazgatja tovább a tudományos-fantasztikus folyóiratot. Miért döntöttek így? Istvánban egy hosszú folyamat eredményeként fogalmazódott meg a gondolat, hogy mivel 2009-es érkezésem óta egyre jobban belefolytam a Galaktika működtetésének munkálataiba, átvéve az ő teendőinek jelentős részét, nem ildomos, hogy ez ne tükröződjön a pozícióinkban. Neki eddig is szívügye volt a sci-fi, a Galaktika, ez ezután is így lesz. A stratégia döntéshozatalokban, a gazdasági háttér megteremtésében, biztosításában továbbra is aktívan jelen lesz, míg a művészeti-irodalmi kérdésekben nálam futnak össze a szálak, ahogy a napi ügyintézésben is: én tárgyalok a szerzőkkel, jogtulajdonosokkal, fordítókkal, a terjesztővel, a nyomdával. A döntésében ezenkívül az is közrejátszott, hogy jó ideje komolyan foglalkozik drágakövekkel, s a róluk szóló ismeretterjesztő könyv megírására szeretne több időt szánni. Januári leköszönő levelében kiemeli a nők döntéshozó és irányító szerepének alulértékelését, aminek szándéka szerint az ön kinevezésével is ellentart. A közvélekedés szerint a sci-fi művelői és olvasóinak többsége férfi, ezért ennek apropóján kérdezem, a női mivolta okán várhatóan hangsúlyosabb lesz a magazinban a női szerzők szerepeltetése, illetve a női olvasókat célzó tematika? Valóban, a Galaktika olvasóközönségét régebben több mint 90 százalékban férfiak alkották. Jó ideje viszont, ahogy a lapelőfizetésekből is látszik, egyre több a női olvasónk, ahogy a szerzők között is – nem csak Magyarországon – nagyobb számban bukkannak fel nők. A recenziókat, kritikákat közlő blogok és vlogok alkotói között is a nők az aktívabbak. Ugyanakkor eddig sem a szerző neme, hanem az írásának minősége határozta meg, kinek a művét közöljük. Ezután sem fogunk csak azért is úgynevezett női témájú sci-fiket fókuszba helyezni. Azért valamilyen irányváltás várható? A Galaktika folyóiratot, illetve a Galaktika Fantasztikus Könyvek-sorozatot megjelentető Metropolis Media Group elsősorban mindig is science-fiction kiadóként volt számon tartva. De már tavaly, a főszerkesztői kinevezésem előtt elkezdődött a tevékenységünk műfaji kitágítása. Már nem csak sci-fit adunk ki, noha a fő profilunk továbbra is ez marad, ebben nem is tervezünk változást: figyeljük, ki nyerte a World Fantasy-, a Nebula-, a Hugo-, az Arthur C. Clarke-díjakat, és próbálunk olyan könyveket kiadni, amik már külföldön bizonyítottak. Viszont több új sorozatot elindítottunk: Univerzum név alatt tudományos-ismeretterjesztő, Latte név alatt az igényes női olvasókat megcélzó (nem sci-fi), Popcorn névvel pedig a legfiatalabb korosztályt érdeklő könyveket hozunk ki. A Szépirodalmi könyvek címszó alatt pedig a világirodalom gyöngyszemeiből válogatunk, például az Európai Unió Irodalmi díját elnyert könyveket adjuk ki. Szóval tényleg nem kell félteni a Galaktikát tőlem, minden sci-fin túli egyéb érdeklődésem megtalálja a maga csatornáját. Az ön februári beköszöntőjében hangsúlyozza a lap mindenkori megújhodási képességét, ami 1972-es indítása óta jellemzi. Nem kerülhető meg a kérdés: hogy élték túl a két-két és fél évvel ezelőtti botrányt, mikor is a mandiner.hu sci-fi rovata a lapban közölt novellák jogszerűségének hiányát rótta fel önöknek? Szerzői és olvasói bizalom terén hogy állnak most? Valóban követtünk el hibákat, de korántsem olyan mérvűeket, mint amekkora botrány kerekedett belőle. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy a stabil és hűséges olvasótáborunk bizalma nem ingott meg. Mi nem akartuk átverni a szerzőket, akiket tisztelünk, nem volt bennünk semmi rosszindulat. S mivel éppen én intéztem ezt követően a szerzőkkel, a jogi képviseletekkel, a nemzetközi sci-fi szervezetekkel a levelezést, állíthatom, minden érintettel sikerült megállapodást kötni és kompenzálni. Az ügy szerencsésen lezárult.  Ha most valaki ismét kézbe venné a Galaktikát az írások jogviszonyát firtatva, mit találna? Bizton mondhatom, az összes szerzővel rendezett és tiszta a viszonyunk. Tanulva az esetből, külön hangsúlyt fektetünk a megállapodásaink, leveleink archiválására.  Említette, hogy egy évtizede kapcsolódott be a kiadó munkájába, de mikor lett a sci-fi rajongója? Még általános iskolás koromban böngésztem bele a családi könyvespolcon talált Galaktikákba, ám csak később, középiskolásként ragadott magával a műfaj Stanisław Lem műveit és Frank Herbert Dűnéjét olvasva, majd Philip K. Dick regényeit szerettem meg nagyon. A mából nézve érdekes történet, hogy egyetemistaként egy szemináriumra dolgozatot írtam a sci-fi kimerüléséről, akkor úgy láttam, a műfajnak leáldozott, mert a korábbi témái, a holdutazás, a Mars-misszió kifulladt, a kérdései, problémafelvetései elavultak. Az elemzés folyóiratban is megjelent, Almár Iván csillagász még gratulált is hozzá. Na, nem sokra rá megismerkedtem Burger Istvánnal, aki a kezembe nyomott pár frissen megjelent Galaktika-könyvet, és rá kellett jönnöm, mekkorát tévedtem. Milyen népszerűségnek örvend jelenleg a műfaj? Ha a mozifilmek látogatottságából indulunk ki, akkor mintha aranykort tapasztalnánk, a legnagyobb bevételeket a sci-fi filmek hozzák, köszönhetően a Marvel szuperhősös filmsorozatának és a Star Wars reneszánszának. Ugyanakkor hiába nézik meg a filmeket százezrek, nem feltétlenül akarják elolvasni a regényeket, megvenni a könyveket. Az olvasási hajlandóság visszaesett, ma már rengeteg más lehetőség adódik a szórakozásra. A képregényalapú szuperképességű hősökkel operáló filmek nem hatnak negatívan a sci-fi komolyabb műfajára? Személy szerint nem kedvelem őket, inkább csak látványosak, de nem ébresztenek gondolatokat. A szolgálólány meséje összevethetetlen egy Marvel-filmmel. Ilyen értelemben beszélhetünk negatív hatásról. Öröm viszont, hogy a mi olvasótáborunkban van igény a minőségi sci-fire, van is miből válogatniuk, ha meg is nézik az említett filmeket, megmaradnak az irodalmilag-filozófiailag értékes könyvek fogyasztásánál. Könyvben a sci-fi zsáner mely alműfajai most a menők? A legtrendibbnek a tinédzsereknek szóló, a sci-fit fantasyval ötvöző, romantikus beütésű regények számítanak. Ezek kelnek el a legnagyobb példányszámban. Kíván­csiságból magam is belelapoztam nem egybe, de nem visz rá a lélek, hogy ilyet kiadjunk, megmaradunk annál, amit mi igényesebb sci-finek tartunk. Mint például? Például a klasszikus sci-fik: a Sztrugackij fivérek, Arthur C. ­Clarke,­ vagy legújabb vállalkozásunk Kir ­Bulicsov életműve. A fiatalabb szerzők közül a már fentebb említetteken kívül Tal M. Klein Portálját ajánlanám még különösen. Ő tavaly a vendégünk is volt a könyvfeszti­válon. A választásaikat, ízlésüket mennyire igazolják vissza az ol­vasóik? Az elmúlt évben 15 százalékkal nőtt az eladott példányszáma a lapnak, ma már 5700 példányt nyomtatunk havonta, s a lapot átlagosan 2-3 ember lapozgatja a családban, miközben az irodalmi lapok helyzete egyre romlik – ez számomra az elégedettségüket tükrözi. Ugyan fel tudok sorolni számos magyar sci-fi szerzőt Zsoldos Pétertől László Zoltánon át Brandon Hackettig (Markovics Botond), de nem érzem úgy, hogy bármelyikük is szélesebb körben átütő sikert ért volna el. Vagy tévedek? Átütő sikert valóban nem tudtak elérni. Nem véletlenül adtuk át az említett szerzőket másik kiadónak. Kíván-e és tud-e a hazai szerzők számára a Galaktika alkotóműhelyt biztosítani? Van saját felfe­dezett? Hogyne lenne! Pár éve indítottuk útjára a Galaktika Start programot, az első négy kiadványunk szerzői mind a felfedezettjeink. A Michael Walden név alatt író Waldmann Szabolcs Esthar-triló­giája, Molnár Csaba és Vékony Krisztián könyvei is szépen teljesítettek a példányszámok terén. Ahogy Zelnik Péter Zénó első, Lilian című kötete is e sorozat keretében jelent meg, a második, a Rémteremtő pedig egyenesen az egyik legjobban fogyó könyvünk lett. Rendhagyó, 300. számukban a kortárs magyar irodalom színe-java publikált a Galaktikában: többek között Parti Nagy Lajos, Dragomán György, Darvasi László, Cserna-Szabó András, Szabó T. Anna, Csaplár Vilmos. Milyen volt a fogadtatása? A kiadvánnyal azt szerettük volna közvetíteni azoknak, akik élből elutasítják, netán ponyvának titulálják a műfajt, hogy a sci-fi igenis szépirodalom, lám, a kortárs magyar irodalom jeles szerzőitől sem áll távol, hogy ebben a zsánerben alkossanak. Közelebb akartuk hozni az olvasótáborokat; kitártuk a kapukat a szépírók előtt is. Többen meg is látták benne a lehetőséget, Benedek Szabolcs vagy Bárdos Deák Ági ezt követően is írt még hozzánk novellákat. A kiadványból több fogyott, mint általában, így sikeresnek mondható.

Névjegy

Mund Katalin, a Galaktika folyóirat főszerkesztője 1998-ban vallásbölcseleti szakirányon diplomázott a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. 2003-ban szociológusi diplomát szerzett az ELTE Társadalomtudományi Karán. Szakterülete: tudományszociológia és vallásszociológia, vallás és tudomány viszonya. Doktori disszertációjának témája: az ELTE Etológia Tanszéken folyó munka szociológiai elemzése.

Szerző
Frissítve: 2019.03.04. 09:48

Hippitanya a töreki erdőben

Publikálás dátuma
2019.02.24. 14:00

Fotó: Lakos Gábor / Népszava
Tizenkilenc évesen egy havas téli reggelen felült a vonatra és meg sem állt Svédországig. Haditudósító lett – nyolc éven át küldte beszámolóit a frontvonalból a svéd televíziónak. Czinkóczky Csaba csaknem tíz éve itthon él, Siófok-Törekiben hippifesztivált és állatmenhelyet hozott létre.
Azt ígéri, elénk jön a töreki kocsmához. Aztán nem jön. Hamarosan kiderül, miért nem. A domboldalba meredeken felfutó bekötőút végén svéd rendszámú kocsi parkol, és az elhúzható, zárt fapalánk mögött vagy fél tucat huszonéves várja ugrásra készen a kamion érkezését. Bábeli a hangzavar, angol, francia, német nyelven folyik a társalgás, és az általános zsivajba időnként beszállnak a bocik, kecskék, lovak is. A majd kétméteres Csaba kis kecskét dajkál a földön ülve. Chelsea egyik este negyedmagával pottyant ki az anyjából, de a reggelt csak ő érte meg. Pomázról hordták neki az anyatejet, öt hétig cumisüvegből táplálták. Emberhez szokott, örökké láb alatt van, nem bírja a kecsketársaságot. A nyáj (tizenhárom ló, negyven kecske, nyolc birka) most lent legel a völgyben, itt fönt azok vannak, akik különleges bánásmódot igényelnek. A huszonhárom éves lómatuzsálem, Zseni ízületes, ha Csabáék magukhoz nem veszik, már nem élne. A má­sik ló, Csinos ata­xiás­ vagyis koordinációs zavarai vannak. Munkavégzésre nem alkalmas, gazdái túladtak rajta. A négy tejcsokiszínű bocit kilóban mérték volna ki pár hetes korukban, mert a tej- és hústermelésre berendezkedett gazdaságokban a bikákat nem érdemes fölnevelni. „Mi nem azért tartjuk őket, hogy hasznot hajtsanak. Volt ez a terület, valamit kezdeni akartunk vele. Ezek az állatok igénytelenek, jól tűrik a ridegtartást, és remekül érzik itt magukat” – mondja Csaba. 

Túszdráma, népirtás, éhínség

Csaba újságkihordóként kezdte, takarítóként folytatta Svédországban. Közben médiamesterséget tanult és rövidesen vágónak alkalmazta egy akkor induló csatorna. Azonnal tudta, hogy neki több kell, és már az első önálló filmje szenzáció lett. Ő tudósított elsőként az örmény–­azeri háború karabahi összecsapásáról. Három helyszíni beszámolóját a világon mindenütt sugározták. „Hirtelen fölfedeztem magamban az akcióhőst. Nem a szállodákból tudósítottam, hanem a frontvonalból, és mindig a kisembert kerestem a nagy konfliktusokban. Rengeteg szörnyű, gyönyörű történetet vittem el az emberek nappalijába” – meséli. Akkor már megszületett két gyermeke, Johanna és Dávid, s Csaba egyre kevesebbet beszélt otthon a munkájáról. Családja sose tudta, merre jár. Amikor túszdrámába keveredett, úgy derült ki, hogy felesége meglátta őt a címlapon. Tudósított harcokról, népirtásról, éhínségről, szökőárról, a bukaresti „csatornagyerekekről” – nem tudott, nem is akart leállni. „Észre se vettem, hogy vészesen szakadoznak a szálak, amik a családomhoz fűznek. Nyugodt, polgári életre vágytak, megértettem őket. Az ilyen típusú munka egyfajta szenvedélybetegség. Az izgalom, akár a kábítószer, rabul ejt, fogva tart. Erős függőség alakul ki, és nagyon nagy falnak csapódás kell ahhoz, hogy ki tudj belőle szállni – ecseteli. – Nekem a fordulópontot az indiai földrengés hozta meg. Két és fél napig utaztam, mire a helyszínre értem, s amikor leadtam az anyagot, a szerkesztőm közölte: már nem aktuális, most az a hír, hogy Jelcin időközben átvette a hatalmat. Ezzel a történet, amiért annyit dolgoztam, ami nekem sokat jelentett, egy pillanat alatt eltűnt a süllyesztőben. De utána még hosszú ideig tartott a leszokás, kórházi kezelés és rehabilitáció kellett ahhoz, hogy végleg megszabaduljak a szenvedélyemtől.” Tizenhat éves volt Csaba lánya, Johanna, amikor kiütközött rajta a betegség. Anorexiával kezdődött, ami később borderline személyiségzavarban csúcsosodott ki. Az ilyen betegekre szélsőséges, önkontroll nélküli viselkedés jellemző, tomboló jókedv váltakozik mély depresszióval, gyakori az önsebzés, az öngyilkossági kísérlet. Csabáék évekig küzdöttek a lányukért – külön utakon. Az anya az orvosokban és a gyógyszerekben hitt, Csaba a környezetváltozást szorgalmazta. Eközben az addigra már amúgy is eresztékeiben recsegő-ropogó család végképp széthullott. Elveszítették egymást is, Johannát is. „Nem menekültem el a probléma elől, amíg lehetett, mellette voltam – szólal meg Csaba. – Ő döntötte el, hogy intézetbe vonul. Magába zárkózott, tíz éve ki vagyunk tiltva az életéből, nem része ennek a világnak. Ekkor jöttem rá, hogy már semmi nem köt Svédországhoz. Hazahoztak az emlékek, a régi házak, a Rodolfo bűvészbolt – ezektől érzi magát otthon az ember. 2010 óta csak látogatóba megyek Svédországba.” 

A kiátkozott jakabszállási lovak

Délben tülkölés hallatszik kintről: megjött a Sándor névre hallgató kamion, amely egy tizenkét méter hosszú, rozsdás konténert hoz. A szőke, francia Elza és a piros sapkás szlovén lány, Éva ölbe kapják és elzárják a tévelygő kecskét, a svájci Roger, aki becsavarogta a fél világot, volt már recepciós, pultos, pizzasütő, sőt snowboardoktató is, és Baki Dani, a budapesti szabadúszó színész a vemhes szamarat és a két lovat terelgetik, hogy ne legyenek útban. A két rozzant paripa ugyanis örökké az emberek körül sündörög, hozzánk dörgö­lőznek, puszit adnak a nyakunkba. A kamion bearaszol az udvarba, a konténert daruval emelik le róla, sarkai alá a fiúk-lányok betonkockákat passzítanak. Precíz munka, vízmértéket is használnak hozzá. „Hétszázezer lenne újonnan, ezt a csepeli konténertemetőtől kaptuk ajándékba. Felújítjuk, teázó, kávézó, közösségi tér lesz az önkénteseknek” – mondja Csaba, és már mutatja is telefonján a tervezett átalakítás képeit. A siófok-töreki területet Csaba barátja, egy aranykalászos gazda vásárolta. Parlagon hevert, mert a dimbes-dombos, agyagos földeket nem lehetett gazdaságosan megművelni. 2015 júliusában, Johanna születésnapján rendezték meg itt az első Samsara Fesztivált, ami a jóga, a pszichedelikus zene és az elmélyülés élményét nyújtja. Az első fesztiválon ezren voltak, a tavalyira már négyezren váltottak jegyet, de nehéz megbecsülni a résztvevők számát, mert sokan jöttek az erdőn át. Idén is idevárják nullától százhúsz évesig a hippilelkűeket, akik ki akarnak szakadni a városi mókuskerékből, hogy egy hétre megmerítkezzenek a bizalomban, a türelemben, a természet közelségében. „Nem akarunk nagy, többezres fesztivált – jelenti ki Csaba. – Szeretnénk megtartani a családias méretet és az ebből fakadó hangulatot, ha nem tennénk, éppen a lényeg veszne el. Az állatmenhely sem véletlenül kapta a Dharma nevet. A dharma szanszkrit szó, legfőbb törvényt, legfelsőbb igazságot jelent, ami magába foglalja az emberséget, szolidaritást, elfogadást, szeretetet, tehát az emberi alapértékeket. Szerintem ez a hely paradicsom lenne Johannának, mert itt nem külső elvárásoknak kell megfelelni, semmi más dolga nem volna, csakis önmagára figyelni.” Az állatok egyébként egy hirtelen impulzus nyomán kerültek ide. Csaba és párja, Berecz Gabriella mindig is szerették az állatokat, de kutyánál nagyobb jószággal sose foglalkoztak. Aztán a média egyszer csak tele lett a kóborló, garázdálkodó, a környéket rémületben tartó jakabszállási lovak hírével, akiket az állatvédők sem tudtak volna megmenteni a vágóhídtól. Ők meg úgy gondolták: itt a föld, az állatok beleillenek a tájba, miért ne élhetnének velük? A kecskék érkezésével aztán elszabadult a pokol. Eleinte fejni sem tudtak, nemhogy kordában tartani az öntörvényű, rakoncátlan patásokat. Gyakorló gazdáktól tudták meg például, hogy a bakok többségét ivartalanítani kell, különben erőszakos orgiába torkollik a párzás. Mostanra sokat tanultak és segítséget is kaptak. Önkéntesek tanítják terápiás lovaglásra a lovak némelyikét, mert egy ideje rendszeresen érkeznek sérült (autista, végtaghiányos, fogyatékos) gyerekcsoportok a töreki farmra. „Gazdasági törvényszerűség, hogy egy vállalkozás növekedjen, de mi nem üzletnek szánjuk sem a fesztivált, sem az állattartást – magyarázza Csaba. – Nem akarunk meggazdagodni, nem akarunk belehalni egyikbe se. Nem a haszon alapján döntjük el, melyik állat éljen, ha nincs fájdalma, bármeddig élhet, mi pedig gyönyörködünk abban a határok nélküli barátságban, ami összefűzi őket. Ugyanakkor a fesztivál és az állattartás esetében is meg kell teremteni a hosszú távú létezés lehetőségét, el kell érnünk, hogy mindkettő önfenntartó legyen. Gyárthatnánk és forgalmazhatnánk kecskesajtot, fogadhatnánk családokat, iskolai osztályokat. A nemzetközi önkéntes csoportunk most már nyolcvan tagú, fiatalok, szinte mind városi értelmiségi, akik visszajárnak, mert imádják az itteni légkört. Dolgozniuk alig kell, ez egy ifjúsági tábor, ahol olyasmit találnak, amit másutt nem. Most veszünk majd bicikliket nekik, hogy leugorhassanak fürödni a Balatonhoz, és lesz házimozi, meg pattogatott kukorica is. Én nem tűztem ki végcélt. Nem arra törekszem, hogy innen-oda eljussunk, sokkal fontosabbnak tartom, hogy az út minél hosszabb és élménydúsabb legyen valamennyiünk számára. Azt szeretném, hogy ne fussunk zátonyra és őrizzük meg a lelkét, szellemét annak, amibe belevágtunk. Úgy gondolom, ez lényegesebb, mint megérkezni valahová.”
Szerző
Témák
portré riport
Frissítve: 2019.02.24. 14:01