Milliárdos üzlet az életmentés

Publikálás dátuma
2019.03.03. 13:00

Fotó: Shutterstock
Vakcinák halálos vírusok ellen, speciális antibiotikumok, daganat elleni szer – egy új gyógyszer kifejlesztése évtizedekig tarthat, átlagosan 1 milliárd dollárba kerül, de a gyógyszergyártóknak a legtöbbször busásan megtérül a befektetett munka, bár nagyot bukni is lehet.
Tizenhat év alatt mindössze négy szer jutott el a klinikai tesztelésig az ­Alzheimer-kórral kapcsolatban, miközben a sikertelen próbálkozások száma 123 volt. A gyógyszeriparban egymillió molekulából körülbelül öt kerül abba a fázisba, hogy betegeken is kipróbálják, és csupán egy lesz alkalmas arra, hogy törzskönyvet kapjon. A cégeknek azonban így is megéri, hiszen pénzt és energiát nem kímélve keresik az újabb és újabb megoldásokat egy-egy egészségügyi problémára.

Utólag észlelt mellékhatások

És még így is beüthet a krach. Hiába a sokéves kutatás, előfordul, hogy csak a forgalomba kerülés után derülnek ki bizonyos mellékhatások. Így volt ez a Richter által a méhmióma kezelésére forgalmazott Esmya készítménnyel is. A termék ügyében az Európai Gyógyszerügynökség Farmakovigilanciai Kockázatot Elemző Bizottsága 2017 végén azért kezdett vizsgálódni, mert felmerült, hogy a szer esetlegesen májkárosodást okozhat, bár a cég szerint a fejlesztés során semmilyen erre utaló jelet nem tapasztaltak. Végül tavaly júliusban, engedélyezték a termék forgalmazását, de csak bizonyos korlátozásokkal. Nem alkalmazható például olyan nőknél, akiknek ismert májproblémái vannak, és minden kezelési ciklus elkezdése előtt vizsgálni kell a májfunkciókat. De nem kezdhető el akkor sem, ha a májenzimérték több mint kétszerese a normális érték felső határának. A szer ismét a piacon van ugyan, de ez a kis kitérő két év alatt legalább 73 milliárd forintos értékvesztést jelentett a magyar tőzsde egyik zászlóshajójának tartott Richternek. És bár az összeg a laikusok számára soknak tűnik, ezen a piacon nem inog meg tőle egy vállalat. 2018-ban az Esmya árbevétele 25,9 millió ­euróra csökkent az egy évvel korábbi 93 millió euró után, a cég árbevétele így is hozta a 2017-es évinek megfelelő 445 milliárd forintot. A konkrét ügyet az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója, Holchacker Péter nem akarta kommentálni, de azt elmondta: „a gyógyszercégek fel vannak készülve a készítmények folyamatos vizsgálatára, ami természetes része a rendszernek”. Szerinte az esetleges visszahívások inkább arra irányítják rá a figyelmet, hogy mennyire fontos egy-egy készítmény biztonságos alkalmazhatósága, amit még a piacra kerülés után is folyamatosan ellenőrizni kell. Mint mondta, rendkívül ritka, hogy egy terméket utólag kell visszahívni, az azonban gyakori, hogy akár a fejlesztés utolsó fázisában kell lemondani egy ígéretesnek hitt készítményről. 

Hátrányban a magyar betegek

Globálisan több mint 7000 ígéretes fejlesztés van folyamatban. Holchacker Péter példaként említi a tüdőrák és a mela­noma kezelésére szolgáló gyógyszereket és a mozgásszervi betegségek gyógyítását célzó készítményeket. „Egy forgalomba került gyógyszer átlagos fejlesztése 1 milliárd dollárba kerül. Egy gyógyszerjelölt molekula felfedezésétől átlagosan 6-7 év telik el, mire embereken próbálhatnak ki egy szert, majd ezt követően további 7-8 év, mire forgalomba kerülhet egy termék. Tíz klinikai fázisba jutott gyógyszerjelöltből azonban átlagosan kilenc elbukik” – erről már Barótfi Szabolcs, az MSD klinikai kutatásokért felelős igazgatója mesél. Mint mondja, nekik jelenleg 50 klinikai vizsgálatuk fut Magyarországon, ami körülbelül 800 beteget érint. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország korábban előkelő helyen szerepelt, de mostanra egyre kevesebb az itthon végzett klinikai vizsgálat. Az elmúlt 4-5 évben 20 százalékkal csökkent ezeknek a száma. Amíg 2015-ben 334 vizsgálatot engedélyeztek, addig tavaly már csak 290 kapott zöld utat. Ez pedig a betegeknek is komoly hátrány, hiszen azok, aki részt vesznek egy ilyen kutatásban, a gyógyszercégtől térítésmentesen kapják a kezelést. „Majd’ 20 ezer ember juthat hozzá ezek segítségével a legmodernebb terápiákhoz, amik egyébként a gyógyszerbefogadás lassúsága miatt a magyar betegekhez nagyon későn érnének el” – hangsúlyozza Holchacker Péter. Hozzáteszi: átlagosan tíz év, mire egy új készítmény elérhetővé válik a betegek számára, a magyaroknak pedig ennél is többet kell várniuk. Idehaza két évbe is beletelhet ugyanis, hogy egy innovatív szer bekerüljön a támogatási rendszerbe. Jelenleg 70-nél is több készítmény vár arra, hogy befogadja a társadalombiztosító. Nemzetközi összehasonlításban a szlovák és a cseh betegek is hamarabb jutnak hozzá az új terápiákhoz. Sőt, most már a bolgároknak is komoly előnyük van, ők fél évvel a piacra kerülés után megkaphatják a legújabb készítményeket. Ezek többsége egyébként az onkológiában használt gyógyszer. A jelenlegi tendencia megfordításáért egyébként az egyesület kormányzati együttműködést és hatékony lépéseket sürget.

Modern onkológiai terápiák

„Az utóbbi idők legkomolyabb fejlesztései között szerepel az im­mu­no-­onkológia, aminek célja, hogy a szervezet saját immunrendszerét tanítsuk meg arra, az hatékonyan tudjon harcolni a rákos daganattal szemben. Tavaly az orvosi Nobel-díjat is olyan kutatók kapták, akik ezen a területen tevékenykednek” – mondja Barótfi Szabolcs. Tavaly az Év Gyógyszere díjat is megkapta egy immuno-onkológiai készítmény. Akkor megírtuk: a melanoma esetében már évek óta alkalmazzák a díjazott terápiát, és 2017 eleje óta törzskönyvezett, illetve későbbiekben tb-támogatottá is vált a nem kissejtes tüdőrák (ez a daganat egyik típusa) kezelésére is. A tüdődaganatos betegek 80 százalékánál ez a daganatfajta fordul elő és okoz panaszokat. A terápia tehát már most is kiemelten fontos, hamarosan pedig további területeken várhatók ilyen típusú megoldások. Mindezek mellett egyre fontosabbá válik a legtöbb antibio­tikumnak ellenálló fertőzések elleni gyógyszerek fejlesztése is, mivel a multirezisztens baktériumokkal folytatott harc állandó probléma a fejlett országokban.

Védettség százezrekért

A betegségek kezelése mellett igen hangsúlyos a megelőzés is, ebben pedig komoly szerepe van az oltásoknak. Kulcsár Andrea infektológus, oltási tanácsadó az utóbbi évek legnagyobb előrelépésének tartja a humán papilomavírus elleni, a Meningococcus B, vagyis az agyhártyagyulladás egy típusával szemben védő és a Pneumococcus, vagyis tüdőgyulladást, agyhártyagyulladást okozó fertőzés elleni vakcinák kifejlesztését. Jelenleg a tudósok számos egyéb mellett az AIDS, a malária és a Dengue-láz elleni vakcina fejlesztésén is dolgoznak. Magyarországon nagyon jó a kötelező oltási rend, de az ajánlott oltások esetében bőven lenne még hova fejlődni. „A társadalombiztosítás nem támogatja az ajánlott oltásokat még akkor sem, ha valakinek épp az alapbetegsége, a legyengült immunrendszere miatt van szüksége egy vakcinára. Ez komoly probléma, hiszen egy beteg, aki fél éve nem tud dolgozni, mert szerv­transzplantált vagy daganatos, az nem feltétlenül engedheti meg magának, hogy tízezreket költsön oltásokra. Márpedig az oltások többsége egyáltalán nem olcsó. A társadalombiztosítónak ezeket is bele kellene számítani a kezelés költségébe, hiszen védettség nélkül akár több millió forinttal is megemelkedhet az ellátási költség” – mondja Kulcsár Andrea. A szakember szerint nagy előrelépés, hogy a középiskolás lányoknak térítésmentesen ajánlják fel a HPV elleni oltást, de mindenki másnak ez is térítéses, a legújabb vakcináért pedig legalább 90 ezer forintot kell fizetni. Az oltások borsos árának egyik oka, hogy egy oltóanyag fejlesztése évekbe telik, nagyon bonyolult és költséges nem csak a kutatás, de a gyártás is. Kulcsár Andrea arra is felhívja a figyelmet, hogy bizonyos klasszikus betegségek, mint a kanyaró vagy a szamárköhögés, kezdenek visszatérni. A felnőtteknek éppen ezért érdemes konzultálni a háziorvossal arról, hogy szükség van-e emlékeztető oltásra. Hangsúlyozza azt is: családtervezőknek, krónikus betegeknek a fertőzés megelőzése védőoltással az alapellátáshoz tartozik.

Szerző

Törpéből óriás - Beköszöntött a nanobotok uralma

Publikálás dátuma
2019.03.03. 11:22

Fotó: Shutterstock
Szemmel egyáltalán nem láthatóak, mégis minden érzékszervünkkel észlelhető változást idéznek elő – sőt, az érzékszerveinket is helyettesíteni fogják előbb-utóbb! Ma még csak reméljük, hogy segítenek legyőzni testi betegségeinket, holnap már talán a testünket is magunk mögött hagyjuk. Itt a nanotechnológia forradalma.
„Mióta nem halálos a rák, megint majdnem mindenki dohányzik, itt a számítógépközpontban pedig kivétel nélkül mindenki. (…) Mélyet szívok a cigimből, próbálok a kátrányra gondolni, arra, hogy lerakódik a tüdőm falán, arra, hogy majd amíg alszom, a nanorobotok kikaparják a léghólyagocskákból a fekete mocskot” – olvashatjuk Dragomán György Cigiszünet című sci-fi-komponenseket is tartalmazó novellájában (in Rendszerújra, Magvető, 2018). Ha azt hisszük, mindez a jövő tudománya, jócskán tévedünk. Annak ellenére, hogy a dohányipar még nem lélegezhet fel, a gyógymód egyelőre nem létezik, de itt van a kanyarban: a mikroszkopikus gépek gyógyászati felhasználása már a tesztelési fázisban van a rákbetegségek esetében is. Egyéb alkalmazásai pedig az egész életünket felforgatják majd. 

Robotrajok belső használatra

Dél-koreai tudósok már 2013-ban génmódosított baktériumokat küldtek be élő szervezetekbe rákos sejtek felderítésére, s ha megtalálták őket, 3 mikrométeres robotok (Bakteriobot) beindításával ellenanyagot juttattak a sejtekbe. A Kaliforniai Egyetem kutatóinak 2015-ös kísérletei során a 20×5 mikrométer méretű, csőalakú gépezetek 60 mikrométer/másodperces sebességgel haladtak az előre beprogramozott irányba egy gyomorrákos egér testében, hogy elérve a beteg sejteket, gyógyvegyületeikkel belülről hatástalanítsák a kórt, s ne egy külsőleg sugárzott, kemoterápiás kezelés roncsolja az élőlény egészséges sejtjeit is. 2018-ban a San Diegó-i központú egyetem (UCSD) tudósai úsztattak ultrahang-meghajtású, az emberi hajszál vastagságánál 25-ször kisebb nanogépeket (aranyköpenybe bújtatott hibrid vörösvérsejtet) a véráramban, hogy megtisztítsák azt a káros baktériumoktól. A Science Robotics című szaklapban közölt tanulmány szerint a hibrid-mesterséges vörösvérsejteket (trombocita és vörösvérsejtmembrán) pontosan a megfelelő helyre kormányozták (az aranybevonat reagál az ultrahangra), és ott célirányosan, a vitt ellenanyaggal eltakarították a kórokozót. (A németek a koordinációt és az ép testszövetek megóvását mágneses hullámokkal oldották meg 2017-ben, amikor rákos tumorok elpusztítására robotrajokat küldtek be az emberi testbe.) A Massachusettsi Műszaki Egyetem (Massachusetts Institute of Technology, MIT) legújabb, 2018-as nanobotfejlesztése ugyancsak az orvostudományt kívánja szolgálni. Sejtméretű robotjaik, melyek egy homokszemnél is kisebbek és könnyebbek, és porként lebegnek a levegőben, a vízben, a belsőnket teszik kívülről is jól láthatóvá mások számára. Fényérzékeny félvezetőként képesek a sugárzások összegyűjtésére (külső energiaforrás nélkül működnek), melyeket elektromos jellé alakítanak át. Ezek detektálásával nyomon lehet követni őket, afféle mikroszkopikus kémrajként alkalmazva. Mondjuk nehezen hozzáférhető helyekre lebocsátva őket (például az emberi szervezetbe), a visszaküldött jeleket pedig egy monitoron figyelhetik a doktorok, képet és diagnózist alkotva a belsőnk, szervezetünk elváltozásairól. Sokaknak persze ezen a ponton elszabadulhat a fantáziája. Számos összeesküvéselmélet-hívő már évtizedekkel ezelőtt konkrét hadiipari technológiaként tekintett az „intelligens porra”, a levegőben szálldosó apró kémrobotokra, melyek lehallgatnak, lenyomoznak, felderítenek, adatokat gyűjtenek az életünkről. Valójában a DARPA – az USA védelmi minisztériumának kutatási részlege – még csak fejleszti a parányi készülékkomplexumot – vagy csak nem jelentette be, hogy elkészült.  

Túl a biológián

Mindezen tudományos vívmányok már tényleg az ajtónkon kopogtatnak, ám a távlati lehetőségek alig felmérhetőek. Azonban van, aki mer nagyot álmodni. Ray Kurzweil, a Google fejlesztési igazgatója már hibrid embereket, azaz transzhumán lényeket vizionál a nanotechnológia előretörése folyományaként. Mindezt nem implantátumokból, hanem DNS-szálakból alkotott nanobotok révén látja megvalósíthatónak. Az emberi idegrendszerhez, az agyhoz kapcsolódó nanoszámítógépek révén az elme képes lesz összehangolódni más, felhőalapú digitális számítógépekkel, ez pedig nemcsak felgyorsítja az információs folyamatokat és megváltoztatja az intelligenciát (korlátlanná teszi), de az emberi döntéshozatalra is kihatással lesz – adott esetben nehéz lesz megmondani, ki és miért gondolta azt, ami alapján cselekszik: a gondolataink biológiai/humán eredete kétségessé válik. A milliárdnyi agyi nanobot az emberi tapasztalás határait is kitágítja: nemcsak az agyon belül hozhat létre virtuális valóságot, de a kép- és hanghullámok manipulálása révén külsőleg is képes majd megjeleníteni ezeket – kivetíti őket önszerveződő nanobotfelhők segítségével. A nano-technológia (és ennek révén a biotechnológia) fejlődése miatt Kurzweil már a halhatatlanság közeli jövőjét is jósolja. A sejt- és génsebészet, valamint az új gyógyszerek (tervezett) megalkotásával a sejtjeink, szöveteink, szerveink megfiatalíthatók lesznek, a fogyatékosságok megszüntethetők, az öregedés kiiktatható – amennyiben a nanotechnológiai forradalom a mindennapjainkban teljes sikert arat: „gyakorlatilag megszűnik az egészséggel kapcsolatos összes halálozási ok” – írja a biológiai létezést csak kiindulási állapotnak tartó tudós mérnök A szingularitás küszöbén című könyvében.

Öntisztulás

Az ember tehát ki- és továbblép biológiai önmagából a nanotechnológia segítségével, de mi a helyzet a környezetével: hova lép be? A futurológus Google-vezető e téren sem bocsátkozik találgatásokba: „a nanobotok a környezetet is javítani fogják”, „visszafordítják a korábbi iparosodás okozta szennyezések hatásait”. Azon túl, hogy a nanotechnológiai folyamatok eleve megújuló energiaforrásokat használnak és szükségszerűen kerülik a károsanyag-kibocsátással járó ipari folyamatokat, a mai technológiák szennyező hatásai ellen is bevethe­tőek. Olyan molekulacseréken alapuló oxidáló- és redukálószerek gyártásai, fejlesztései indultak már el, melyek képesek semlegesíteni a mérgező anyagokat. A szűrőberendezések „nanosítása” is jóval hatékonyabban tisztítja az ivóvizeinket a hagyományos ülepítő és szennyvíztisztító módszereknél (például a jóhangzású elnevezéssel bíró alumínium-szilikátos molekuláris szita, mely a szénhidrogének kontrollált oxidálását végzi). Radikális fejlesztések várhatók az autók benzinfogyasztásának csökkentésére, a nukleáris hulladékok kezelésére és az otthoni elektromosáram-fogyasztás racionalizálására is. Summa summarum: a nanotechnológia által egészséges, intelligens örökifjúként létezünk majd egy virtuális, környezetbarát univerzumban – amíg a világ világ.

Nano-mi-botok?

Richard P. Feynmann matematikus 1959-ben tartott egyik előadása a mikroszkopikus technológia kifejlesztését irányozta elő, amikor is előre programozott, nano- (görög: törpe), azaz a méter egymilliárdod részénél kisebb részecskék, molekulák anyagba (élő, biológiai testbe) juttatásával megváltoztatható, befolyásolható, építhető, újraalkotható az adott szerkezet. A nanotechnológia lényegében a szerves és szervetlen anyagok létesülését utánozza, azaz atomokból, molekulákból állít össze új (önműködő) struktúrákat. A nanobotok, nanorobotok tulajdonképpen molekuláris gépezetek vagy biológiai motorok. A nanotechnológia még korábbi alapjai Neumann Jánoshoz köthetők, aki az önsokszorosító rendszerek modelljét alkotta meg az ’50-es évek elején. Neumann és Feynmann teóriáit Eic Drexler egyesítette a ’80-as évek közepén, megteremtve a modern tudományágat. A nanotechnológiát a gyógyászaton kívül főleg az elektronikában, az építőiparban (szigetelőanyagok, antibakteriális, öntisztító üvegfelületek), az űr­tech­nológiában és a hadiiparban (műanyaggal kombinált na­nocsövek, melyek az acélnál ötvenszer erősebbek, repülők hőradart kivédő nanofestékei) alkalmazzák.

Követési távolság

Ma még GPS-es okosórákat kínálnak gyermekeink biztonsága végett, a kutyáink bőre alá mikrochipeket ültetnek. A nyomkövetés, azonosítás jövőjét azonban minden bizonnyal a nanobotok jelentik. Itallal-étellel vagy éppen befecskendezéssel (ideiglenesen vagy huzamosabban) a szervezetbe juttatott mikroszkopikus részecskék akár a műholdas követést is lehetővé teszik – börtönből elszökő rabok elfogására, fontos személyiségek elrablásakor kifejezetten alkalmazható. Hogy mennyire etikus például az iskoláskorú gyerekek ellenőrzése ilyen módon, még a jövő jogszabályalkotóitól függ.

Belsőséges szubtéri kultúra

A popkultúrára is hatással volt a nanovilág, természetesen. Különösen a filmipar reagált gyorsan az aktuális technológiai „kihívásokra”. A Vérbeli hajsza című 1987-es filmben a Dennis Quaid alakította tesztpilóta kerül merülőhajójával véletlenül egy bolti eladó (Martin Short) véráramába, hogy aztán egy szintén miniatürizált és ugyanoda beoltott ellenfelével küzdjön meg, valahol a gyomorszáj környékén. De a tavaly bemutatott Marvel-szuperprodukció, A Hangya és a Darázs is a kvantumszintre miniatürizált szereplők lehetőségeivel kacérkodik látványosan.

Szerző

Mindenki azt gondolja, hogy ez vele biztosan nem eshet meg

Publikálás dátuma
2019.03.03. 10:13

Fotó: SZŰCS ÉDUA RAJZA
„Jogállamban élünk, vagy mi” – mondja az ember magában. Elég egy szabályosan eladott autó, egy figyelmetlen hivatalnok vagy egy életszerűtlen jogszabály, és egyetlen pillanat alatt pokollá lesz az életünk.

Első történet: Kafka Budapesten

„Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert noha semmi rosszat sem tett, egy reggel letartóztatták.” Így kezdődik a világirodalom egyik legabszurdabb és legszomorúbb története, Franz Kafka A per című regénye. (Főhősét, ő sem tudja, miért, letartóztatják, rejtélyes per folyik ellene, végül elítélik és kivégzik.) „Karácsony előtt kaptam egy levelet a végrehajtótól, hogy azonnal fizessek be 72 ezer forintot, különben levonják a nyugdíjamból” – meséli Vera. Az asszony természetesen megpróbálta kideríteni, miről is van szó, de a megadott telefont nem vették fel vagy egész nap foglaltat jelzett. Másnap elment arra a címre, amit a levélben olvasott, de nem került sorra. Kará­csony lévén, két héttel később jutott el ismét a végrehajtóhoz, ahol elmondták neki, hogy egy parkolási ügye jutott ebbe a stádiumba, másodfokú bírósági határozat van ellene, nem tehetnek mást. Sőt: kiderült, hogy a végrehaj­tó már át is küldte a fizetési meghagyást a nyugdíjfolyósítónak. „Mikor történt a dolog, és milyen autóról van szó?” – kérdezte Vera. „Egy ilyen és ilyen rendszámú Suzukiról – mondta az ügyintéző kedvesen –, az eset pedig 2009-ben történt.” „De hát miféle emberek ezek? Miről beszélnek? Milyen hatósághoz tartoznak? K. elvégre jogállamban él, mindenütt béke van, érvényben minden törvény, ki merészel rátörni a lakásában?” „De hiszen azt az autót én 2003-ban eladtam!” – képedt el Vera, és úgy gondolta, hogy akkor nincs is semmi baj, tévedés történt, mindjárt szólnak, hogy korrigálják a hibát. A végrehajtási ügyintéző azonban közölte, hogy ezt a felszólamlást csak akkor vehetik figyelembe, ha Vera behozza annak a gépkocsinak az adásvételi papírját. A papír természetesen nem volt meg, Vera az azóta eltelt 15 évben több autót vett és eladott, de az ügyintéző biztatta, hogy semmi gond, az okmányirodában potom 1250 forintért kiállítják a szükséges papírt, feltéve persze, hogy Vera annak idején bejelentette a tulajdonosváltást. Szerencséje volt, nemcsak ő, hanem a vevő is megfelelően járt el 2003-ban, úgyhogy egy héttel később már a papírral felvértezve ment vissza az ügyintézőhöz. Ahol majdnem minden rendben ment, kivéve, hogy nem működött éppen a számítógép, ezért nem tudták felvenni a jegyzőkönyvet, de megnyugtatták: menjen haza, és levélben elküldik neki a papírokat. Így is lett. A levélben az állt, hogy a kérelmét befogadták, és jogos, és 15 napon belül intézkednek. „K.-t telefonon értesítették, hogy a következő vasárnap egy kis vizsgálatot tartanak ügyében. Felhívták rá a figyelmét, hogy ezek a vizsgálatok rendszeresek lesznek, s ha talán nem is minden héten, de elég sűrűn követik majd egymást.” De nem intézkedtek. Vera viszont kapott egy levelet a nyugdíjfolyósítótól, hogy a következő hónaptól kezdve levonják a megfelelő összeget a nyugdíjából. Vera ekkor visszament a végrehajtóhoz, hogy számon kérje a dolgot, de az ügyintéző széttárta a karját, hogy ők valószínűleg időben elküldték a papírokat, de hát így alakult. „Forduljon bírósághoz, és perelje vissza a pénzét” – tanácsolta a jó szándékú ügyintéző. Vera ekkor érezte szükségét először, hogy ügyvéd tanácsát kérje. Az ügyvéd pedig azt tanácsolta, hogy menjen el a másodfokú határozatot meghozó bíróságra, ahol működik egy úgynevezett jogsegélyiroda. Ott adja be a papírjait, és segíteni fognak neki. El is zarándokolt oda, megmutatta a papírjait, de a jó szándékú, fiatal bírósági fogalmazó észrevette, hogy túl vannak a 15. napon, és visszaküldte Verát a végrehajtóhoz. Ekkor jött meg a januári nyugdíj (75 ezer forint, eredetileg), amiből levonták a 32 500 forintot. Vera másnap visszament, hogy beszéljen a végrehajtóval. Azt nem lehet. A végrehajtó igen elfoglalt ember, és különben sincs bent. „Tessék levelet írni neki” – mondta a korábban jó szándékú ügyintéző. Ekkor fordult az újsághoz. Az újságíró kérdésére, az elmúlt kilenc év alatt észrevette-e, hogy eljárás folyik ellene, Vera határozottan nemmel felelt. „A végrehajtói irodában azt állították, hogy valamikor 2015-ben (sic!) kapnom kellett egy levelet, de nem kaptam. Kértem, mutassák meg a tértivevényt vagy bármit, ami igazolja, hogy átvettem a levelet, de azt mondták, egyelőre nem tudnak ilyet mutatni.” „Egyetlen akta sem vész el, a bíróság nem felejt. Egy napon – senki se várja – valamelyik bíró figyelmesebben veszi kezébe az aktát, észreveszi, hogy ebben az esetben a vád még érvényes, és elrendeli az azonnali letartóztatást.” „Bármilyen rosszul hangzik is, a végrehajtó ebben az esetben csak a munkáját végzi” – mondja a Visszhangnak Sándor Zsuzsa. Az egykori bíró, publicista szerint nem egyedi eset, hogy egy ilyen ügy, akár a jogerős határozatig, végigmenjen anélkül, hogy az érintett tudna róla. A kulcskérdés – mondja – az, hogy került elő Vera neve a parkolási társaságnál, amely a büntetést kiszabta, majd – mivel azt behajthatatlannak ítélte – a bírósághoz fordult. „A bíróság a felperestől kapott címre kézbesíti az idézéseket. Ha kétszer nem veszi át, azt a törvény értelmében kézbesítettnek kell tekinteni, és megindítani a pert, akár az alperes távollétében is. A bíróságnak nincs módja nyomozni.” Márpedig Vera többször költözött az elmúlt években. És bár az új címe sosem volt titkos – hiszen a végrehajtó meg is találta –, előfordulhatott, hogy a hivatalos iratok (például egy bírósági idézés) nem találták meg a korábbi címén. Levelet írtunk a parkolási társaságnak. Szerettük volna megtudni, milyen adatbázisból halászták elő Vera nevét kilenc évvel ezelőtt. Azt válaszolták, utánanéznek. Még egy hét, és a postás újra hozza Vera nyugdíját. Mínusz 32 500 forint. Az ügyvéd egyébként azt tanácsolta Verának, forduljon bírósághoz.

Második történet: Ellentmondás

Használt autót nemcsak venni, hanem eladni is igen kockázatos vállalkozás. Magyarországon. Mert hiába jelenti be az eladó az előírásoknak megfelelően, időben az okmányirodában, hogy túladott a kocsiján, ha az államapparátus lassan mozdul, és még hónapokig ő szerepel tulajdonosként az adatnyilvántartásban. Ha pedig összejön a lassú állam-kókler vevő páros, máris kész a baj – ezt saját bőrén tapasztalhatta meg az öreg, kicsi autóján túladó főhősünk.

Bizonyítási kényszer

A vevő közvetlenül az üzlet megkötése után többször elfelejtett fizetni a parkolásért. Meg az autópálya-használatért. Meg elmulasztotta átíratni a kocsit. Mivel így a tulajdonosváltást hosszú hónapokig nem vezették át a nyilvántartásban, rendre az eladónak postázták a bírságok soráról szóló leveleket. Hősünk, nevezzük Andrásnak, jó ideig türelmesen álldogált a postán kígyózó sorokban, hogy átvegye a hivatalos küldeményeket, és lelkiismeretesen járta az ügyfélszolgálatokat, ahol újra meg újra igazolta az adásvételi szerződéssel: nem, már rég nem ő a kocsi tulajdonosa. Úgy három hónappal lehetett túl az eladáson, amikor megelégelte, hogy még mindig neki kell bizonygatnia az igazát, csak azért, mert sem a vevő, sem a hivatal nem tartja be a szabályokat. Nagy levegőt vett, széttépte a legutolsó bírságról szóló levelet és kidobta a kukákba. Pórul is járt rögtön. Nemsokára ugyanis már nem a parkolási társaság, hanem egy közjegyző kereste: fizetési meghagyást küldött neki, mert nem fizette be a legutolsó parkolási bírságot és a járulékos költségeket. Vörös fejjel hívta a közjegyzőt, hogy elmondja: nem ő volt az autó tulajdonosa a büntetés idején. A közjegyző pökhendi ügyintézője azonban kioktatta: ők nem nyomoznak, nem vizsgálódnak, ha kifogásolja a fizetési meghagyást, akkor „terjesszen elő ellentmondást”, és bizonyítsa a bíróságon, hogy tényleg nem volt már az övé a kocsi a büntetés idején. „Én bizonyítsam?” – hüledezett az eladó. „Végtére is maga kifogásolja a büntetést, vagy nem?!” – vágott vissza az asszisztens. Emberünk dühöngött még egy sort, majd „ellentmondást terjesztett elő”, hogy aztán néhány héttel később hitetlenkedve olvassa a bíróságtól kapott levelet: keresetet kell benyújtatnia, ha bizonyítani akarja az igazát, ellenkező esetben auto­matikusan a parkolási társulás a nyertes.  

Pontosan tudják

Főhősünk eltökélten vonult a bíróságra, ahonnan azonban lógó orral távozott: harmincoldalas paksamé­tát nyomtak a kezébe, és rögtön kiderült, a jogi szaknyelv nem segíti elő a helyes kitöltést. Hogy például a bírságcédula, az „dokumentum”, „csatolmány” vagy „bizonyíték”? Jobb a békesség, gondolta András, és ügyvéd segítségét kérte. A mű végül elkészült, aláírta, csatolta a csatolnivalókat, iktattatta, amit iktatni szükséges, és várta a pert. Ami a hosszas csaták után váratlanul gyorsan véget is ért: a parkolási társulás elegáns öltönyt, méregdrága karórát viselő fiatal ügyvédje már a bíróság folyosóján jelezte, nem kell aggódni, elállnak a pertől, hiszen ők is pontosan tudják, más a tulajdonos. Főhősünkben ebben a pillanatban megállíthatatlanul törtek fel az emlékek a postai sorokban töltött órákról, a gyomorgörccsel átvett hivatali levelekről, az egyre dagadó bírság és járulékos kiadások miatti aggodalomról, az elvesztegetett időről, felesleges költségekről, de nem volt ideje igazán dühbe gurulni. Mire felocsúdott, már bent volt az apró, csupasz falú, nyomasztó tárgyalóteremben. Némi elégtételt jelentett, hogy az elcsigázott bíró gyorsan, határozottan, érthetően szolgáltatott igazságot az autósnak – nem is kicsit. Az eredetileg 15 ezer forintos büntetés ugyanis a bírósági tárgyalás napjára a késedelmi pótlék, a közjegyzői díjak és más tételek miatt 160 ezer forintra hízott. Ez csak leheletnyivel volt kisebb összeg, mint amennyiért valamikor hónapokkal korábban elkelt a kicsi, öreg autó. Egyébként tanulsága van a két történetnek. Több is. Egy: ne vegyünk autót. Kettő: ne adjuk el. Három: ne költözködjünk, csak bajt okoz. Négy: bízzunk a jogállamban! Hiszen értünk van.