Vajdaság;Prága;elfogás;bérgyilkos;

2019-03-02 13:40:51

Prágában kapták el mosolygós magyar bérgyilkost

D. Csabát Prágában fogták el, a férfit három ország is körözte hidegvérrel elkövetett kivégzések miatt. A magyar rendőrök most maguknak akarják.

A cseh rendőrség tegnap este őrizetbe vette Prágában D. Csabát, aki ellen európai elfogatóparancs van érvényben – közölte a Szerbiai Rádió és Televízióra (RTS) hivatkozva a Délhír nevű portál, melyet a hvg.hu idézett. A lapértesülést honlapján a magyar rendőrség is megerősítette. 

A lap szerint Szerbia és Magyarország mellett valószínűleg Hollandia is fogja kérni kiadatását, ahol egy horvát maffiózót likvidált tavaly. Ez a magyar hatóságok részéről már megtörtént: a BRFK szombat délután jelezte, hogy kezdeményezik a kiadatási eljárást.

Gyilkolt, ahol csak megfordult

Februárban derült ki, hogy a Vajdaságban (Csantavéren) született magyar bérgyilkos Hollandiában is gyilkolhatott. A januári hírek még arról szóltak, hogy Belgrádban ölt meg hidegvérrel egy embert – mielőtt több lövéssel végzett vele, mosolyogva a szemébe is nézett. A bűncselekmény emiatt az egész szerb rendőrség üldözi, a magyar hatóságok pedig tavaly novemberben adtak ki ellene nemzetközi körözést.

A rendőrség szerint D. Csaba volt az, aki tavaly szeptemberben a Szilas-pataknál lőtte agyon az előbb térdre kényszerített magyar vállalkozót, V. Lászlót. A 39 éves férfi azelőtt egy szarajevói börtönben ült, előtte pedig Újvidéken is gyilkolt, még 2004-ben, amiért szintén börtönben ült Szerbiában.  

Nehézfiúk a Vajdaságból

Több, Európa-szerte hírhedtté vált bérgyilkos és zsoldos is érkezett már a Vajdaságból, köztük a szabadkai Magda Marinko is: a szegedi cukrász családjának kivégzése után elfogott bűnöző a szerb Arkan kapitány halálkommandójában is ölt már, később pedig saját zsebre „dolgozott”. Szintén szabadkai származású Fehér Norbert, aki Igor az orosz álnéven élt Olaszországban, egy balul sikerült rablása után pedig öt emberrel végzett.